A városok már nem lesznek olyanok, mint a járvány előtt? Új trendek az építészetben
A városok már nem lesznek olyanok, mint a járvány előtt? Új trendek az építészetben

A koronavírus mindent felforgatott, amit az életről, a munkáról, a társas kapcsolatokról, a nyilvános helyekről és a személyes terekről gondoltunk. Hatása nemcsak a gondolatainkba vésődött be, hanem a falakon is nyomot hagy. – állapítja meg a Qubit tudományos portál részletes elemzése, melynek főbb megállapításait, érdekesebb következtetéseit emeljük ki a következőkben.

A járvány új, innovatív megoldások kiagyalására ösztönözte az építészszakmát.

Műszaki tervezők, belsőépítészek, dizájnerek, alkalmazásfejlesztők, informatikusok és várostervezők porolták le a régi ötleteiket, és vettek elő vadonatújakat. Az alapoktól kellett újragondolniuk, milyen szerepe van az életünkben az épített örökségnek és a természetnek – hiszen az új körülményekhez akkor a legkönnyebb alkalmazkodni, ha sorra vesszük a kockázatokat és a lehetőségeket.

De nem túlzás egy világjárványhoz igazítani az életünket és a falainkat? – merül fel a kérdés.
Nem, hiszen nemcsak az építészektől, hanem a vírusoktól is függ, hogy hol fogunk élni és dolgozni, hogy milyen lesz a munka- és életterünk, illetve azok a nyilvános terek, ahol a szabadidőnk egy részét töltjük. És miért ne lenne tekintettel a várostervezés a járványkockázatra?

„A modernista építészetre tekinthetünk úgy, mint a megbetegedéstől való félelem következményére, amit az a vágy hajt, hogy felszámoljuk a baktériumokat rejtő sötét szobákat és poros sarkokat” – írja a New Yorkerben megjelent esszéjében Kyle Chayka.

Talán így van, talán nem, az viszont elgondolkodtató, hogy miért ragaszkodunk ilyen makacsul a modernizmus örökségéhez. A tbc elleni védőoltást 100 éve ismerjük, a betegség ma már jobbára ártalmatlan, de a kórokozók ihlette önálló építészeti iskola még mindig él és virul.

Nem tudhatjuk, hogy a mostani járvány hogyan hat majd az építészetre, de az már most látszik, hogy a koronavírus nem a modernisták napfényes-levegős-szabadteres építészeti nyelvét beszéli; ami 100 éve az élet és az egészség szimbóluma volt, az ma veszélyes asszociációkat ébreszt.

A járvány miatt veszélyes lett a zsúfolt térben tartózkodás, de minden, a vírus útjába kerülő akadály a mi életünket óvja. A kis különbségek apránként megváltoztatták a térhez fűződő viszonyunkat, minek hatására új szokásokat vettünk fel, új reflexeket alakítottunk ki. Először furcsa volt meglátni a plexifalat a pénztárak előtt, vagy a maszkot a szembejövők arcán; ma már épp attól illanna el a biztonságérzetünk, ha nem látnánk ezeket.

A járvány arra is rávilágított, hogy nagy szükségünk lenne vészhelyzet idején könnyen felhúzható vagy átalakítható épületekre. Még sosem volt ekkora az igény a kórházként, karanténként vagy tesztközpontként működtethető létesítmények iránt. A moduláris konstrukció – az előregyártott elemekből készült épületegyüttesek – igen népszerűvé váltak, mivel kevésbé pazarlók a hagyományos építészeti megoldásoknál.

Az adaptív újrahasznosítás is felkapottá vált; a létező struktúrákat új célokra alakították át. Az újrahasznosítás hatékony és fenntartható módon teremthet új tereket, különösen a több száz éves múlttal rendelkező, megcsontosodott szerkezetű városokban.

A pandémia hatására nemcsak a közösségi terek, hanem a közlekedés is átalakult: az autóhasználat visszaszorult, a kerékpárhasználat új lendületet kapott. A bicikli a közösségi távolságtartás eszközévé vált: aki teker, annak nem kell tömegközlekedési járműveken, másokkal összezárva szorongania. A kerékpár új reneszánsz előtt állhat, és ezt mi is megérezzük: Budapesten az elmúlt évben 15 százalékkal nőtt a kerékpárhasználók aránya.

Egyes nagyvárosokban megváltoztatták a közterületek jellegét és besorolását, hogy alkalmazkodjanak a körülményekhez. Milánó már bejelentette, hogy a lezárások után 35 kilométernyi közutat alakítanak át bicikliúttá. New Yorkban 65 kilométernyi utat adnak át a gyalogosforgalomnak, hogy kibővítsék a közparkokhoz való hozzáférést. Londonban is új kerékpárutak kiépítését fontolgatják, a litván fővárosban, Vilniusban pedig forgalmas utcákat alakítanak át sétálóutcákká, hogy a kávézók és éttermek biztonságos távolságban helyezhessék el egymástól a teraszok asztalait.

Hogy az autók visszaszorulásának hosszabb távon milyen hatásai lehetnek, az még kérdéses, de a környezeti mérleg egyelőre pozitív. A BBC Future cikke szerint az Egyesült Királyságban a fosszilis üzemanyagokból származó károsanyag-kibocsátás mintegy 5,5-5,7 százalékkal csökkent.

A szakértők előrejelzései szerint a közterek is az automatizálás irányába mozdulhatnak el, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzésveszély kockázatát. Valószínűleg egyre gyakrabban találkozhatunk majd fotocellás ajtókkal, hangvezérelt liftekkel, mobilalapú szállodaiszoba-beléptetéssel, automatizált csomagkezeléssel, valamint fejlettebb reptéri becsekkolási és biztonsági szolgáltatásokkal. Ahogy a munka világa is alapvetően meg fog változni – elemzi alaposan a cikk -, hiszen bebizonyosodott, az iroda nélkül is lehetséges a munkavégzés.

„Amit egy bizonyos anyaggal csinálhatunk, egy másikkal nem szabad megtenni. Nincs két egyforma anyag. Nincs két egyforma építési terület. Nincs két olyan épület, amelynek ugyanaz lenne a célja. A cél, a terület és az anyag határozza meg a formát. Semmi sem lehet észszerű vagy csodálatos, hacsak nem egy koncepció szüli, és nem az határoz meg minden részletet” – írta Ayn Rand Az ősforrásban.
A regény főszereplőjének ars poeticája 100 évvel ezelőtt hangzott el, de a mondanivalója ma is érvényes.

A változások mindig új megközelítést követeltek meg.

Ez nemcsak az építészetre igaz, de a változás ott a legszembetűnőbb, mivel ott a korra adott reakció téglában, malterban, üvegben és acélban merevedik meg. Őrzi egy darabig a formáját, amíg betölti a megkívánt funkcióját, majd átalakul, hogy új korok új kihívásainak feleljen meg.

(Forrás: qubit.hu Kép: pexels.com)

search icon