A klímaváltozás olyan gyors, hogy az erdők fenntartása emberi segítség nélkül már nem lehetséges. Az új fafajok betelepítésének sok kockázata van, de így növelhető az erdők szénmegkötő képessége, ami rendkívül fontos a klímaváltozás megfékezéséhez.
A klímaváltozás hatására nemcsak az állatok, de a növények, köztük a fák is igyekeznek változtatni elterjedési területükön. A fafajok más élőlényekhez hasonlóan, náluk azonban jellemzően jóval lassabban a hűvösebb, csapadékosabb területek felé vándorolnak a felmelegedés és a csapadékviszonyok ezzel járó módosulásának hatására, már amennyire ezt lehetőségeik engedik.
A vándorlás ebben az esetben természetesen a fajok és nem az egyedek vonatkozásában értendő, noha állítólag akadnak olyan fafajok is, amelyek a körülmények változásának hatására növesztett új gyökereik segítségével évente akár 20 méterrel is képesek lehetnek áthelyezni magukat a kedvezőbb feltételekért.
A mostani éghajlatváltozás azonban olyan gyors, hogy félő, a fafajok elterjedési területeinek módosulásai természetes módon képtelenek alkalmazkodni hozzá. A klímaváltozás a legnagyobb csapást várhatóan az északi, úgynevezett boreális erdőkre méri majd egy a hatásokat 500 éves távlatban kutató tanulmány szerint, így az utolsó jégkorszak vége óta itt kialakult természetes rendszerek radikálisan átalakulhatnak, a visszaszoruló fenyvesek helyét pedig lombhullató erdők vehetik át.
Mindazonáltal az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt hatásai és az átalakulás már világszerte érzékelhetők, Brazíliától az Egyesült Államokon és Olaszországon át Magyarországig. Európában a Kárpát-medence erdei a klímaváltozás szempontjából a leginkább sérülékenyek közé tartoznak már a 21. század második felét tekintve is, így a ma legelterjedtebb fajok gyakorisága és a fajgazdagság egyaránt csökkenhet. Lesznek ugyanakkor olyan európai régiók is, különösen a hegyvidéki, illetve északibb tájakon, ahol a fajgazdagság még nőhet is, mivel korábban jellemzően alacsonyabb/délibb vidékeken előforduló fajok települhetnek be.
Magyarországon évente mintegy 5 kilométerrel tolódik észak felé az éghajlati zóna, amint ez a Kék bolygó podcast e témával foglalkozó adásában elhangzott. Eszerint a magyar erdészeti szakemberek már dolgoznak a hazai erdők klímaváltozással szembeni ellenállóképességének fokozásán, és a melegebb, szárazabb körülményeket jobban viselő, Bulgáriában és Törökországban őshonos fafajok itteni telepítését tervezik.
Megéri segíteni a fák vándorlását
Mindezért az erdők fenntartása emberi beavatkozás, a fák úgynevezett segített migrációja, illetve a populációk közötti segített génáramlás nélkül ma már elképzelhetetlen. Ezek olyan stratégiák, amelyek célja fafajok vagy populációk mesterséges betelepítése olyan helyekre, ahol a növekedési feltételek várhatóan megfelelőek lesznek számukra a jövőben is. Ez akár a kihalástól is megmenthet bizonyos fafajokat, és mivel a fák, erdők számos további élőlény számára létfontosságúak, más fajok számára is biztosíthatja a túlélést.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az elmúlt években fel kellett adni az őshonos fajok megőrzését és az invazív fajok távol tartását célzó koncepciót azért, hogy az országok nagy része egyáltalán a jövőben is rendelkezzen erdőkkel.
Cserébe a megváltozott körülményekhez jobban adaptálódni képes, új fajokból (is) álló erdők telepítésével, illetve a segített migráció segítségével még növelhető is – akár másfélszeresére is – az erdők szén-dioxid-megkötő képessége, ami éppen a klímaváltozás megfékezése miatt rendkívül fontos. Helyi fajták magjait alkalmazva viszont a szénelnyelő potenciál jelentős, akár 40%-ot meghaladó mértékű csökkenésével kellene számolni már a 2061–2080-as időszakban is, állítja egy a fafajok segített migrációját az európai erdők kontextusában vizsgáló kutatás.
A Föld erdei évente 15,6 milliárd tonna szén-dioxidot kötnek meg a NASA 2001–2019-es időszakra vonatkozó műholdas adatai alapján, igaz, az erdőirtások, az erdőtüzek és egyéb zavaró hatások miatt évi átlag 8,1 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátás is megvalósult, vagyis az erdők éves nettó karbonnyelő teljesítménye „csak” 7,5 milliárd tonna. Összevetésül: 2023-ban az emberiség energiával kapcsolatos kibocsátása – a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint – 37,4 milliárd tonna volt.
A klímacélok elérése érdekében az erdőirtásokat 2050-ig legalább kétharmadával lenne szükséges csökkenteni, mintegy 250 millió hektár új erdőt kellene ültetni, és jobb erdőgazdálkodási gyakorlatokat kellene bevezetni.
Súlyos aggályokat is felvet az emberi beavatkozás
A fafajok jelenlegi, természetes elterjedésükön kívül eső területekre történő telepítése jelentős kockázatokat hordoz magában, és etikai, gazdasági, jogi, politikai, illetve ökológiai aggályok is felmerülnek, különösen azért, mert a korábbi telepítések bizonyos esetekben súlyos negatív ökológiai következményekkel jártak.
Az új fafajok tömeges megjelenése a fákra támaszkodó helyi ökoszisztéma egészében mélyreható változásokat idéz elő, így a fákkal együtt a hozzájuk szorosan kötődő egyéb fajok érkezése is várható, miközben az őshonos fajok is igyekeznek új, számukra élhetőbb éghajlatra továbbállni. Az összefüggést kiaknázva például mexikói tudósok azték jegenyefenyők hegyi régiókba való telepítésével igyekeznek támogatni a különleges, vándorló életmódú pompás királylepkét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, mivel ezek a növények a rovarok számára téli élőhelyként kulcsfontosságúak.
E komplexitás a fafajok vándorlását is lassítja, mivel az új környezetben gyakran hiányoznak azok a gombafajok, amelyek a földfelszín alatt kiterjedt hálózatot alkotva szimbiotikus kapcsolatban állnak a fákkal, azok gyökereihez kapcsolódva.
A fák ember által segített migrációját illetően az is kihívást jelent, hogy a klímaváltozás kifejlődése, az egyre extrémebb és gyakoribb időjárási szélsőségek miatt az erdőgazdálkodás számára rendelkezésre álló fafajok száma folyamatosan csökken.
A klímaváltozás által az erdőkre gyakorolt egyik legijesztőbb hatás az erdőtüzek gyakoriságának növekedése, ez azonban talán meglepőnek tűnő módon pozitív következményekkel is jár a fákra nézve, ugyanis az erdőtüzek drasztikus módon ugyan, de az érintett területen tiszta lapot nyitva gyorsítják a fafajok vándorlását.
Azok a titokzatos fák
A jelentősebb mértékű emberi tevékenységet megelőző állapothoz képest, vagyis a legutolsó jégkorszak végétől napjainkig eltelt mintegy 10 ezer évben a Föld erdeinek teljes területe 6 milliárd hektárról 4 milliárd hektárra, vagyis egyharmadával csökkent.
A fafajok elterjedési területe a korábbi időszakokban is folyamatosan változott nemcsak az éghajlat állandó alakulása, de például fertőzések és betegségek, valamint az erdőtüzek hatására is. Például New York és New England térségében az utolsó jégkorszak vége felé fenyőfajok váltották egymást, hogy aztán majd átadják helyüket az olyan lombhullatóknak, mint a nyír-, a juhar- és a tölgyfák.
Akad azonban más is, ami a fák segített migrációján túl az erdők jövőbeli túlélése szempontjából hosszú távon reményt keltő. Úgy tűnik ugyanis, hogy a fák emberi közbenjárás nélkül is egyszerűen túl gyorsan képesek változtatni elterjedési területüket ahhoz képest, amit a genetikai adaptáción alapuló várható lassú vándorlástól várhatnánk.
Ezt a már a 19. század végén felismert úgynevezett Reid-paradoxont az sem oldja fel teljesen, hogy a fák terjedésébe más fajok, például madarak és kisemlősök is besegítenek magjaik továbbításával, mivel ezek csak kis részét biztosítják a fafajok megfigyelt migrációjának. A tudósok még mindig nem értik pontosan a jelenséget, az azonban egyértelmű, hogy a fák vándorlásuk során reagálnak a változó hőmérsékletekre, kölcsönhatásba lépnek más fajokkal, és alkalmazkodnak az új környezethez.
Ez az összetett kölcsönhatás megnehezíti az éghajlatváltozás ökoszisztémákra gyakorolt pontos következményeinek előrejelzését is, egyben rámutat a természet nagyfokú alkalmazkodó képességére is; más kérdés, hogy ez mit jelent a bolygó élhetőségének szempontjából.
Kiemelt kép: canva