Beérett a kajszibarack
Beérett a kajszibarack

A szokásosnál szűk két héttel korábban, május 20-25. között elindult a hazai kajszi szürete. Így a jelenleg látható helyzet alapján egy elnyúló, hosszú kajsziszezonra van kilátás, nem bőséges, de kielégítő terméssel.

A FruitVeB körképe szerint a hazai kajszibarack termőterülete 2013 és 2020 között – jó jövedelmezőségének és piaci pozícióinak köszönhetően – dinamikus növekedést mutatott: 4 000 hektárról 5 700 hektárra emelkedett. Az utóbbi néhány évben – elsősorban az egyes években drasztikus terméskieséseket okozó fagykárok miatt – a kajsziültetvények területe csökken, jelenleg mintegy 5 000 hektárt foglal el. A legjelentősebb termesztőkörzetek: Pest és Bács-Kiskun vármegyék (együtt 1 350 hektár), Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (1 100 hektár), Somogy és Tolna vármegyék (együtt 900 hektár), valamint Fejér vármegye (500 hektár).

A hazai kajszitermés 2018 előtt, évjárattól függően 20 és 35 ezer tonna között mozgott. Azóta, különösen a gyakori és évi többszöri tavaszi fagykárok okán, a termésbiztonság nagyon jelentősen romlott, a termés egyre inkább kiszámíthatatlan, a termelés kockázata erősen fokozódott. Az erős fagykárral sújtott rossz évjáratokban (2018, 2020, 2021, 2023) mindössze 6-8 ezer tonna kajszit szüreteltünk, míg a jó évjáratokban 20 ezer tonna fölött volt a termés (2019: 37 ezer tonna, 2022: 24,3 ezer tonna).

A 2024-es évben a 2023. évinél (6,5 ezer tonna) egyértelműen jobb, míg a 2022. évinél gyengébb termés várható. Jelenleg, a szezon legelején 16-18 ezer kajszit szüretelhetünk, ami optimális esetben elérheti a 20 ezer tonnát, rosszabb esetben 15 ezer tonna alatt is maradhat. A ténylegesen szüretelhető termés elsősorban a következő két hónap időjárási alakulásának a függvénye (csapadék- és hőmérsékleti viszonyok, jégkárok), de jelentős szerepe van még annak is, hogy lesz-e további váratlanul nagy mértékű terméshullás a március-áprilisi fagykárok vagy „meghűlés” következtében.

A körkép rámutat arra is, hogy az idei évben a sikeres kajszitermesztés kulcsa: a jó termőhely-választás (fagyzugos helyek elkerülése), az aktív fagyvédelem, a magas színvonalú és intenzív termesztéstechnológia (öntözés, tápoldatozás, kézi termésritkítás), illetve a jégkárokkal szemben biztonságot nyújtó jégháló-takarás. Az ilyen ültetvényekben általában jó vagy jobb a termés, és kiváló a gyümölcsméret, illetve a minőség.

Természeti kincseink ismerete, és védelme a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott. A rendezvényen a hazai agrárszektor számos neves képviselője vett részt, értékes előadásokat és innovatív megoldásokat prezentálva az érdeklődők számára.

(FruitVeB)

Fotó: Canva

search icon