Új-Zéland ritka, erősen veszélyeztetett alpesi papagája, a kea talán az emberek elől menekült a hegyekbe – és a kutatók szerint alkalmazkodóképességük segíthet nekik túlélni a klímaválságot. A Molecular Ecology. folyóiratban megjelent tanulmány szerint DNS-szekvenálást és fosszilis feljegyzéseket elemezésével megállapítható, hogy a kea egykor az ország más részein is jelen volt.
Az Otagói Egyetem kutatói a kea és egy hasonló, az erdőkhöz alkalmazkodott „testvérfaja”, a kākā, őshonos papagáj teljes genomjának adatait használták a vizsgálataik során. A két madár élőhelyi specializációjához kapcsolódó genomikai különbségeket keresték – de nem találtak a magashegyi életmódhoz kapcsolódó jelentős genomikai különbségeket. Arra a következtetésre jutottak, hogy a kea ehelyett generalista lehet, amely „az alpesi zónát használta, hogy – például – elkerülje az alacsonyabban fekvő antropogén tájakat”.
Fiziológiailag semmi sem akadályozza a kea-t abban, hogy alacsonyabb magasságokban is túléljen. Ez egy általános életmódú állat. A tengerszinttől az alpesi területekig túlél.
mondta Michael Knapp egyetemi docens, a tanulmány egyik vezető szerzője
Az elmélet, miszerint a kea kifejezetten azért költözött magaslatokba, hogy elkerülje az embereket, még spekulatív, és nincs elég információ ahhoz, hogy ok-okozati összefüggést lehessen megállapítani az emberi települések terjeszkedése és a madarak hegyvidéki övezetekbe való költözése között. De mivel a kea fizikailag képes volt különböző élőhelyeken túlélni, érdemes volt megvizsgálni, hogy mik voltak az elsődleges különbségek az alpesi élőhelyek az új-zélandi alacsonyabb fekvésű nyílt élőhelyek között. Az utóbbi területeken több antropogén hatást találunk, többek között mezőgazdasági termelés folyik. Könnyen lehet, hogy az intelligens, pajkos és kíváncsi faj, amely arról ismert, hogy előszeretettel támadják meg a hegyvidéki látogatók autóinak gumi ablaktörlőit, már korábban is konfliktusba került az új-zélandi emberi populációval.
Az évek során a címlapokra kerültek azzal, hogy turista táskákban turkáltak, pénztárcákat loptak, és egy esetben egy szerencsétlen skót turista útlevelét is elvitték. A gazdák körében azonban a juhok megtámadásáról és esetenként megöléséről váltak hírhedtté. A támadások annyira felbőszítették a korai új-zélandi juhtenyésztőket, hogy a kormány „vérdíjat” tűzött ki a kea csőrökre – ez a politika mintegy 100 évig, 1970-ig tartott. A kormányzati fejpénzkifizetések elemzéséből kiderült, hogy a becslések szerint 100 000 kea-t öltek meg a fejpénzért. Az új-zélandi természetvédelmi minisztérium szerint a kea ma már országos szinten veszélyeztetett, és csak 3000-7000 madár maradt az országban.
Ha a globális felmelegedés drámai módon összezsugorítja a kea alpesi élőhelyeit, a kea visszatérhet az erdőkbe, ami a kākāval való versenybe sodorhatja őket.
(Guardian)
(fotó: pixabay – Barni1)