„Hiszem, hogy az élelmiszerszakma képviselőinek proaktívan és felelősen kell megszólalniuk a fenntarthatóbb jövőnkért szükséges változásokról folytatott, igazán csak most kezdődő társadalmi vitákban” – vallja Szöllősi Réka, élelmiszer-politikai elemző, tanácsadó és szakíró. A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének egykori vezető munkatársával társadalmi felelősségvállalásról, fenntartható étrendről, ökológiai lábnyomról és az élelmiszeripar mai helyzetéről beszélgettünk.
Szakemberként hogyan látja, reális, hogy az emberiség valaha is növényevővé váljon?
Szerintem nem nagy a valószínűsége annak, hogy a Föld teljes lakossága egyszer csak varázsütésre lemondjon az állati eredetű élelmiszerekről, ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy már egy évtized múlva a jelenlegi étrendünktől jelentősen eltérően fogunk táplálkozni. Minden tudományos eredmény, klímaválsággal kapcsolatos forgatókönyv, vállalás abba az irányba mutat, hogy az elkövetkező évtizedben elsősorban a jóléti társadalmaknak jelentősen meg kell változtatniuk a táplálkozási szokásaikat a növényi élelmiszerek javára. Ez azt jelenti, hogy csökkentenünk kell az étrendünkben a hús és tejtermékek arányát, és ha mégis ilyeneket fogyasztunk, akkor a kisebb környezeti lábnyommal előállítható termékekre kell váltani (marháról sertésre, sertésről baromfira stb.) El kell fogadni, hogy nem az a megoldás, ha néhányan teljesen lemondanak az állati eredetű termékek fogyasztásáról, hanem az, ha mindannyian lépünk legalább egy kicsit, illetve tudatosan elindulunk ezen az úton.
Mindezt hogyan lehet megvalósítani?
Egyelőre csak abban van konszenzus, hogy létezik a probléma, vagyis a klímaválsággal kapcsolatos problémáinkat nem tudjuk megoldani anélkül, hogy a globális mezőgazdasági termelés jelenlegi rendszeréhez hozzá ne nyúlnánk. Abban is mindenki egyetért, hogy a megoldásnak a globális mezőgazdasági termelésre, ezen belül is a haszonállatok tartására és a takarmány előállítására fordított hatalmas területek csökkentését és az eddig a termelés nyomán bekövetkezett természeti károk legalább részleges helyreállítását mindenképpen magába kell foglalnia. Vagyis az eddiginél kisebb területen, kisebb környezeti hatású, több embert ellátni képes mezőgazdaságra van szükség. Viszont abban már koránt sincs egyetértés, hogy mindezt miként lehet megvalósítani. Az biztos, hogy az élelmiszer-termelés bonyolult rendszerében minden szereplőnek változtatnia kell a hozzáállásán és a gyakorlatain is, és ez alól mi, fogyasztók sem vagyunk kivételek. Ha úgy tetszik, minden egyes étkezés alkalmával megvan a lehetőségünk arra, hogy a jó irányba mozdítsuk el a folyamatokat. Ezzel párhuzamosan kell például a tudománynak és az innovációnak választ adni arra a kérdésre, hogy miként tudunk környezetbarát módon, de nagy hozamokkal, alternatív és az emberek döntő többsége számára kulturálisan elfogadható, megfizethető és finom fehérjeforrásokat előállítani.
Jelenleg hol tart az ehhez kapcsolódó technológia?
Az innováció nagy sebességgel halad ezen a területen. Algákból, gombafonalakból és baktériumok segítségével már ma is egészen fantasztikus termékeket lehet előállítani, amelyek állagban, ízben is megtévesztésig hasonlítanak hagyományos társaikhoz, és beltartalmi értékükben is hasonlóak vagy még kedvezőbb összetételűek. Az állati sejtekből kiinduló, sejt szinten tenyésztett húsokat még averzióval fogadja a társadalom, így piaci bizonytalanság is okozza azt, hogy egyelőre elég távolinak tűnik, hogy elérhető áron álljon rendelkezésre ez a fehérjeforrás. A jelenleg már itthon is kapható, teljes mértékben növényi alapú hús- és tejalternatívákról fontos tudni, hogy az előbb említett alternatív fehérjéktől eltérően ezekkel nem az a cél, hogy például fehérjetartalom tekintetében is teljeskörűen helyettesítsék a hagyományos termékeket, hanem az, hogy ezek fogyasztási élményét pótolják. Mindenesetre élelmiszereink alapanyagainak tekintetében nagy változások előtt állunk, éppen ezért már most szükségünk van a tudatos hozzáállásra. Ha ez nem történik meg, 30–50 év múlva nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az emberiség.
Kik lehetnek a leginkább nyitottak ezekre a változásokra?
10 év múlva már a Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek korcsoportja lesz a legmeghatározóbb fogyasztói csoport, viszont a mai döntéshozók nagy része 50 év feletti, és koránál fogva sem igazán nyitott a változásokra. Ugyanakkor a klímakihívások miatt morális kötelessége az utóbb említett korosztálynak, hogy a fenntarthatósági kérdésekkel a jelenleginél sokkal komolyabban foglalkozzon, hiszen felelősséggel tartozunk a fiatalokért.
Mégis, miért esik erről ilyen kevés szó?
Valószínűleg azért, mert az étkezés témája még mindig a tabuk közé sorolandó. Talán azt is kevesen tudják, hogy egy európai polgár saját ökológiai lábnyomában az étkezésé a legnagyobb arány a maga 40 százalékával. Minden más – a lakhatás, az energia, az utazás, az autó, a háztartási gépek működtetése stb. – együttesen adja ki a fennmaradó 60 százalékot. Tehát fogyasztóként és magánemberként is az étkezésünk változtatásával tudunk a legtöbbet és a leggyorsabban tenni a környezetünk megóvásáért.
Az étkezés azonban a mai napig erős érzelmi kérdés.
Pontosan! A húsfogyasztás együtt jár az anyagi jóléttel. Minél gazdagabb egy társadalom, annál több húst fogyaszt. Hazánkban még mindig státusszimbólumnak minősül a húsfogyasztás. Természetesen ebben a kulturális és családi hagyományok és a régi beidegződések is szerepet játszanak. Ahogy az is, hogy még nincsenek igazi társadalmi viták a haszonállatok szenvedésének kérdéséről vagy arról, hogy miért létezik az emberi társadalomban az ún. fajizmus, vagyis az, hogy bizonyos érző lények szenvedése felett elsiklunk, másoké felett pedig nem. A disznók leölését természetesnek vesszük, a kutyánkat pedig családtagként kezeljük, pedig a sertések is rendkívül intelligens, fejlett szociális életet élő és igénylő állatok.
Ezen a téren mennyit segíthet az edukáció?
Kísérletek bizonyítják, hogy nem így születünk. A gyerekek nagyjából kiskamasz korukig morálisan kevésbé tartják elfogadhatónak ezt a hozzáállást, mint a felnőttek. Ugyanakkor a gyermekek kezébe kerülő első mesekönyvek egyike általában a gazdasági udvar kedves állatairól szól. Az viszont ritkán derül ki a számukra, hogy a mesekönyvben látott állatokkal mi is történik a későbbiekben. Munkám során alapvetően kétféle emberrel találkozom: olyannal, aki elképzelhetetlennek tartja, és határozottan elutasítja, hogy a táplálkozás apropóján az állatoknak okozott szenvedésen egyáltalán csak elgondolkodjon; valamint olyannal, akit mélyen megérint ez a kérdés, amely előbb-utóbb eljut a tudatos és tudattalan mozgatórugóihoz is.
Mi alapján döntenek azok az emberek, akik változtatnak az életmódjukon, és csökkentik a húsfogyasztásukat?
A gazdagabb társadalmakban megfigyelhető, hogy a legtöbb ember, aki csökkenti a húsfogyasztását, elsősorban a környezettudatosság jegyében, másodsorban egészségének védelme érdekében, harmadrészt pedig az állatok szenvedésének megelőzése végett teszi.
Több mint tíz éven keresztül a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének szakmai és kommunikációs vezetőjeként is tevékenykedett. Miért döntött úgy, hogy saját utakon folytatja a hivatását?
Az utóbbi években az élelmiszer-szabályozás mellett szakmai érdeklődésem a fenntartható élelmiszer-termelés és -fogyasztás felé fordult, ezért egyik legfontosabb célkitűzésem az élelmiszeriparral és az élelmiszerekkel kapcsolatos, fenntarthatósággal összefüggő tudnivalók, trendek, összefüggések közérthető kommunikálása és a tudásmegosztás lett, mind a szakmai, mind a nagyközönség számára. Ezt azért is tartom szívügyemnek, mert az élelmiszer-előállítással kapcsolatos vitákban rendszerint egymásnak feszülnek a szélsőséges álláspontok, és közben gyakran megfeledkezünk arról, hogy a megoldáshoz és a valós változáshoz mindenekelőtt nyitottságra és valódi ismeretekre van szükség. Fenntarthatósági aktivistaként az egyik legfontosabb üzenetem, hogy a változás jelentős részben az egyéni döntéseinken múlik.
Magánemberként mit tesz ennek érdekében?
Annak ellenére, hogy gyerekkorom óta nagy állatbarát vagyok, és mindig sok hobbiállat vett körül, csak az elmúlt néhány évben kezdtem el tudatosítani magamban, hogy mi is történik valójában azokkal az állatokkal, amelyek később az étkezőasztalomra kerülnek. Mivel nemcsak a munkában, hanem az életben sem szeretem a skatulyákat, nem vagyok vegán, így a saját tyúkjaink tojásait örömmel elfogyasztom, de alapvetően és nagyrészt növényi alapú étrenden élek már jó ideje, nemcsak környezet- és állatvédelmi, de egészségügyi megfontolásokból is. Ráadásul a jelenlegi élelmiszerárak mellett sokkal jobban megéri növényi alapú táplálkozást folytatni. Nekem mára a szakmai és személyes meggyőződésem egyaránt az, hogy Magyarországon is valóban a javunkra válna, ha mérsékelnénk a húsfogyasztást, és jóval több növényi alapú élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, gabonaféléket, magvakat vezetnénk be az étrendünkbe.
Pályája során dolgozott uniós élelmiszeripari szabályozási témákon, és tagja volt több uniós élelmiszer-szakértői munkacsoportnak is. A jogszabályi környezetben e tekintetben ma milyen változások észlelhetők?
2019 végén fogadták el az Európai Zöld Megállapodást, amely az EU gazdasági működésének zöldítésére vonatkozik, és azt célozza, hogy Európa legyen az első klímasemleges kontinens. Ehhez az ernyőstratégiához több alstratégia is tartozik. Ilyen a Farm 2Fork, ami az élelmiszer-ellátás és -fogyasztás fenntarthatóvá tételéhez szükséges lépéseket, szabályozandó területeket fogalmazza meg. Ide sorolandó a növényi étrend sokkal nagyobb aránya, a rövidebb ellátási láncok és a fenntarthatóbb mezőgazdaság kialakítása is. Idén és jövőre jelennek meg azok a jogszabálytervezetek, amelyek már az élelmiszerekre is vonatkoznak. Így várható a zöld kommunikáció szabályozása, a harmonizált ökológiai lábnyom védjegyének kialakítása, szigorítások az állatjóléti előírások területén, az esőerdők irtásával előállított alapanyagok használatának tiltása, és számítani lehet a keretjogszabályok bevezetésére is a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerek kialakításában. Ez azt jelenti, hogy néhány éven belül már fogyasztóként is találkozni fogunk a boltban a fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztást ösztönző információkkal a címkéken.
Ennek fényében az élelmiszerpiacon milyen kezdeményezések történtek?
A gyártók és a kereskedelem is felismerte a fogyasztók témával kapcsolatos érzékenységét. Megjelentek a „zöld állítások” és velük együtt az aggodalom a zöldre mosás jelensége miatt. Élelmiszer-jelöléssel is régóta foglalkozom, így tudom, hogy 30–40 éve változatlanul megtalálható az élelmiszerek címkéjén ugyanaz a nehezen kisilabizálható és értelmezhető tartalom. Ez a helyzet a közvélekedéssel ellentétben nem az előállítók „hibája”, hanem szigorú jogszabályi előírások eredménye. Vagyis dacára annak, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit változott a világ, a kommunikáció módja, csatornái és technológiája, az élelmiszerek jelölésének szabályozása alig-alig módosult, és az okoseszközök korában jórészt még mindig a címkére támaszkodik, azaz „papíralapú”. Ez is olyan terület, ahol szükséges volna változásokat kezdeményezni, hogy a beszélgetésünk során már említett irányba ösztönözzük a fogyasztást és a gyártást is. Ahogy a nagyobb részben növényi alapokon nyugvó étrend kialakítását is sokkal jobban kellene az uniós szabályozórendszernek és támogatáspolitikának ösztönöznie.
Az Európai Unió támogatáspolitikája ezt lehetővé teszi?
Az EU támogatáspolitikája évtizedek óta szintén változatlan abban a tekintetben, hogy leginkább a tej- és húsipart támogatja. Egy beállt finanszírozási struktúrát nyilván nagyon nehéz megváltoztatni, mert sok érdek sérülne. Történnek erre kezdeményezések, de nagyon erős az ellenállás. Emellett azzal a problémával is kétségkívül meg kellene küzdeni, hogy ha az Európában előállított hús- és tejtermékek megdrágulnának a kevesebb támogatás és a szigorúbb környezeti előírások miatt, akkor a harmadik (kevésbé szigorú jogszabályokkal rendelkező) országokból érkező import élelmiszerek alacsonyabb ára miatt az európai piacon hátrányba kerülhetnek az európai termelők. Ezt csak úgy lehetne kiküszöbölni, ha az európai fogyasztók hajlandóak lennének inkább kevesebbet, de ezt a drágább, környezettudatosabb európai termékekből vásárolni. És már vissza is értünk a fogyasztó szerepéhez a történetben. A kérdés tehát valóban összetett. De fogyasztóként sokat segíthetünk minden olyan döntésünkkel, amely a változás irányába mozdíthat el.
Hisz a változásban?
Egy elmélet szerint, ha a társadalom 25 százaléka valamiről meggyőződik, vagy változásokat kezdeményez, onnantól kezdve felgyorsul az adott folyamat mind a gazdaságban, mind a politikában. Szakmai aktivistaként és magánemberként is hiszem, hogyha mostantól megtesszük, ami rajtunk múlik, akkor a bolygó még az unokáink számára is élhető lesz.
