Mennyire magyar a magyar termék, és mi a gond azzal, hogy nem eléggé? Mit mutat meg, és mit fed el ez a jelölés?
A magyar termék hivatalos meghatározása csak a termék összetevőinek eredetével foglalkozik. Azzal nem, hogy ezek létrejöttéhez mennyi import kapcsolódik.
A hazai termĂ©k Ă©s hazai feldolgozásĂş termĂ©k megjelölĂ©sek esete hasonlĂł, de utĂłbbi legalább nem sugallja azt a hamis kĂ©pet, hogy az adott termĂ©k előállĂtása teljessĂ©gĂ©ben hazánkhoz kötĹ‘dik. Talán meglepĹ‘en hangzik, de az import meghatározĂł számtalan magyar termĂ©k lĂ©trehozásában.
Mit keres az import egy magyar termék életciklusában?
Mind a növĂ©nyi, mind az állati eredetű termĂ©k előállĂtásában nagyon elterjedt, hogy jelentĹ‘s mĂ©rtĂ©kű a más országokbĂłl, de akár más kontinensekrĹ‘l származĂł anyag- Ă©s energiabefektetĂ©s. Ezek közĂ© tartoznak pĂ©ldául a termelĂ©shez közvetve Ă©s közvetlenĂĽl felhasznált fosszilis energiahordozĂłk, a tápanyag-utánpĂłtlást szolgálĂł műtrágyák, illetve a takarmánykĂ©nt alkalmazott növĂ©nyek (kĂĽlönösen a szĂłja) is. Ha pĂ©ldául a baromfitelep vagy a sertĂ©stelep Magyarországon van, a csirkemell vagy a tarja számĂthat magyar termĂ©knek, hiába származik DĂ©l-AmerikábĂłl a takarmányozáshoz használt táp fontos összetevĹ‘je, a szĂłja, illetve hiába származnak szintĂ©n kĂĽlföldrĹ‘l a kukorica Ă©s a gabonák termelĂ©sĂ©hez felhasznált műtrágyák, a gázolajrĂłl Ă©s a földgázrĂłl (melyek a műtrágyagyártás alapvetĹ‘ kellĂ©kei) nem is beszĂ©lve. HangsĂşlyozandĂł, hogy a kĂ©sztermĂ©khez mĂ©rve ezek mennyisĂ©ge nem elhanyagolhatĂł. A kritika nem a határainkon tĂşlrĂłl Ă©rkezĹ‘ sĂłra vagy fűszerekre vonatkozik, hanem a termĂ©k lĂ©trejöttĂ©t megalapozĂł inputokra. Olyanokra, amelyeket akár teljesen ki lehetne váltani hazai megfelelĹ‘kkel.
Sokkal észszerűbb és ökologikusabb lenne…
- az állattartást és a növénytermesztést újra összekapcsolni,1, 2
- zárni a tápanyag-körforgalmakat (visszaforgatni az állati trágyát Ă©s a mezĹ‘gazdasági, Ă©lelmiszer-feldolgozási hulladĂ©kokat, ezzel elĹ‘segĂtve a körkörössĂ©get) Ă©s
- helyi forrásokra Ă©pĂteni az Ă©lelmezĂ©sĂĽnket1, 3 (pĂ©ldául a hazai gyepekre, vizes Ă©lĹ‘helyekre, Ă©lĹ‘ talajokra Ă©s az itthon lĂ©trejövĹ‘ mellĂ©ktermĂ©kekre).
Így valóban helytálló lenne a magyar termék kifejezés. Számtalan lehetőségünk lenne ezekre, ahogy a mára szélsőségesen háttérbe szorult ártéri tájgazdálkodás, gyümölcsészet, legeltetéses állattartás mutatja. Az élelmiszerrendszereink lokalizációja kedvező rendszerszintű hatásokkal járhatna.
Ilyen szervezőelvek mentén nem alakulhat ki az a helyzet, hogy más országokból érkező műtrágya vagy dél-amerikai esőerdők irtása árán termelt takarmány legyen a magyar terméknek nevezett áruk létrejöttének hétköznapi kelléke, ahogy ez ma tipikus.
Le a kereskedelemmel?
A nemzetközi kereskedelem bizonyos mĂ©rtĂ©kben nyilván rĂ©sze lehetne egy ökolĂłgiailag fenntarthatĂł társadalmi-gazdasági rendszernek. A fenti gondolatmenetbĹ‘l nem következik a teljes kizárása, a teljes bezárkĂłzás. A gazdasági jelentĹ‘sĂ©gĂ©n kĂvĂĽl (amire röviden mĂ©g visszatĂ©rĂĽnk) a nemzetközi kereskedelem bizonyos szintig vĂ©dĹ‘hálĂłt jelenthet a váratlan sokkok, a helyi ökolĂłgiai rendszerekben fellĂ©pĹ‘ problĂ©mákkal szemben.4 Ha viszont a fennmaradásunk alapjaiban globális ellátási láncokra van bĂzva, ez nem biztonságot, hanem extrĂ©m mĂ©rtĂ©kű kiszolgáltatottságot, sĂ©rĂĽlĂ©kenysĂ©get, az önrendelkezĂ©sĂĽnk ellehetetlenĂĽlĂ©sĂ©t jelenti.
A magyar termĂ©k jelölĂ©s ellentmondásossága jĂłl rávilágĂt arra, hogy a hosszĂş Ă©s a rövid, a globális Ă©s a lokális ellátási láncok ma általában alaposan össze vannak gabalyodva, igen nehĂ©z elválasztani Ĺ‘ket egymástĂłl. ValĂłjában nem is határozottan elkĂĽlönĂthetĹ‘ kategĂłriákrĂłl van szĂł, inkább egy skála vĂ©gpontjait jelentik.
És a gazdasággal mi lesz?
A ma uralkodĂł gazdasági berendezkedĂ©s több sebbĹ‘l vĂ©rzik, mĂ©lyrehatĂł változásra van szĂĽksĂ©g ezen a tĂ©ren is. Ha az Ă©lelmezĂ©s Ă©s az Ă©letĂĽnk más alapvetĹ‘ terĂĽleteinek lokalizálása nehezen fĂ©r bele ebbe a keretbe, az csak további Ă©rv amellett, hogy Ăşjra kell gondolnunk a működĂ©sĂ©t. A gazdaság ugyanis nem valami szent, önmagában állĂł, öncĂ©lĂş dolog. Ideális esetben a társadalom jĂłllĂ©tĂ©t kellene szolgálnia, figyelembe vĂ©ve az ökolĂłgiai Ă©s a társadalmi korlátokat. Az Ă©lelmiszerrendszerek lokálisabbá tĂ©tele számos mĂłdon hozzájárulhat a helyi közössĂ©gek boldogulásához, a helyi gazdaság erĹ‘sĂtĂ©sĂ©hez3 ahelyett, hogy globális ellátási láncokon keresztĂĽl a pĂ©nz kiáramlana az adott rĂ©giĂłbĂłl.
Ă–sszessĂ©gĂ©ben: környezeti szempontbĂłl egyĂ©rtelműen kevĂ©s, ha magyar termĂ©ket választunk. Ez nemcsak nem jelent ökolĂłgiailag kedvezĹ‘ előállĂtást, de mĂ©g arra sem garancia, hogy a termĂ©k Ă©letciklusa tĂşlnyomĂłrĂ©szt hazánkhoz kötĹ‘dik. LĂ©teznek kĂĽlönfĂ©le cĂmkĂ©k Ă©s vĂ©djegyek, amelyek megbĂzhatĂłak, Ă©s segĂtenek többet megtudni egy-egy termĂ©k fenntarthatĂłságárĂłl Ă©s akár szűkebb földrajzi eredetĂ©rĹ‘l. Van azonban mĂ©g egy lehetĹ‘sĂ©gĂĽnk, hogy – ha nem magunk termeljĂĽk meg Ă©lelmiszereinket – többet megtudjunk rĂłluk. A helyi kistermelĹ‘i piacok, a bevásárlĂłközössĂ©gek, a közössĂ©g által támogatott mezĹ‘gazdasági rendszerek kiválĂł lehetĹ‘sĂ©get nyĂşjtanak arra, hogy sokkal alaposabban megismerjĂĽk az általunk fogyasztott termĂ©kek lĂ©trejöttĂ©t. Itt is igaz, hogy gyakran elĹ‘fordulnak távolrĂłl származĂł inputok, de egyrĂ©szt elsĹ‘ kĂ©zbĹ‘l szerezhetĂĽnk informáciĂłt, másrĂ©szt – tekintve ezen rendszerek Ăłriási változatosságát – van esĂ©lyĂĽnk arra, hogy igazán helyben előállĂtott termĂ©keket vásárolhassunk.
Irodalmak:
1Billen, G., Aguilera, E., Einarsson, R., Garnier, J., Gingrich, S., Grizzetti, B., … & Sanz-Cobena, A. (2021). Reshaping the European agro-food system and closing its nitrogen cycle: The potential of combining dietary change, agroecology, and circularity. One Earth, 4(6), 839–850.
2Naylor, R., Steinfeld, H., Falcon, W., Galloway, J., Smil, V., Bradford, E., … & Mooney, H. (2005). Losing the links between livestock and land. Science, 310(5754), 1621–1622.
3Norberg-Hodge, H. (2011). Reclaiming Our Food. In. Avis, R., Branford, S., Brown, L. R., Emerson, P., Gerwin, M., Heinberg, R., … & Toensmeier, E. (2011). FOOD and DEMOCRACY.
4Hukkinen, J. (2001). Eco-efficiency as abandonment of nature. Ecological Economics, 38(3), 311–315.