A természettel együttműködő társadalomra van szükség – Interjú

A Planet Budapest Expón számos civil szervezet és cég vonultatja majd fel fenntarthatósági megoldásait. A TerraOrganica Alapítvány szemléletmódja különösen figyelemreméltó: ők a tájak regenerációját és a vízgazdálkodási kihívásokat nem csupán mérnöki feladatként, hanem komplex társadalmi és ökológiai folyamatként kezelik. Ez a megközelítés lehet a kulcs a klímaváltozás már ma is érezhető hatásainak tompításában, kivédésében. 

Ahogy a beszélgetésből kiderül, a természet nem ellenség, hanem partner: ha készek vagyunk odafigyelni a szükségleteire, a mi szükségleteink is kielégülnek. A kihívásokról és a lehetséges megoldásokról az alapítvány két tagjával, Csala Dániellel és Fodor Anitával beszélgettem.

Greendex: Miért hoztátok létre a TerraOrganica Alapítványt?

Fodor Anita: A Balaton-felvidéki RÉT tervezői formációban sokat dolgoztunk olyan ügyeken, amelyek inkább társadalmi és ökológiai hatás elérését célozták, és azt tapasztaltuk, hogy kell egy másfajta szervezeti forma ahhoz, hogy ezeket el tudjuk érni. Kerestük a lehetőséget, és ennek nyomán találkoztunk másokkal, akik hasonlóan gondolkoznak. Összeállt egy csapat, megfogalmaztuk a közös víziónkat, és aztán elindultunk egy úton. Csatlós Regina alapító, Szalai Marietta, Szilágyi Sándor, Daniék és én voltunk a mag.

Greendex: Mik a céljaitok, mi az alapítvány legfőbb küldetése?

Csala Dániel: A közös értékek mentén azt fogalmaztuk meg, hogy egy természettel együttműködő társadalomra van szükség. Ebből minden mást szépen le tud magának vezetni mindenki. Amikor én bekapcsolódtam ebbe a történetbe, a magyar vízgazdálkodás újragondolása volt a kezdeti cél. Aztán nagyon gyorsan szembesültem azzal, hogy ez nem mérnöki, nem is természetvédelmi, és nem is agrárkérdés, hanem ezeknek, sőt még egy sor más tényezőnek a kombinációja. Ezek együttműködését szeretnénk a gyakorlatban is hasznosan megvalósítani. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy egyfelől a szemléletformálás, másfelől pedig a fenntartható projektek professzionális segítése a célunk.

Fodor Anita: A természettel együttműködni nemcsak megéri, hanem szükséges is. Ehhez szeretnénk eszközöket adni az emberek kezébe, másrészt meg jó példákat, jó gyakorlatokat mutatni nekik. Valójában minden embernek van felelőssége és lehetősége cselekedni, merthogy mindenki él egy helyen, amelyet körülvesz és befolyásol a természet. Persze sokféleképpen, de mindenki kapcsolatba kerül a természettel, nem csak a gazdálkodó vagy az erdész. Elég csak annyit mondani, hogy az ételeink 95%-a a talajból fejlődik ki, az emberi tevékenység ugyanakkor minden nappal egyre nagyobb talajfelszínt tesz tönkre.

Greendex: Milyen szakemberek alkotják a csapatot?

Csala Dániel: A csapat magja olyan szakemberekből áll, akik évek óta ezen a területen dolgoznak, és nagy tapasztalatuk van. Egyre több önkéntes is csatlakozik hozzánk, mérnökök és tájépítészek mellett így van közöttünk már például geográfus és geofizikus is. A csapat egyik részeként ketten – Rácmolnár Milán és én – a Nem víznek való vidék videóit csináljuk. Mi teljesen laikusak vagyunk, nekünk ez szerelemprojektként indult, Milán a civil életben is videósként dolgozik, én pedig jogász vagyok.

Greendex: A YouTube-csatornátok neve eléggé beszédes: „Nem víznek való vidék”. Hová tűnt a víz?

Csala Dániel: Az elnevezés valóban rezonál a jelenlegi helyzettel: emberi erővel olyanná alakítottuk a tájainkat, ami nem kedvez annak, hogy megmaradjon benne a víz. Az elmúlt 100–150 év emberi beavatkozásai jellemzően ebbe az irányba mutattak: az árvízvédelem, az árterek felszámolása, a belvizek levezetése, az egyre nagyobb területek mezőgazdasági művelés alá vonása. Ehhez képest nyilvánvalóan óriási eredmény lenne, ha a kommunikációnak, az alapítványnak és a magyar társadalom szemléletváltásának eredményeként, mondjuk, át lehetne nevezni a csatornát néhány éven belül „Víznek való vidék”-re.

Greendex: Milyen személyes motiváció vezérel titeket, miért kezdtetek ezzel a területtel foglalkozni?

Fodor Anita: Dolgoztam a versenyszférában tájépítészként, de azt láttam, hogy nem feltétlenül pozitív hatásúak azok a dolgok, amiket csinálunk. Egyszer aztán összeállt a fejemben a rendszer: itt minden mindennel összefügg, és együtt mozog, és arra gondoltam, hogy tudniuk kell az embereknek, hogy mennyire nagy hatású lehet az, ha többen jó irányba mozdulnak. És hogy tényleg boldogsághoz vezet, ha ezt megértjük, és elkezdjük jól használni a természeti erőforrásokat, és etikusan bánunk velük. Ezzel szemben pusztuláshoz és betegségekhez vezet az, ha nem így cselekszünk.

Csala Dániel: Ahogy említettem, én jogász vagyok, illetve vállalkozó voltam egész eddigi életemben. Szervezési és projektfacilitátori oldalról szeretném hozzátenni a legjobb tudásomat, mert tényleg hiszek abban, hogy eljön a vízügyi és fenntarthatósági fordulat Magyarországon.

Kiszáradó tájak, pusztuló ökoszisztémák

A hazai mezőgazdaságot évek óta szorongatja az aszály. A vízhiány többfelé krónikussá kezd válni, és itt nem csak a sokat emlegetett, gyakorlatilag már félsivataggá vált Homokhátságra kell gondolni. Az Alföldön átlagosan évi 3–5 centimétert süllyed a talajvízszint, közben pedig a folyók vízhozama is erősen lecsökkent. Mindezt csak tetézik a hőhullámok és más kihívások.

Greendex: Mit tapasztaltok, a leginkább érintettek, például a gazdák látják, hogy mivel állunk szemben?

Csala Dániel: A gazdák abszolút látják, képesek megérteni a problémát, a legtöbbjüknek nem is kell elmagyarázni. Itt voltaképpen érdekproblémákról beszélhetünk. A mezőgazdaság egy intenzíven dotált terület, a jelenlegi agrártámogatási rendszer pedig nem feltétlenül támogatja a szükséges átállásokat. Bár az elmúlt években történt változás, mégis nemritkán éppen a rendszer nehezíti meg a boldogulást. Ha például valaki ráállt a szántóföldi gabonatermesztésre, ezt olyan méregdrága nagygépekkel végzi, amelyeket pályázati forrásból vagy hitellel tudott megvásárolni, ezzel gyakorlatilag elköteleződött egy termelési műfaj mellett. A piacból gazdálkodva, komoly támogatás nélkül nehéz átállni egy másfajta tevékenységre, ehhez komoly bátorság is kell.

Greendex: Mi a legfőbb különbség a természeti ökoszisztémák regenerációját szem előtt tartó és a hagyományos (gazdálkodói) szemléletmód között?

Fodor Anita: Minden tájban megvan a potenciál, hogy valamiben jó legyen. Ezt kell megtanulni jól „olvasni”. Ehhez rengeteg embernek kell újra megtanulnia minőségileg kapcsolódni a természethez. Ebből következik aztán a mélyebb megértés. Sokan vannak, akik már felismerték, hogy milyen hatással vannak a tájra, és tudják, hogy ezentúl valamit máshogy szeretnének csinálni. De ahogy Dani is említette, bátorságra is szükség van. Nagyon nehéz kilépni egy rendszerből, amelynek a működtetésébe már sok erőforrást fektettünk.

Greendex: Képes vajon a vízmegtartás, az árvízvédelem, a belvízvédelem, a természetvédelem, a mezőgazdaság mind egységben működni? Valakinek vagy valamilyen szempontból szükséges-e engedményt tenni?

Fodor Anita: Szerintünk kompromisszumokkal lehetséges az együttműködés. Mi éppen egy ilyen hidat próbálunk képezni a különböző szakágak és szereplők között annak érdekében, hogy ezek az együttműködések megvalósulhassanak. És éppen azért valósulhat meg az együttműködés, mert az érdek közös. Mindenkinek érdeke, hogy a természet jól működjön, az ökoszisztéma-szolgáltatások rendben legyenek, és az ember is megtalálja a helyét. Ehhez viszont rendszerszintű változtatásokra van szükség, amelyeket tényleg nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani.

Csala Dániel: Én merek konkrétumokat említeni azzal kapcsolatban, hogy kinek miben kell kompromisszumot kötni. Ha 15–20 éves távlatról beszélünk, akkor én azt gondolom, akkor fogunk jó irányba tartani, ha a klasszikus szántóföldi kultúrából egy kicsit kevesebb lesz Magyarországon, és lesznek alternatív hasznosításai ezeknek a területeknek. Valahol inkább a legeltetés irányába, illetve az időszakos vízborításos hasznosítás felé kell elmozdulni. Ilyen értelemben tehát az agráriumnak valószínűleg muszáj kompromisszumot kötnie. És szerintem a vízügynek is tovább kell lépnie, természetközelibb megoldásokat kell használnia. A vízfolyások szabályozása kapcsán – világosan fogalmazva – kevésbé a betonban és kevésbé az egyenes medrekben kell gondolkodni.

Greendex: Tudtok példákat mondani olyan hazai projektekre, ahol már az eddig említett elvek mentén indult el változás? Léteznek pozitív példák?

Fodor Anita: Rengeteg törekvés van, kisebb és nagyobb is, lehet ilyeneket látni. Budapesten például ott vannak a szivacsváros-megoldások: esőkertek, vízáteresztő burkolatok, többszintű növényzet és néhol kevesebb autó. Ott van például a sokat emlegetett Pünkösdfürdő Park. De vidéken is megfigyelhetők ezek a törekvések. Veszprémben például részt vettem egy EU-s pályázatban a helyi munkacsoport tagjaként, ahol olyan akcióterv fogalmazódott meg, amely természetalapú megoldások tárházát vonultatja fel, az ember és a természet együttélésére koncentrál, és tükrözi a település elköteleződését is. De akár kiskerti léptékben is ismertek pozitív példák: ilyen például a csapadékvíz hasznosítása, a települési csatornarendszer tehermentesítése. A megértést sokszor a szükség váltja ki.

Csala Dániel: Kimondható, hogy az elmúlt években megkésettség jellemezte az aszályra való reagálást. Ez indukálta azt, hogy többfelé is megjelentek olyan alulról jövő kezdeményezések, melyek a víz megtartását célozzák. Elképesztő látni a társadalom reakcióképességét! Az egyik legnagyobb élmény, ha ilyenről tudunk filmes anyagot készíteni. Aztán azonnal jelentkeznek olyanok, akik látva ezeket a gyakorlatokat szeretnék őket „lemásolni” és megvalósítani az ország egy másik pontján. 

A kérdésedre válaszul én három olyan csoportot emelnék ki, akikkel nekünk volt kapcsolatunk: a sárréti vízőrzők Szeghalom mellett, a marispusztai vízőrzők pedig Kiskunmajsa mellett hajtottak végre nagyobb vízmegtartó beavatkozást, illetve van egy csapat, akik még kevésbé ismertek, róluk még nem készült film, ők az öreghegyi vízőrzők. Ez egy Szeged és Kiskundorozsma melletti projekt. Mindegyikben közös az, hogy van egy vagy több helyi hős, akik rengeteg önkéntes munkát végeznek. Szót értenek a helyi gazdákkal, a hatósággal, a vízüggyel, szerveznek, mérnöki segítséget hívnak be, és összeraknak egy nagy projektet. Szerintem nagyon-nagyon hasznos a társadalomnak, hogy az országban egyre szaporodnak az ilyen kezdeményezések.

Tájregeneráció, egyéni felelősség

Greendex: Tájregenerációval foglalkoztok. De mit értünk pontosan tájon?

Fodor Anita: A táj fogalma különböző léptékekben értelmezhető. Lehet táj akár egy kicsi kert, de akár egy több ezer hektáros mezőgazdasági terület is. Vagy épp tájként beszélhetünk egy település belterületéről, külterületéről, de akár egy egész tájegységről is. Ettől függően egy-egy táj kapcsán eltérő problémák merülhetnek fel, amelyek az adott lokációban jellemző területhasználatból erednek. Hogy a tájregeneráció konkrétan milyen feladatokat jelent, arra hatnak a környezeti adottságok és a társadalmi berendezkedés adta keretek. És persze az is szerepet játszik, hogy az ember mire szeretné használni a tájat; tud-e ebben felelős, jó döntést hozni.

Greendex: Hogyan működik a tájregeneráció?

Fodor Anita: Ez egy komplex ökológiai és egyben társadalmi folyamat, amelynek során a leromlott, funkcióját vesztett tájakat próbáljuk szelíd, természetalapú beavatkozásokkal helyreállítani. Szemben a természetvédelemmel – aminek keretében egy adott állapot konzerválására törekednek – a tájregeneráció a fejlődést, a megújítást és a természet aktív öngyógyító folyamatait is magába foglalja. 

A tájregeneráció három pillérre épül. Elsőként, az ökológiai szinten a vízciklusokat állítjuk helyre, javítjuk a talajállapotot, és növeljük a biodiverzitást. Erre épül a gazdasági szint, ahol a gazdálkodókkal együtt gondolkodunk, dolgozunk, segítjük őket abban, hogy a hagyományos gazdálkodásból átálljanak a regeneratív mezőgazdálkodásra. De ide tartozhat az erdőhasználat is: a pusztán haszonelvű használatról átállunk az örökerdő-gazdálkodásra. A harmadik szint pedig a társadalmi szint: szükség van a közösség értő hozzáállására és együttműködésére, hogy a regenerációs folyamatok hosszú távon fenntarthatók legyenek.

Greendex: Amit mondasz, az sok tekintetben hasonlít a permakultúra elveihez.

Fodor Anita: Igen, nagyon sok a közös a két szemléletmódban. Például az az alázat, ahogyan a természethez viszonyulunk. Vagy az, hogy nem kiaknázni akarjuk a természetet, hanem együtt élni vele. Az egyensúly kialakítása a cél, ennek fő üzenete pedig az, hogy az ember és a természet egészsége nem független egymástól: akkor tud az ember egészségesen élni, ha az őt körülvevő környezet is egészséges.

Greendex: Említetted imént a kerteket. Sokunknak – ha egyáltalán rendelkezünk bármilyen földterülettel – csak egy pici kertünk vagy egy balkonládánk van. Hogy látod: annak is van felelőssége a változásokban, aki csak ilyen kis területen gazdálkodik?

Fodor Anita: Igen, mindenkinek van lehetősége tenni valami jót, aki csak egy talpalatnyi földdel is rendelkezik. A lokális klímaadaptáció – ami az egyik fő üzenetünk – azt jelenti, hogy egy adott helyen lévő problémát arra a területre kifejlesztett eszközökkel kezelünk. És ebben a tekintetben egy kis kerttel rendelkező ember is nagyon sokat tehet azért, hogy például megkönnyítse a csapadékvíz-gazdálkodást, például azzal, hogy az ereszcsatorna ejtőcsövét nem az utcára irányítja, hanem a kertjében megpróbálja összegyűjteni a vizet, és ott felhasználni. A növényei sokkal hálásabbak a csapadékvízért, mint az ivóvízért. Vagy például azzal is sokat tehetünk, ha nem nyírjuk állandóan a gyepet, hanem megengedjük, hogy egy kicsit magasabbra nőjön, és biodiverzebb legyen, és úgynevezett mikroélőhelyek is létrejöjjenek.

Minél diverzebb egy kert, annál stabilabb. Egy stabil kert pedig azt is jelenti, hogy klímareziliens: nem viselik meg annyira a szélsőséges időjárási viszonyok. Még eggyel továbblépve: egy egészségesebb kert az emberi egészség szempontjából is jobb. Nemcsak azért, mert könnyebben nyújt ökoszisztéma-szolgáltatásokat – például több árnyékot ad, mikroklimatizál, vagy a beporzók táplálékát is biztosítja –, hanem azért is, mert az érzékszerveinken keresztül bejutó információk, ingerek az egészségmegőrzésben, az általános jóllétben is óriási szerephez juthatnak. És ha nemcsak egyetlen kertről beszélünk, hanem egy utcában többen is elkezdik a jó gyakorlatokat alkalmazni, ez már felérhet egy közparknyi területtel.

Greendex: Említenél néhány eszközt, módszert, amelyek a laikusoknak is segíthetnek elindulni ezen az úton?

Fodor Anita: A legegyszerűbb: bogyós gyümölcsöket, gyümölcsfákat lehet ültetni a díszfák helyett. Ezek vonzzák a madarakat. A madarak megeszik a kártevőket. Vagy például egy társasházban az erkélyen is lehet növényeket nevelgetni. Ha egy társasház minden erkélyén növények fejlődnek, akkor ott a hőszigethatás csökkenhet, a csapadékvíz egy része helyben hasznosul, ráadásul még az utcakép is szebb. Minden mindennel összefügg, és egy kis beavatkozással rendszerszintű változás érhető el.