Egyre több a bringás, de az alkatrész hiány miatt egyre nehezebb új biciklit venni
Egyre több a bringás, de az alkatrész hiány miatt egyre nehezebb új biciklit venni

A COVID-19 nem túl sok pozitív hatása közül az egyik az, hogy 2020-ban egyre többen kezdtek biciklizni, így nőtt a kerékpárok iránti kereslet is. Ebből a megnövekedett érdeklődésből adódóan a raktárak üresek, az alkatrészhiány miatt pedig nehezebb a gyártás, ami áremelkedéshez vezethet.

A négy nagy hazai gyártó közül mindegyik jelentős bevétel növekedést könyvelhet el a tavalyi év után, közülük az Accell Hunland Kft. érte el a legnagyobb bevételt, 111,7 milliárd forintot. A cég már 2019-ben is átlépte százmilliárdos árbevételt, 104 milliárd forinttal, ugyanakkor az adózott eredménye 2,7 milliárd forintos veszteséget mutat. Ez annak köszönhető, hogy a járvány miatt a nyugat-európai piacaikon csökkentek az eladásaik. A többi gyártó közül a második legnagyobb árbevételt a Gepida kerékpárokat készítő Olimpia Kerékpárgyártó Kft. érte el, 4,87 milliárd forinttal. A Neuzer árbevétele is megközelíti az Olimpiáét: 4,7 milliárd forint volt, a nyeresége 252 millió forintot ért el, kétszer akkorát, mint 2019-ben. A Csepel Zrt. pedig 2,6 milliárd forintos árbevétellel és 118 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet.

Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke még korábban beszámolt róla, hogy a hazai gyártó kisöpörték a raktáraikat. Tavaly 265 ezer kerékpárt értékesítettek, míg 2019-ben 230 ezret. 2020-ban bár lett volna még rá kereslet, azért sem tudtak többet eladni, mert a pandémia okozta leállások miatti globális logisztikai problémák a kerékpáripart is fékezték. Idén pedig az alkatrészhiány foghatja vissza a magyarországi kerékpárgyártást, nemcsak a beszállítók elmaradásai okoznak gondot, hanem a globális konténerhiány és a szállítmányozók kapacitásának szűkössége is.

(Világgazdaság)

(fotó: pexels – Andrea Piacquadio)

search icon