Mennyire magyar a magyar termék, és mi a gond azzal, hogy nem eléggé? Mit mutat meg, és mit fed el ez a jelölés?

A magyar termék hivatalos meghatározása csak a termék összetevőinek eredetével foglalkozik. Azzal nem, hogy ezek létrejöttéhez mennyi import kapcsolódik.

A hazai termék és hazai feldolgozású termék megjelölések esete hasonló, de utóbbi legalább nem sugallja azt a hamis képet, hogy az adott termék előállítása teljességében hazánkhoz kötődik. Talán meglepően hangzik, de az import meghatározó számtalan magyar termék létrehozásában.

Mit keres az import egy magyar termék életciklusában?

Mind a növényi, mind az állati eredetű termék előállításában nagyon elterjedt, hogy jelentős mértékű a más országokból, de akár más kontinensekről származó anyag- és energiabefektetés. Ezek közé tartoznak például a termeléshez közvetve és közvetlenül felhasznált fosszilis energiahordozók, a tápanyag-utánpótlást szolgáló műtrágyák, illetve a takarmányként alkalmazott növények (különösen a szója) is. Ha például a baromfitelep vagy a sertéstelep Magyarországon van, a csirkemell vagy a tarja számíthat magyar terméknek, hiába származik Dél-Amerikából a takarmányozáshoz használt táp fontos összetevője, a szója, illetve hiába származnak szintén külföldről a kukorica és a gabonák termeléséhez felhasznált műtrágyák, a gázolajról és a földgázról (melyek a műtrágyagyártás alapvető kellékei) nem is beszélve. Hangsúlyozandó, hogy a késztermékhez mérve ezek mennyisége nem elhanyagolható. A kritika nem a határainkon túlról érkező sóra vagy fűszerekre vonatkozik, hanem a termék létrejöttét megalapozó inputokra. Olyanokra, amelyeket akár teljesen ki lehetne váltani hazai megfelelőkkel.

Sokkal észszerűbb és ökologikusabb lenne…

• az állattartást és a növénytermesztést újra összekapcsolni,^{1, 2}
• zárni a tápanyag-körforgalmakat (visszaforgatni az állati trágyát és a mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási hulladékokat, ezzel elősegítve a körkörösséget) és
• helyi forrásokra építeni az élelmezésünket^{1, 3} (például a hazai gyepekre, vizes élőhelyekre, élő talajokra és az itthon létrejövő melléktermékekre).

Így valóban helytálló lenne a magyar termék kifejezés. Számtalan lehetőségünk lenne ezekre, ahogy a mára szélsőségesen háttérbe szorult ártéri tájgazdálkodás, gyümölcsészet, legeltetéses állattartás mutatja. Az élelmiszerrendszereink lokalizációja kedvező rendszerszintű hatásokkal járhatna.

Ilyen szervezőelvek mentén nem alakulhat ki az a helyzet, hogy más országokból érkező műtrágya vagy dél-amerikai esőerdők irtása árán termelt takarmány legyen a magyar terméknek nevezett áruk létrejöttének hétköznapi kelléke, ahogy ez ma tipikus.

Le a kereskedelemmel?

A nemzetközi kereskedelem bizonyos mértékben nyilván része lehetne egy ökológiailag fenntartható társadalmi-gazdasági rendszernek. A fenti gondolatmenetből nem következik a teljes kizárása, a teljes bezárkózás. A gazdasági jelentőségén kívül (amire röviden még visszatérünk) a nemzetközi kereskedelem bizonyos szintig védőhálót jelenthet a váratlan sokkok, a helyi ökológiai rendszerekben fellépő problémákkal szemben.⁴ Ha viszont a fennmaradásunk alapjaiban globális ellátási láncokra van bízva, ez nem biztonságot, hanem extrém mértékű kiszolgáltatottságot, sérülékenységet, az önrendelkezésünk ellehetetlenülését jelenti.

A magyar termék jelölés ellentmondásossága jól rávilágít arra, hogy a hosszú és a rövid, a globális és a lokális ellátási láncok ma általában alaposan össze vannak gabalyodva, igen nehéz elválasztani őket egymástól. Valójában nem is határozottan elkülöníthető kategóriákról van szó, inkább egy skála végpontjait jelentik.

És a gazdasággal mi lesz?

A ma uralkodó gazdasági berendezkedés több sebből vérzik, mélyreható változásra van szükség ezen a téren is. Ha az élelmezés és az életünk más alapvető területeinek lokalizálása nehezen fér bele ebbe a keretbe, az csak további érv amellett, hogy újra kell gondolnunk a működését. A gazdaság ugyanis nem valami szent, önmagában álló, öncélú dolog. Ideális esetben a társadalom jóllétét kellene szolgálnia, figyelembe véve az ökológiai és a társadalmi korlátokat. Az élelmiszerrendszerek lokálisabbá tétele számos módon hozzájárulhat a helyi közösségek boldogulásához, a helyi gazdaság erősítéséhez³ ahelyett, hogy globális ellátási láncokon keresztül a pénz kiáramlana az adott régióból.

Összességében: környezeti szempontból egyértelműen kevés, ha magyar terméket választunk. Ez nemcsak nem jelent ökológiailag kedvező előállítást, de még arra sem garancia, hogy a termék életciklusa túlnyomórészt hazánkhoz kötődik. Léteznek különféle címkék és védjegyek, amelyek megbízhatóak, és segítenek többet megtudni egy-egy termék fenntarthatóságáról és akár szűkebb földrajzi eredetéről. Van azonban még egy lehetőségünk, hogy – ha nem magunk termeljük meg élelmiszereinket – többet megtudjunk róluk. A helyi kistermelői piacok, a bevásárlóközösségek, a közösség által támogatott mezőgazdasági rendszerek kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy sokkal alaposabban megismerjük az általunk fogyasztott termékek létrejöttét. Itt is igaz, hogy gyakran előfordulnak távolról származó inputok, de egyrészt első kézből szerezhetünk információt, másrészt – tekintve ezen rendszerek óriási változatosságát – van esélyünk arra, hogy igazán helyben előállított termékeket vásárolhassunk.

Irodalmak:

¹Billen, G., Aguilera, E., Einarsson, R., Garnier, J., Gingrich, S., Grizzetti, B., … & Sanz-Cobena, A. (2021). Reshaping the European agro-food system and closing its nitrogen cycle: The potential of combining dietary change, agroecology, and circularity. One Earth, 4(6), 839–850.

²Naylor, R., Steinfeld, H., Falcon, W., Galloway, J., Smil, V., Bradford, E., … & Mooney, H. (2005). Losing the links between livestock and land. Science, 310(5754), 1621–1622.

³Norberg-Hodge, H. (2011). Reclaiming Our Food. In. Avis, R., Branford, S., Brown, L. R., Emerson, P., Gerwin, M., Heinberg, R., … & Toensmeier, E. (2011). FOOD and DEMOCRACY.

⁴Hukkinen, J. (2001). Eco-efficiency as abandonment of nature. Ecological Economics, 38(3), 311–315.