Régi és mégis új fajként köszönthettük az eurázsiai hódot a Szigetközben. Európa legnagyobb rágcsálója ugyanis a 19. század közepére teljesen eltűnt Magyarországról az intenzív vadászat hatására, majd az 1980-as években a Bécs környékén kibocsátott példányok és azok utódai újfent megjelentek.
A közlemény szerint, elsőként a Mosoni-Dunában és az azt körülölelő ligeterdőkben találták meg régi/új otthonukat, ahonnét továbbterjeszkedtek. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. területén már a Duna mellékfolyóiban is élnek, felbukkantak a Hanság csatornahálózatában, sőt a kisebb patakokon, csatornákon felúszva a dombvidéki területekre is eljutottak.
A hód hajdan folyó- és állóvizeink közelében országszerte megtalálható volt. Hazai állományának eltűnését csak részben magyarázza, hogy élőhelyei nagyon beszűkültek – a legfőbb oka a túlzott mértékű vadászata volt.
A katolikus egyház által a konstanzi zsinaton (1414–1418) hozott határozat szerint a hód húsa böjt alatt is fogyasztható étellé minősült. Tévesen ugyanis azt feltételezték, hogy mivel hallal táplálkozik, ezért ő maga is ahhoz hasonlatossá válik.
Az állat prémjét a középkorban státuszszimbólumnak tartották, csak a kiváltságosoknak volt hódprémből készült bundája. Amerikában egészen a 20. század közepéig fizetőeszköznek is számított. Ezen felül igen nagyra becsülték a farok alatti mirigy váladékát, az úgynevezett hódpézsmát is, amit gyógyászati célokra, ruhák vízhatlanná tételére, később pedig a parfümgyártás alapanyagaként használtak.
Kapcsolódó bejegyzések
Védd a fákat, egyél hódot!
Mármint tényleg! Ez most nem vicc, nem április elseje, hanem évszázadok valósága: a hódpörkölt. Ami amúgy halászlé.
Az intenzív vadászat odáig vezetett, hogy a 20. század elejére állománya mindössze 1200 egyedből állt világszerte. Szerencsére még idejében sikerült védelem alá helyezni a fajt. Ennek köszönhető, hogy a teljes populációt 1998-ban 430 ezer, 2006-ban pedig már 639 ezer példányra becsülték. A Természetvédelmi Világszövetség két évvel később ki is vezette a veszélyeztetett fajok listájáról. Hazánkba az 1980-as években került vissza. A Duna ausztriai szakaszán engedtek ki Nyugat-Európából származó példányokat, melyek egy része idővel átlépte az országhatárt, és nálunk is megtelepedett.
Kapcsolódó bejegyzések
Vidrába oltott hódkacsa a genetika kedves talánya
Az élővilág egyik legérdekesebb talánya kétségkívül a kacsacsőrű emlős. De mégis mitől néz ki úgy, ahogy kinéz?
A közlemény felidézi, hogy ezt követte egy célzott repatriációs (visszatelepítési) program 1996 és 2008 között, mely során 234 példányt bocsátottak szabadon országszerte. Az új honfoglalás stabil hazai populációt eredményezett. Valamennyi hódélőhely közül a Szigetköz az egyik legnépesebb. A faj újbóli térnyerése valódi sikertörténet. A hazai fauna egy őshonos képviselője gazdagítja élővilágunkat, az eredményes visszatelepítés pedig kitűnő példája annak, hogy az ember kedvező irányba is képes elmozdítani az ökoszisztéma fejlődését. Ugyanakkor tapasztalatunk szerint – természetes ellenségek híján – a hódok egyedszáma az általunk kezelt területeken folyamatosan növekszik. Ezzel párhuzamosan pedig az észlelt károk mértéke is, ami már kissé árnyalja ezt a képet.
A cikk teljes terjedelmében a Magyar Mezőgazdaság oldalán olvasható.