Az Európai Bizottság az ökológiai termelés fejlesztésére irányuló cselekvési tervet mutatott be, melynek céljai közt az is szerepel, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek negyedén ökológiai gazdálkodás valósuljon meg.

A bizottsági közlemény szerint a terv a fogyasztás fellendítését, a termelés növelését és az ágazat fenntarthatóságának további javítását tűzi ki célul. Az ágazat kiegyensúlyozott növekedésének biztosítására intézkedéseket javasol, illetve biztosítja az ökológiai ágazat számára a 25 százalékos cél eléréséhez szükséges eszközöket.

A cselekvési tervben szereplő célok azért is kiemelten fontosak, mert segíthetnek az ökológiai válsággal való harcban. Az ökológiai művelés alatt álló területeken ugyanis mintegy 30 százalékkal nagyobb a biológiai sokféleség.

Az ökológiai gazdaságokban az állatok jóléte is magasabb, mint a hagyományos gazdálkodási formák esetén, míg közben a termelők gazdaságai is ellenállóképesebbek. Nem utolsó sorban a fogyasztók is jobban járnak, hiszen az uniós előírásoknak köszönhetően pontosan tudják, hogy mi kerül a tányérjukra.

Az Európai Bizottság a terv megvalósításának érdekében arra kérte a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki az ökológiai gazdálkodás tagállami részarányának növelésére irányuló nemzeti gazdálkodási cselekvési terveket.

A nemzeti tervek összehangolása segíthet abban is, hogy csökkentse a különbségeket a tagállamok mezőgazdasági szerkezete között. Jelenleg van olyan ország, ahol már most elérték a 25%-os arányt, de olyan is, ahol csupán a mezőgazdasági területek 0,5%-án zajlik ökológiai termelés.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

hirdetés
Exit mobile version