Mivel a Föld élőlényei közül egyedül az ember éli élete tekintélyes részét egy soha le nem álló mókuskerékben, azt gondolhatnánk, hogy bizonyos stresszkezelő mechanizmusok is kizárólag ránk jellemzők. Ez azonban nem így van, ugyanis az állatvilág számos faja ad a miénkhez hasonló válaszokat a feszültséget kiváltó helyzetekre.
Egy korábbi cikkünkben már szóba került, hogy nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is vannak érzelmeik, azaz ugyanúgy örülhetnek bizonyos dolgoknak, mint ahogy bosszankodhatnak vagy sértetten duzzoghatnak valami miatt. Annyi különbség persze adódik, hogy az állatok érzelmei jóval egyszerűbbek az emberek érzéseinél, hiszen míg az emberek képesek összetett, kevert érzelmek megélésére, addig az állatok többségénél tiszta állapotok vannak. Van azonban még valami, ami közös bennünk és az állatokban, mégpedig azok a megküzdési stratégiák, amelyekkel a különböző stresszhelyzetekre reagálunk.
Kapcsolódó bejegyzések
Nevető patkányok, sértődött kutyák – Mi a különbség az állati és az emberi érzelmek között?
Tudományos tény, hogy az állatoknak vannak érzelmeik. Mégis adódik egy apró különbség állati és emberi érzelem között.
Kit szidjon le a macska?
Egy átlagos hétköznapunk során rengeteg helyről érhet minket feszültség. Felhúzhatjuk magunkat egy közlekedési szituáción, apróbb és nagyobb munkahelyi konfliktusaink támadhatnak, és természetesen olyan is sűrűn előfordul, hogy valaki a párjával, házastársával zördül össze valami miatt. Olyan helyzetek szintén akadnak, amelyek nagyobb nyomást idéznek elő bennünk, és folyamatos aggodalmaskodásra késztetnek. Ilyen lehet egy anyagi probléma, egy szerettünk elvesztése, de akár egy egyetemi vizsgaidőszak vagy egy szoros határidejű munkahelyi projekt is könnyen előidézhet feszültséget vagy szorongást.
Ezekre a helyzetekre általában különböző módokon, a habitusunktól függően reagálunk, de általánosságban elmondható, hogy sok embernél vált ki a nyomás például kóros stresszevést vagy alvási zavarokat, és nem kevesen élnek azzal a megküzdési módszerrel, hogy továbbadják valaki másnak a bennük felgyülemlett feszültséget. Ez utóbbira született is egy vicces internetes mém, amelyen a láncolat a családfő munkahelyi feszültségétől a feleségen át előbb az idősebb, majd a legkisebb gyermek leszidásáig terjed, míg a kicsi végül már csak a macskát tudja helyretenni, mert alatta már csak ő helyezkedik el a ranglétrán. Gondolhatnánk, hogy itt meg is szakad a folyamat, hiszen az állatok – ha éri is őket stressz – nem úgy működnek, mint mi, ám ez tévedés.
Persze a macska nem fogja ezután leszidni az egeret, de tudományos kutatások igazolják, hogy az állatoknál is létezik az úgynevezett generációs trauma, ami azt jelenti, hogy a szülőket érő stresszhatások az utódok életére is rányomhatják bélyegüket, vagyis szorongóvá tehetik őket.
Lássunk még néhány példát!
Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy az emberi kisbabák az ujjuk szopizását egyfajta önnyugtató cselekvésként alkalmazzák, és ez a tevékenység a kiselefántoknál is megfigyelhető, akik időről időre ugyanezzel a céllal veszik szájukba az ormányukat. Mivel a szorongó kiselefántok ezáltal képesek megteremteni magukban a belső nyugalmat, biztonságérzetet, a szokás a felnőtt egyedeknél sem tűnik el nyomtalanul, hiszen a valamitől idegessé váló kifejlett elefántoknál ugyancsak előfordul, hogy az ormányukat kezdik el szopogatni.
Kapcsolódó bejegyzések
Te tudod, mi a közös a kisbabákban és az elefántokban?
Az ujjszopásnak a kisbabák esetében rendkívül fontos funkciója van, ráadásul valami ehhez hasonlót az elefántbébiknél is meg lehet figyelni.
Az észak-amerikai Colorado állam dél-keleti részén élő gyíkok ezzel szemben egy másik, emberek számára is ismerős stratégiával válaszolnak a stresszhatásra: mértéktelenül enni kezdenek. A szorongást náluk leginkább az váltja ki, hogy élőhelyük egy része egy katonai bázis gyakorlóterületére esik, ahol az alacsonyan szálló repülők állandó és túlságosan hangos zajszennyezésnek teszik ki ezeket a hüllőket. Az állatoknál stressz hatására alvászavar is jelentkezhet. Laboratóriumi kísérletekben részt vevő, társaiktól elszeparált gyümölcslegyeknél, egereknél és lepkéknél a kutatók azt figyelték meg, hogy kevesebbet pihentek, ehelyett viszont többet ettek. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hatására a lepkék például később nem azokra a növényekre rakták le a petéiket, amelyekre szükséges lett volna.
Bár a vadon élő állatok élete csupa veszély a természet kegyetlen törvényei miatt, náluk is jelentkezhet ahhoz hasonló állapot, amit az embereknél poszttraumás stressz-szindrómának nevezünk. Egy 2019-es kutatás olyan kanadai cinegéket vizsgált, amelyek fokozottan ki voltak téve a környék ragadozói jelentette veszélynek, az eredmények szerint pedig ezeknek a madaraknak jelentősen és tartósan megnőtt a veszélyhelyzetekkel kapcsolatos agyi aktivitásuk és érzékenységük.
Kiemelt kép: Canva
