Az erdők nagy mennyiségű szén-dioxidot vonnak ki a légkörből és kötnek meg a sejtjeikben. Ám sajnos ők is változnak, hiszen a fokozódó erdőirtások és erdőtüzek után nem tudnak maradéktalanul megújulni.
Ha az ember a fák végtelenül sokrétű és jelentős szerepére gondol, valamiféle alázatot, tiszteletet érez. Az erdők szabályozzák az ökoszisztémákat, elősegítik a biológiai sokféleséget, élőhelyeket biztosítanak. Valamint – a szénmegkötés révén – az erdők játsszák a legjelentősebb szerepet a klímaváltozással szembeni küzdelemben. Az erdők éves szinten körülbelül 2.6 milliárd tonna szén-dioxidot kötnek meg, ez a fosszilis energiahordozók égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás egyharmada.
Azonban a fák kipusztulása esetén, amit eredményezhet például erdőtűz vagy rovartámadás, a megkötött szén felszabadul. Ugyanehhez vezet a fakitermelés és a mezőgazdasági területek növelése érdekében történő erdőégetés is. Ezek a folyamatok pedig egyre gyorsulnak. A trópusi erdők már nem tudnak annyi szén-dioxidot megkötni, mint amennyi felszabadul, amikor erdőterületek semmisülnek meg. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint az erdőirtás és a tőzeges területek pusztítása teszi ki az ember által okozott szén-dioxid-kibocsátás azon 13%-ának a legnagyobb részét, amely a mezőgazdasággal, a földhasználattal és az erdészettel kapcsolatos.
Fotó: Canva.com
Fennakadás a tápanyagciklusban
Februárban újabb rossz hírrel szolgáltak a Cambridge Egyetem kutatói. A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány alapján folyamatosan és jelentősen csökken az erdők hosszú távú szénmegkötési kapacitása az egyre gyakoribb és nagyobb erdőtüzek következtében.
Az ismétlődő erdőtüzekhez a fák próbálnak alkalmazkodni, ugyanis a gyakori tüzek csökkentik a talajban lévő tápanyag mennyiségét, beleértve a talaj nitrogénszintjét is. Csak azok a fák tudnak életben maradni, amelyek kevesebb tápanyaggal is beérik. Ez viszont fennakadást eredményez a tápanyagciklusban: a fák megtartják a vizet és a tápanyagot, gátolva az új fák növekedését és lassítva a tűz utáni regenerációs folyamatot. A kipusztult fák helyén ráadásul több napfény jut be az erdőkbe, ami könnyen a megmaradt fák kiszáradásához vezethet, ez pedig növeli az erdőtüzek esélyét – ezzel az ördögi körforgás bezárul.
Csökkenő fajgazdagságú tűzálló erdők
Az itt bemutatott folyamatot megfigyelték Indonéziában és az Amazonas-medence trópusi esőerdőiben is. Ami egykor sűrű és örökzöld erdő volt, ma már sivár, pusztán a tűzzel szemben ellenálló fákkal és fűvel borított terület. Hatalmas egykori trópusi erdőterületeket borít ma már tűzálló gyep.
Fotó: Canva.com
Kaliforniában szintén csak azok a fák tudnak életben maradni vagy újra elterjedni, amelyek alkalmazkodtak a tűzhöz. Ezek jellemzően vagy tölgyek, vagy fenyőfajták: amerikai sárgafenyő, kaliforniai cukor-selyemfenyő, illetve fehértörzsű fenyő. A folyamat eredménye az, hogy számos fafajta eltűnik. Újabb fajták telepítésekor szem előtt kell tartani, hogy melyek tudnak leginkább alkalmazkodni a változó körülményekhez, amelyeknek csak egyike az erdőtűz.
Korábban – az egészséges ökoszisztémák révén – az erdőtüzek szén-dioxid-kibocsátását, amely éves szinten egyenlő a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó kibocsátás 20%-ával, kiegyenlítette a szénmegkötés. Sajnos a földhasználat és az elmúlt évek egyre gyakoribb erdőtüzei miatt ez az egyensúly egyre inkább felborul.
Fotók: canva.com
