Július 30-án, helyi idő szerint 12 óra körül egy 8,8 magnitúdójú földrengés rázta meg Kamcsatka keleti partvidékének környékét, mintegy 160 km távolságban a térség egyetlen nagy településétől, Petropavloszk-Kamcsatszkijtól. A földrengés hipocentruma 20 km mélyen volt, viszonylag sekélyen. Az erős földmozgást kőzetlemez-alábukási zónában, mintegy 300 km hosszú területen feltolódásos kőzettest-elmozdulás okozta, aminek mértéke helyenként akár a 10 métert is meghaladhatta. Ez megmozgatta a felette lévő óceáni víztömeget, ami szökőárat indított el a Csendes-óceánon. Minden partvidéken riadót rendeltek el, komolyabb károkról még nem tudunk.

Ez a 8,8 magnitúdó erősségű földrengés a 21. század harmadik legnagyobb földrengése volt a 2004-es szumátrai és a 2011-es japán tohokui földrengés után, megosztva a „helyezését” a 2010-es hasonló erősségű, Chilében, Maule régiójában történt földrengéssel. A földmozgásokat az 1950-es évek óta követik és katalogizálják. Az első 9-es magnitúdójú földrengést pont Kamcsatkán, a jelenlegi kőzettest-elmozdulástól nem messze észlelték 1952-ben. Azóta 10 legalább 8,6 magnitúdójú földrengés történt, ez a mostani a 6-dik helyen van a rangsorban. Most már látjuk azt is, hogy a július 20-i önmagában jelentős, 7,4 magnitúdójú földrengés ugyanebben a térségben „csupán” egy előrengés volt, 10 nappal később jött egy még erősebb. Ez nem szokatlan az ilyen övezetekben. A főrengést nem sokkal később egy 6,9 magnitúdójú földrengés követte, és ez várható a következő hónapokban is. Lehet nem kevés 6 magnitúdónál, sőt akár 7 magnitúdónál erősebb földrengés is, amelyek mind utórengései a július 30-i nagy főrengésnek.

Mi okozta ezt a hatalmas energiafelszabadulással járó földrengést?

Kamcsatka partvidéke előtt húzódik egy jelentős kőzetlemez-alábukási zóna, ahol a Csendes-óceáni (Pacifikus-) kőzetlemez bukik az Ohotszki-kőzetlemez alá. A Pacifikus-kőzetlemez viszonylag nagy sebességgel mozog nyugat, északnyugat irányba, ami átlagosan évi 7–9 centiméter mozgást jelent. Ez azonban nem futószalagszerű, folyamatos mozgást jelent. A Kuril-Kamcsatka alábukási zóna mentén két, egyenként mintegy 100 km vastag kőzetlemez nyomódik, feszül egymásnak. Ennek eredménye, hogy a nagyobb sűrűségű Pacifikus-kőzetlemez kissé meghajlik, és az Ohotszki-kőzetlemez alá tolódik. A földköpenyben nem olvad meg, hanem mintegy 45 fokos szögben hatol nyugati irányba egyre mélyebbre. A kőzetlemez eleje már mintegy 650 km mélyen van, ezt onnan tudjuk, hogy itt pattannak ki a Föld legnagyobb mélységben (600 km-nél mélyebben) észlelt földmozgásai. A földrengések többsége azonban sekélyebben, a két kőzetlemez ütközési zónájában jön létre.

Kapcsolódó bejegyzések

Vulkánok – Nézzünk be a Föld mélyének kitárt kapuin!

A vulkánok napjainkban is alakítják a bolygót, érdemes róluk minél többet megtudnunk.

A két kőzetlemez egymásnak nyomódása óriási feszültséget kelt, ami időszakonként, ezen a területen akár néhány évtizedenként nagyon nagy kőzetelmozdulást vált ki. Ekkor a Pacifikus-kőzetlemez lejjebb nyomódik, míg az Ohotszki-kőzetlemez feltolódik rá. Ezek az úgynevezett megafeltolódásos földmozgások, amelyek jellemzően ilyen lemeztektonikai területen pattannak ki. Kamcsatka mellett Alaszka és Chile előtere, valamint Japán és Indonézia a leginkább érintett területek, de régóta esedékes egy ilyen nagy földrengés Észak-Amerika partvidéke előtt is. Egy ekkora földrengés nem pontszerű, hanem akár 400–600 km hosszú zóna mentén mozdul el a kőzettest, és a felső kőzetlemez hirtelen helyenként több métert emelkedhet.

Rendkívül gyors hullámokat eredményezett

Az alábukó kőzetlemez feletti függőleges kőzettest-elmozdulás megmozgatja az óceáni víztömeget, ami hullámokat vált ki, és ez végigvonul a teljes Csendes-óceáni térségen. A nyílt vízen ezt nem nagyon lehet észlelni, bár a függőleges vízszintelmozdulás akár méteres is lehet, azonban a hullámhossz jelentős. A hullámok nagyon gyorsan terjednek, mintegy 750–850 km/óra sebességgel, ami a repülőgépek sebességéhez hasonlítható. Így a szökőár egy napon belül végigvonul a teljes Csendes-óceáni területen. Ahogy sekélyebb partvidékre érnek a hullámok, a hullámhossz lecsökken, a hullámok nagysága viszont megnő. Ekkor a hullámok sebessége már „csak” 40–60 km/óra. A partvidéken a szökőárhullámok megérkezését a víz visszahúzódása jelzi, ezután csapnak ki a hullámok, akár órákon keresztül. Ezek a hullámok nagyon különböznek a szél által keltett hullámoktól, sokkal erősebbek, és mindent elsodornak, akár kilométerekre mélyen behatolhatnak a szárazföldre, a partvidék felszínétől függően.

A július 30-i földrengés kipattanása után rögtön kiadták a szökőárriadót, mivel a szeizmológusok azonnal észlelték a megafeltolódásos kőzettest-elmozdulás mechanizmusát. Nem sokkal később 4–5 méteres szökőár érte el a Szevero-Kuril-szigeteket, ahol például a Paramusir-szigeten a gyéren lakott halásztelepülésekről még sikerült időben kitelepíteni az embereket. A mintegy 500 km távolságban lévő szökőárjelző bója 1 méteres elmozdulást mutatott, ami megerősítette, hogy komolyan kell venni a szökőárriadót. Többek között Japán, Hawaii, Ausztrália, Észak- és Dél-Amerika mentén mindenhol riasztást adtak ki, a partközeli települések elnéptelenedtek. Mintegy 6 óra után a Hawaii-szigeteken helyenként közel 2 méteres hullámok csaptak ki, néhány óra múlva Észak-Amerika nyugati partvidékén 1 méteres hullámokat észleltek. Szerencsére, a jelenlegi információk alapján, a szökőár nem okozott katasztrófát, köszönhetően a modern szökőárriasztási rendszernek és a lakosok fegyelmezett reagálásának, valamint annak, hogy kisebb volt, mint az 1952-es földrengéshez kapcsolódó szökőár.

Bár a kamcsatkai földrengés ereje nagy volt, úgy tűnik, nem okozott komolyabb kárt. Ennek alapvető oka a kicsiny népsűrűség. A földrengésveszély és bármilyen más természeti veszély nagyságát ugyanis nem a természeti folyamat nagysága határozza meg, hanem az, hogy a térségben mennyien élnek, mekkora anyagi javak vannak. A legpusztítóbb földrengések ezért nem a kamcsatkai és az alaszkai földmozgások, hanem ezek elsősorban az indonéz térségben alakulnak ki, ahol több száz millióan élnek. A kamcsatkai és az alaszkai nagy földrengések fő veszélye a kapcsolódó szökőár, amely évtizedekkel korábban (1946-ban) a hawaii Nagy-szigeten lévő Hilóban például hatalmas pusztítást okozott.

Vulkánkitöréstől is kell tartani?

A közösségi médiát bejárta az a hír, hogy a 8,8 magnitúdójú földrengés vulkánkitörést is elindított, a Klucsevszkaja Szopka, Kamcsatka egyik legaktívabb tűzhányója lépett működésbe. Nos, ennek kapcsolata a földrengéshez messze nem egyértelmű. A Klucsevszkaja Szopka ugyanis már hetek óta aktív, folyamatosan voltak kisebb robbanásos lávatűzijáték-kitörései, amelyekhez most lávafolyás is társult. Ez a típusú vulkáni működés nem szokatlan, korábban is volt erre példa. A nagy földrengés vélhetően nem indított el vulkánkitörést. Egyébként számos potenciálisan aktív és kisebb kitöréseket mutató vulkán van a térségben, ahol nem indult el és nem erősödött fel vulkáni működés. A nagy földrengések által elindított vulkáni működés régen téma a szakemberek körében, azonban erre egyértelmű bizonyíték nincs, ellenben számos eset ismert, amikor nem történt vulkánkitörés erős földrengés után. Jelen esetben inkább a közösségi média hatásáról van szó: egy jelentős eseményhez hozzákapcsolnak további természeti jelenségeket, gyorsan összekötik őket. Hozzá kell tenni azt is, hogy rengeteg fals információ terjedt el, különösen a szökőárral kapcsolatban osztottak meg korábbi felvételeket jelenleginek állítva be őket. Még most is rengeteg mesterséges intelligencia által gyártott anyag terjed. Olyan világban élünk, amikor ki kell szűrni a félrevezető megosztásokat!

Végül fontos megjegyezni ismét, hogy nem lehet előre jelezni az ilyen hatalmas és potenciálisan akár pusztító földrengéseket. Nem lehet megmondani, hogy pontosan hol, mikor és mekkora földrengés pattan ki! A július 20-i 7,4 magnitúdójú kamcsatkai földrengés elgondolkodtatta a szakembereket, hogy nem lehet kizárni egy még nagyobb földmozgás lehetőségét. Ugyanakkor többször fordul elő az, hogy nem követi az ilyen rengést egy még nagyobb főrengés. Azt azonban felel lehet mérni, hogy mely terület van kitéve ilyen nagy földrengésnek. Ez a múltban történt földrengéses események tudományos feldolgozásával lehetséges, amire óriási szükség van, mert így lehet hosszú távon is felkészülni a hasonló folyamatokra. Felkészülni az épületek szakszerű tervezésével és a földrengéseknek ellenálló kivitelezésével, a lakosság oktatásával: ez az, amit a modern és egyre gyarapodó népességű társadalom tehet. Ehhez azonban elengedhetetlen a tudomány, a szakemberek képzése, a lemeztektonikai helyzet „békeidőben” végzett alapvizsgálatai, a tudományos diskurzus a földrengés-gyakoriságról, ezen belül a kifejezetten nagy és potenciálisan pusztító földmozgásokról, a kapcsolódó szökőárakról. Mindehhez kapcsolódva kell kialakítani és működtetni kell a riasztási rendszert, amely emberéletek tíz- vagy százezreit is megóvhatja.

Forrás: Tűzhányó Blog

Kiemelt kép: canva