Megisszuk, megesszük, belélegezzük, hordjuk, arcot tisztítunk vele – miközben fogalmunk sincs róla, hogy hosszútávon milyen hatással lesz a szervezetünkre, vagy a földi ökoszisztémákra. Hosszú utat járt be az emberiség az elmúlt szűk 200 évben, az első műanyagok feltalálásától odáig, hogy mikroműanyagokkal borítottuk be az egész bolygót. Ebben semmi túlzás nincsen, hiszen évente 4,8-12,7 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, ami annak felel meg, mintha a Föld minden lakója hetente bedobna egy műanyag szatyrot a vízbe.
Mi is az a mikroműanyag?
A napsugárzás, mechanikai hatások és víz hatására roncsolódó műanyagokból leváló apró szemcséket nevezzük mikroműanyagoknak A mikroműanyag fogalmát másfél évtizeddel ezelőtt egy amerikai tengerbiológus, Richard Thompson vezette be, definíciója szerint a mikroműanyagok 5 mm-nél kisebb plasztik darabkákat jelentenek.
Elsődleges mikroműanyagokról akkor beszélünk, amikor valamilyen műanyagot már eleve mikrogömbök, illetve úgynevezett szálasanyag formájában gyártanak le, illetve forgalmaznak. Ide tartoznak – többek között – bizonyos ipari súrolószerek, valamint a kozmetikai termékekben (pl. arcradírokban, tusfürdőkben) megtalálható mikrogömbök, csillámok. Az ún. másodlagos mikroműanyagok az egyes műanyag termékek roncsolódásából, aprózódásából származnak.
Ezek után nem meglepő, hogy napjainkra a mikroműanyagok szinte mindenhol megtalálhatók: kimutatták már őket levegőből, talajból, óceánokból és tengerekből, édesvizekből, de ott vannak az ivóvízben, a tengeri ételekben, a konyhasóban, a cukorban, valamint a mézben és a sörben is. Aligha van a világnak olyan része, ahová ezek a szennyezőanyagok még nem jutottak el, találtak már mikroműanyagot a sarki jégtáblákban, esővízben, a sivatagi homokban, de a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban is levideóztak már műanyag szemetet. Bár sokan gondolják azt, hogy mindezért az ipari tevékenység a fő felelős, a mikroműanyag-kibocsátás legnagyobb hányada, 77%-a a háztartásokhoz köthető, csak a fennmaradó rész ipari eredetű.
A mikroműanyagok már jelen vannak a palackozott vízben és a csapvízben is, a mért koncentrációk a literenkénti néhány részecskétől egészen a 1 millió db/liter értékig terjednek. Bár a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok jelentős részét (mintegy 95 %-át) eltávolítják, a fennmaradó részük a szennyvíziszapban halmozódik fel. Egy nagyobb szennyvíztelep napi mikroműanyag-kibocsátása elérheti a 4000 milliárd darabot.
A technológiai fejlődés segíthet a probléma „kozmetikázásában”, azonban tartós megoldást csak termelési és fogyasztási szokásaink alapvető újragondolása hozhat.
Mindez azért is sürgető, mert egy kiterjedt, nemzetközi vizsgálat például az összes nagyobb magyarországi folyóban jelentős mennyiségű mikroműanyagot talált. A legtöbbet éppen a Dunában: köbméterenként 50 részecskét.
De mik a mikroműanyag-szennyezés fő forrásai?
A mikroműanyag kibocsátás legfontosabb forrásai között megtalálhatók a szintetikus textíliák, melyek – kedvező áruknak köszönhetően – széles körben elterjedtek, így a textilipar világszerte az egyik legnagyobb szennyező.
További fontos forrást jelentenek a kozmetikai termékek, melyek között akadnak olyanok is, amelyeknek az összetevői között kb. ugyanannyi műanyag van, mint amennyibe csomagolták őket, vagyis a termék tömegének akár 10%-át is kiteheti a műanyag.
Kevésbé kézenfekvőek, de ugyancsak nagy mennyiséget képviselnek a gépjárművek gumiabroncsairól, fékbetétjeiről használat közben leszakadó apró törmelékek, valamint a különböző útjelzésekből a járművek koptató hatása és az időjárás tényezői (napsugárzás, csapadék, szél) hatására távozó apró darabkák is.
Hol található a „hetedik kontinens”?
Az eddig felsoroltakból is látszik, hogy a probléma szó szerint gigantikus méreteket öltött mára.
A hetedik kontinensnek is szokták nevezni azt a javarészt műanyag hulladékból álló szemétkupacot, amely a Csendes-óceánon terül el 1,6 millió négyzetkilométeren. A becslések szerint majdnem 80 000 tonna hulladékból álló „kontinens” területe háromszorosa Spanyolországénak.
Ez az úszó „szemétkontinens” komoly bajok forrása, hiszen a különféle vízi élőlények könnyen összekeverik akár a makro-, akár a mikroműanyagokat a táplálékkal és tévedésből elfogyaszthatják őket, illetve a nagyobb darabokba bele is gabalyodhatnak. A lenyelt mikroműanyag csökkenti az állat által elfogyasztható és megemészthető táplálék mennyiségét, így alultápláltságot okoz. Az apró szennyezők keringés révén az emésztőszervrendszeren kívül más szervekbe is eljuthatnak, gátolhatják az állat növekedését, végső soron akár a halálát is okozhatják. A kutatók világszerte már közel 600 tengeri faj szervezetében mutatták ki a mikroműanyagok jelenlétét, köztük 200 olyan fajéban, amelyet az ember is fogyaszt.
Mit tehetünk mi, hogy javuljon a helyzet?
Akik kellően kétségbeestek a fenti információktól, és már ma változtatnának szokásaikon, annak a legegyszerűbb javaslatunk az, hogy kerüljék a műanyag használatot, amikor és ahol csak lehet.
Ha már rendelkezünk műszálas ruhákkal, akkor törekedjünk a minél kímélőbb mosási és szárítási funkciók alkalmazására, ez rövidebb mosási programokat alacsonyabb hőmérsékleten való mosást jelent. Optimális töltet, illetve folyékony mosószer alkalmazása esetén kisebb súrlódás érhető el. Kerüljük a mikrogyöngyöket, csillámokat tartalmazó kozmetikumokat. Léteznek olyan természetes alternatívák, amelyek műanyagmentesen (pl. őrölt mandula alkalmazásával) érik el ugyanazt a hatást.
A csomagolásmentes vásárlással is nap mint nap tehetünk azért, hogy környezetünk terhelése kisebb legyen.
Látható, hogy szokásaink tudatos változtatásával, apróbb lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy az a bizonyos „hetedik kontinens” lassabban növekedjen.
Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!
Borítókép: pexels.com – Jiyoung Kim
