Egy új típusú bányászati technológia jelenthet megoldást a tradicionális mélyművelésű és külszíni bányászattal szemben. Ez az agromining, melynek során bizonyos növényfajtákat arra használnak, hogy velük vonják ki a földből az értékes fémeket. Biztatóak a jelek, több tucat növényfajtát a kutatók már e célból nemesítenek.
Az utóbbi években Európában több kutatás is napvilágot látott, valamint Borneón is folynak már tesztek. De vajon mely növények képesek magukba szívni a különböző fémeket? Nos, valamennyi növény célja az, hogy a számára fontos anyagokhoz a talajból hozzájusson. Néhány közülük képes fémeket is nagy mennyiségben magához venni. Ilyen például a repce, a komló vagy akár a napraforgó. Ezeket nevezik hiperakkumulátor növényeknek. Természetesen nagy különbségek vannak az egyes fajták között, ezért is fontos a nemesítésük.
Kapcsolódó bejegyzések
A nyersanyaghiány vetheti vissza az autóipar zöldülését
A globális nyersanyag és csiphiány miatti termeléscsökkenés vetette vissza az autóipart az év második felében.
Az agrobányászat mint technológia
Az elmúlt évtizedekben vált realitássá, hogy növények segítségével bányásszuk ki a földből a számunkra szükséges érceket. Ennek erőteljes lökést adott, hogy az Európai Innovációs Partnerség (EIP) a 2000-es években kiemelt fontosságú nyersanyaggá minősítette a nikkelt. Ezt követően indultak meg az agrobányászattal kapcsolatos első tudományos kísérletek, pályázatok. Ezt a 2010-es évek elején a nyersanyag drágulása is elősegítette, a nikkel ára azóta mérséklődött.
Az agrobányászatban olyan növényeket alkalmaznak, amelyek más fajtákhoz képest több értékes ásványi anyagot, sót szívnak fel, építenek magukba. A növényekben összegyűlt anyag az aratást követően égetéssel válik hozzáférhetővé. Az elégetett biomasszából hamu keletkezik, ebből vonják ki a különböző fémeket kémiai eljárással.
A kutatás során vizsgálják a folyamat során keletkező anyagok hasznosítási formáit is, például a biomassza trágyaként való felhasználását. Az ásványokban, sókban gazdag növényi hulladék ugyanis alkalmas más földek termőértékének a növelésére.
Az egyik – az Európai Bizottság által támogatott – kutatás célja ezentúl az, hogy megvizsgálják az agrobányászat társadalmi és gazdasági értékteremtő képességét, a kutatásba bevont területek vízháztartásának és termőképességének javítási lehetőségeit.
Nem káros-e az agrobányászat?
Felvetődhet bennünk a kérdés, hogy nem káros-e még több területet bevonni a művelésbe céljaink eléréséhez. Nos, ez valóban lehet káros is, azonban az agrobányászatra jelenlegi formájában sokkal inkább tekinthetünk rekultivációként, semmint klasszikus értelemben vett monokultúrás mezőgazdasági termelésként.
Az említett növényfajokat éppen az teszi különlegessé, hogy arra nemesítették őket, hogy minél nagyobb mennyiségben legyenek képesek felvenni a talajból az ásványokat, a sókat. Számukra tehát az a kedvező, ha az átlagos talajokhoz képest nagyobb mennyiséget tartalmaz a földjük az ásványokból. Mivel ez számos szokványos növény számára nem kedvező, jellemzően olyan területeket vonnak be, ahol nem folyik élelmiszer-termelés, vagy ahol korábban külszíni bányák működtek, esetleg meddőhányók rekultivációja folyik. Az utóbbi folyamatokat és a természetes viszonyok visszaállítását tudják segíteni a hiperakkumulátor fajok termesztésével. Ezek segíthetnek a talajok vízmegtartó képességének és a humuszképződésnek a visszaállításában.
Az agrobányászatnak jelenlegi formájában kedvező hatása lehet a helyi közösségek számára is, hiszen új tudományos kutatási területek, projektek létesülnek. Ezenkívül az agrobányászati projektek intenzív munkát igénylő termelési technikát alkalmaznak, ezáltal hozzájárulhatnak a foglalkoztatás javításához is.
Kísérleti területek
Az elmúlt években Európa-szerte indultak kísérletek, melyek keretében figyelembe vették a fentebb már említett környezeti, valamint éghajlati viszonyokat. Olyan helyekre települtek projektek az agrobányászat hatékonyságának vizsgálatára, ahol a kiválasztott növényfajták hatékonyan termeszthetők. Olyan területekről van tehát szó, ahol egykor külszíni bányaművelés folyt, vagy különböző ipari melléktermékeket raktak le meddőhányókban.
Jelenleg legalább öt európai országban, Ausztriában, Albániában, Franciaországban, Görögországban és Spanyolországban folyik agrobányászati projekt. Ezek többsége nikkellel foglalkozik a fém speciális gazdasági helyzete miatt. A nikkel fontos ötvözőfém, főképp Délkelet-Ázsiában bányásszák, a nyugati országok bányái mára már kiürültek. A nikkel mellett kalcium és kálium kinyerésére irányuló agrobányászati projektek is futnak. Az említetteken kívül további fémeket is ki lehetne termelni ezzel a megoldással, például mangánt, magnéziumot, foszfort vagy más elemeket, amelyek nagyobb koncentrációban találhatók meg mafikus, ultramafikus alapkőzetű talajokon. A „mafikus” kifejezés a kőzetekben lévő ásványok milyenségére, mennyiségére, arányára utal. Mafikus ásványoknak nevezzük azokat a kőzeteket, amelyek vas-, magnézium- és titántartalma számottevő.
Borneón például egy ibolyafélével kísérleteznek, amellyel nikkelt bányásznak az egyébként mezőgazdasági szempontból hasznosíthatatlan földterületen.
Annak, aki szakmai szemmel szeretne utánaolvasni a témának, az Environmental Science & Technology publikációját ajánljuk.
