



Vegyél részt az Első Országos Szobanövény-találkozón, mely most szombaton 10 órától kerül megrendezésre a budapesti Madhouse-ban. Az Officenövény szervezésében megvalósuló eseményen növényvásár mellett előadások, tanácsadás, növény-örökbefogadás és -csereberére is lesz! Érdemes tehát ellátogatni az Anker közbe – már csak azért is, hogy Anyák napjára szép növénnyel készülhess!
A rendezvény keretében megismerkedhettek különböző szobanövényfajtákkal, vásárolhattok, és cserélhettek is. A kezdő szobanövényesek hasznos praktikákat és tippeket kaphatnak az Officenövény csapatától. Az eseményt előadások színesítik, melyek a növénynevelés mellett számos más érdekes témakört érintenek. A fenntarthatóság, a hulladékmentes hétköznapok és a gyermeknevelés mellett szó esik majd média szerepéről vagy épp a természetfotózásról is.
További infókért kattints!
Az esemény házigazdája az Officenövény csapata mellett a The Biebers frontembere – és nem mellesleg a Greendex rádióműsorának műsorvezetője – Puskás Peti lesz.
Beszélgetések:
Időpont: 2023. május 6. (szombat) 10:00–18:00
Helyszín: Madhouse, Anker köz 1.
A rendezvény ingyenes!