Mármint tényleg! Ez most nem vicc, nem április elseje, hanem évszázadok valósága: a hódpörkölt. Ami amúgy halászlé.

Ez nem áprilisi tréfa, hanem közel 500 éves hagyomány, amelynek a gyökerei egészen Észak-Amerikáig nyúlnak vissza. Az újvilág felfedezésekor az ottani természet még érintetlenebb volt, mint ma, s a helyi fajok létszáma még hihetetlenül magasra rúgott. A bölény, a farkasok, a medvék sokkal többen voltak, és a hódok is. A kontinens állománya ekkor még több százmilliósra rúgott, de mára megtizedelődött, hiszen a hód szőrméje és húsa is kelendő portéka volt.

Vadászata nem igényelt különösebb szakértelmet. Na, de van az évnek egy bizonyos időszaka, amikor a húsevés tilos, méghozzá a böjt. A görögkatolikusoknál 40 napig hústilalom van, ami így volt a rómaiaknál is, de a ’70-es évek óta elég péntekenként tartózkodniuk a hústól. Halat viszont lehet enni, sőt ajánlott is, de – ugye – a taxonómia tudománya nem mindig járt együtt a „kánonnal”.

A vadászat folytán „keletkező” rengeteg húst nem dobták ki, az újonnan érkező telepesek is elkezdték bőszen fogyasztani. Olyannyira, hogy böjt idején is „kénytelenek” voltak ezt enni, amit azonban szóvá tett a helyi klérus. A québeci püspök azonban Linnée-t megelőzve taxonómiai pályára lépett: mivel a hód sok időt tölt a vízben, szinte már hal, így felterjesztette elöljáróinak, hogy miért ne lehetne ez a rágcsáló igazából hal, aminek fogyasztása nem jelentene kihágást a böjt alatt. Sikerült neki, így a katolikusok azóta nyugodtan ehetnek akár hódot is a böjti időszakban.

Persze nem a szabály a fontos, hanem a lemondás, amire Isten szeretete indítja a hívőt, hogy ezáltal elmélyüljön a hite, és a szükségben még inkább megértse, mit is jelent a valódi szeretet.

Kapcsolódó bejegyzések

Egyre északabbra törnek az alaszkai hódok

Az egyre enyhébb időjárás miatt egyre többfelé tudnak tanyát verni a hódok, munkájukkal azonban a klímaváltozás hatásait is felerősíthetik.