Leírhatatlan szeretet és mindennapos kihívások: talán így jellemezhetném legrövidebben azt, milyen anyának lenni. Van, akinek anyává válni percek alatt sikerül, és az állapot rózsaszínű és tökéletes; van, akinek könnyekkel és óriási önismereti utazással jár. Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, az utóbbiak táborát erősítem. Az anyaság adta teljesen új szemléletmódot mi, anyák a világ minden táján átérezzük: soha semmi nem lesz már olyan fontos, mint a gyerekeink. Anyák napja apropóján megpróbálom megfogni az anyaság lényegét, még ha kicsit fáj is.

Anyává válni: teljes átalakulás

Tudom jól, hogy nagy fába vágtam a fejszém. Felvállalni a nehézségeket, belátni a hibákat azonban ma már nem ördögtől való, hanem az emberi fejlődés elengedhetetlen része. Eddigi élettapasztalatom és az általam ismert összes anya elmondása szerint pedig semmi sem változtat, jó esetben fejleszt jobban, mint az anyaság.

2021 nyarától mondhatom magam anyának, habár akkor, a várandósság idején fogalmam sem volt arról, mi fog történni velem 2022 tavaszán. Miután leírhatatlan kínok között, majdnem 2 nap vajúdás után egy császármetszés révén örökre felelős lettem egy másik emberért, jöttem csak rá, ez bizony nem lesz sétagalopp. Számomra pokolian nehéz volt anyává válni, annak ellenére is, hogy szívből és feltétel nélkül szeretem a gyerekem. De borzasztóan egyedül éreztem magam ebben az új, teljesen ismeretlen szerepben. Sokszor azt éreztem, teljesen magunkra maradtunk, és mindent egyedül kell kitalálnom, megoldanom, nem mellesleg életben tartanom egy teljesen magatehetetlen embert. Hiába áll mellettem a világ legjobb apukája, a felelősség mindig az anyát terheli.

A kórház zajos, alvás nélküli napjaiban az első perctől kezdve azt éreztették velem, hogy rosszul csinálok mindent: a szoptatást, a pelenkázást, a babámmal való alvást. Semmi sem úgy alakult, ahogy „kellett volna”. Már ekkor világossá vált, a társadalom és a világ számára soha senki sem lehet jó anya. Egy valaki számára azonban az lehettem: az egyetlen emberi lény, akinek a véleménye számított, (a többszöri „tiltás” ellenére) ott szuszogott rajtam. Számára pedig tökéletes voltam az első pillanattól kezdve, és az vagyok a mai napig is.

Kapcsolódó bejegyzések

Túrázás babával: mire figyelj oda?

Kisbabával kirándulni nem tűnik egyszerűnek, de megmutatjuk, hogy akár külföldre utazni is lehetséges!

Anyává válni: törekvés a tökéletességre

Ahány anya, annyi út, annyi nehézség, annyi gyönyörű pillanat és annyi ítélkezés. A szülőség ugyanis olyan, mint a foci: mindenki „ért” hozzá. És mindenki sokkal jobban csinálná, mint te. Legyen szó a családtagokról, az egészségügyi dolgozókról vagy a bácsiról a buszon: soha semmit sem tudsz úgy csinálni, hogy mások ne lássák meg benne a szálkát. Ez egyetlen dologról szól: az elfogadásról. Van, aki elfogadja, hogy te másképp csinálod, de te magad is elfogadhatod, hogy ők egy teljesen más keretrendszerben szocializálódtak. 2 évembe telt megérteni, hogy azért, mert valaki ad cukrot a gyerekének, vagy valaki babakocsizik, nem jobb vagy rosszabb, egész egyszerűen más keretrendszert kapott. De őt is ugyanaz az érzés hajtja, mint engem: a feltétel nélküli szeretet. A szülőség és főként az anyaság állandó törekvés a tökéletességre.

Minél több az elérhető információ, annál nagyobb a nyomás. Persze, bárki dönthet úgy, hogy nem olvas, és kihagyja ezeket a tanácsokat, de ki ne akarná jobban csinálni?

A világ bármely pontján élő anyát szólítod meg, valószínűleg ugyanezt mondja. A társadalmi és a kulturális háttér merőben eltérő, de az anyaság és a körülötte lévő kihívások és örömök azonosak. Afrikában ugyanúgy megható pillanat, amikor a gyerek először mondja ki azt, hogy „anya”, és ugyanúgy szorongást és aggodalmat vált ki, amikor először lázas. Az anyaság egyetlen dolgot jelent: már sosem lehet fontosabb semmi, mint a gyereked és az ő boldogsága.

Kapcsolódó bejegyzések

Anyatej – A legfontosabb immunerősítő

Az anyatej előnyei rendkívüliek, mégis sok az ítélkezés a szoptatás körül. Miért fontos ez a táplálási mód?

Anyává válni: állandó tanulás

Az egész anyaságban az a legszebb, hogy megismerheted egy teljesen más énedet, ezáltal olyan eltemetett és fájdalmas emlékeket is életre hívhatsz, amelyeket gyerekként éltél át. Rosszul hangzik? Cseppet sem. Az elmúlt 2 évben többet tanultam magamról, a megküzdési stratégiáimról, a hiányosságaimról és az erősségeimről, mint az előtte lévő 30 évben együttvéve. Az eleje persze cefetül fáj: az első ráeszmélések inkább pánikot idéznek elő. Tényleg ennyire borzalmas anya vagyok? Tényleg ennyi nehézségem van? Ennek az egész „anya” dolognak nem rózsaszínűnek kellene lennie? Aztán eltelik egy, majd két év, és ráeszmél az ember: végre itt van valaki, akiért valóban megéri fejlődni.
Akkor pedig nekiláttam megpróbálni megérteni magam és a reakcióim azért, hogy a gyerekem számára (is) jobb lehessek.

A másik, amit megtanultam, az az anyai ösztön fontossága. Mert nemcsak, hogy létezik, de minden hangnál erősebb. Ezt a hangot pedig nem szabad elnémítani. Ilyen volt a szoptatás: ösztönösen tudtam, hogyan tehetem a legkomfortosabbá a gyerekem számára. Ilyen volt az együtt alvás és a legnagyobb szerelmem és mániám, a hordozás is. Hiába mondta bárki, hogy megfullad a gyerekem, nem jó neki, deformálja a gerincét: sokkal több volt a pozitív hozadéka, mint a hozzá nem értők megjegyzéseinek kellemetlensége.

Anyává válni: sosem fekete és fehér

„Csak otthon vagy a gyerekkel, semmi dolgod.” Mielőtt anya lettem volna, én magam sem láttam, mennyi munkával jár egy gyerek nevelése. A házimunka, az állandó pakolás, a friss és egészséges ételek elkészítése csak pár csepp a tengerben. De az érzelmi nevelésről, a gyerek fejlesztéséről, a közös játékról, az értékek átadásáról valahogy nem szól a fáma. Egy anya nemcsak sofőr, bejárónő, logisztikai menedzser vagy szakács, hanem pszichológus, tanár, szórakoztatóközpont vagy akár túravezető. Még ennyi helyen nem kellett helyt állnom, mint amióta anya lettem. Minden teljesen más megvilágításba került, mióta beleléptem ebbe az édes és sokszor mindennél fárasztóbb szerepbe.

Tudom, ezer meg egy oldalon szembejött már ez a mondat, és aki nincs benne, el sem hiszi, hogy az anyák a legnagyobb hősök a világon. Szeretném megfogni és kihangosítani ezt a mondatot. Szeretném, ha hallaná az orvos, az óvónő, a tanár, az anya, az apa. Ha hallaná az anyós és az após, a testvérek és a férj, ha hallaná a néni a zöldségesnél, és hallaná a buszsofőr. A világ annyi pontján látják már azt, hogy mivel is jár az anyaság. Nem mártírt szeretnék faragni az anyákból: mindenki maga választja ezt a szerepet, még akkor is, ha sokunknak fogalma sincs arról, mivel is jár majd mindez.

De megkönnyíthetjük az anyák dolgát. Segíthetünk egy ítélkezéstől mentes, támogató közeget teremteni számukra, ahol nem érzik minden döntésüket rossznak, vagy nem gondolják magukat minden második nap rossz anyának. A társadalom terhe óriási: de vajon az nem tartozik bele az élhető, előremutató fejlődésbe, hogy felkaroljuk, segítjük az anyákat, vagy egyszerűen csak nem ítélkezünk azok felett, akik a jövő nemzedékeit nevelik?
Anyák napja alkalmából megértést, némi segítséget vagy egy órányi pihenést kérek minden anya számára. Az empátia csodálatos dolog: ne csak május első vasárnapján használjuk!

A képek a szerző tulajdonában vannak, felhasználásuk engedélyköteles.