Ausztrál tudósok azt vizsgálták, hogy miként változik a hőhullámok hossza és intenzitása a jövőben attól függően, hogy milyen mértékben fogjuk vissza a kibocsátásainkat.
Az Environmental Research Climate folyóiratban megjelent kutatás megállapította, hogy a hőhullámok még legalább 1000 évig nem térnek vissza arra a szintre, ahol az iparosodás előtt voltak, legalábbis azután, hogy elérjük a nettó nulla kibocsátást. Ettől sajnos még most is folyamatosan távolodunk. Ezzel együtt, ha elszalasztjuk a felmelegedés stabilizálását 1,5 °C-on – vagy ma már reálisabban nézve inkább 2 °C-on –, akkor a hőhullámok intenzitása és hossza még tovább növekszik majd.
A nettó nulla vagy nettó zéró kibocsátás azt jelenti, hogy egy adott ország (város, cég stb.) annyi üvegházhatású gázt bocsát ki, amennyit el is nyel. Csupán ettől tehát nem feltétlenül lesz kevesebb szén-dioxid a légkörben, viszont a mennyiségének a további növekedése megáll. A párizsi éghajlatvédelmi egyezmény 2050-re tűzte ki célul ennek az elérését.
A kutatásból az is nyilvánvaló, hogy az a közkeletű vélekedés, amely szerint a netto nulla kibocsátás elérése gyors változásokat és visszarendeződést jelent majd, téves. Legalábbis a hőhullámok tekintetében biztosan az. Ettől még fontos látni, hogy a kibocsátások csökkentése nélkül, minden tized foknyi felmelegedéssel egyre súlyosabb következményeket kockáztatunk.
Sarah Perkins-Kirkpatrick, az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora szerint ezek a megállapítások azért is fontosak, mert lehetővé teszik, hogy reálisan szembenézzünk a tényekkel, és fel tudjunk készülni a változásokra. Mint mondja, sokan érvelnek azzal, hogy a nettó nulla kibocsátás elérése haszontalan és drága, azonban még többe fog kerülni, ha 2050-re sem érjük el a nettó nulla kibocsátást. (Guardian)