



A környezetkímélő életmódban és technológiákban rejlő üzleti lehetőségekről is beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök és Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke a Kék Bolygó című podcast legújabb adásában.
Az epizódban a volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy immár kijelenthető, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcson (COP) vállalt 1,5 Celsius-foknál globálisan nagyobb mértékben nő a felmelegedés. A Kárpát-medencében pedig még ennél is erőteljesebben. Áder János szavai szerint már 2015-ben sem volt reális, hogy 1,5 Celsius-fok alatt tartsák a felmelegedés mértékét, mostanra pedig ez a célkitűzés teljesen reménytelenné vált.
„Távolabb vagyunk a párizsi céloktól, mint akkor voltunk” – jelentette ki, hozzátéve: a fosszilis energiahordozók használata azóta is domináns maradt, miközben minden tized Celsius-fok emelkedés súlyos változásokat jelent itt a Kárpát-medencében is.
Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója elmondta: a koronavírus-járvány idején tapasztalt visszaesés óta ismét növekszik a kibocsátás. Már rég nem az a kérdés, hogy átlépjük-e a 2 Celsius-fokos emelkedést, hanem az, hogy mennyivel fogjuk túllépni, és onnan van-e visszaút.
Az már szinte biztos, hogy túllépjük a 2 Celsius-fokot.
Egyetértett Áder Jánossal abban, hogy a több tízezres létszámmal – legutóbb az elmúlt év végén – lezajló klímacsúcsok helyett a nagyhatalmak és a világ nagy szennyező államai vezetőinek kellene leülniük és megállapodniuk abban, miként csökkentsék országaik a károsanyag-kibocsátását. Rámutatott arra is, hogy az országok egy részénél csökkenő finanszírozókészség, kevesebb ambíció, türelmetlenség és bizalmatlanság figyelhető meg, miközben a kibocsátás és a káros hatások rohamosan erősödnek.
A megbeszélések egyre inkább arról szólnak, hogy ki kinek mennyit fizessen – magyarázta Kőrösi Csaba, kiemelve: a klímapolitika terén 3000 milliárd dollár vállalás van érvényben, ha pedig valamennyi, fenntarthatósággal összefüggésbe hozható pénzügyi igényt hozzávesszük, akkor 7000 milliárd dollárt tesznek ki a vállalások. Ennyi pénz nem áll a kormányok rendelkezésére – húzta alá Kőrösi Csaba. Hozzátette, hogy a donortevékenységnek minden esetben befektetésnek kell lennie. Nem lehet a pénzt egyszerűen odaadni, hanem az intézmények erősítésére, oktatásra van szükség, és olyan projektek kellenek, amelyeknek gazdasági és társadalmi racionalitásuk van.
Áder János felvetette, hogy hasznosabb lenne, ha nem pénzt kapnának az országok, hanem technológiát. Energiatároló rendszereket, napelemet vinni talán könnyebb – mondta, jelezve, hogy véleménye szerint ez lehetne a kitörési pont.
Kőrösi Csaba kiemelte Kína esetét, ahol kezdetben nem voltak lelkesek a klímavédelem tekintetében, később azonban rájöttek arra, hogy az átállásból lehet üzletet csinálni, amire jó példa az elektromos autók gyártása. A szakember rámutatott: az országok most mind azt keresik, hogyan lehet egyszerre megfelelni a versenyképességnek, a biztonságnak és a fenntarthatóságnak.
A beszélgetés teljes terjedelmében az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)