Black Fridayből Black November
Black Fridayből Black November

A Black Friday egykor csupán egyetlen nap volt az évben, amikor a hálaadást követő pénteken az óriási kedvezményekkel élni kívánó amerikai vásárlók tömegei megrohanták az üzleteket. Mára azonban egy teljes hónapig tartó globális kereskedelmi jelenséggé nőtte ki magát, így Black Friday helyett helyesebb inkább Black Novemberről beszélni. Az akció pszichológiai hatása alól csak kevesen tudják kivonni magukat, a vásárlási lázzal jelentkező túlfogyasztásnak pedig komoly fenntarthatósági vetülete is van.

Az Energiastratégia Intézet elemzésében felidézi, hogy a Black Friday története sokkal korábbra nyúlik vissza, mint ahogyan ezt a legtöbben gondolják. A legelső feljegyzett Black Friday Sale-re valójában nem is novemberben, hanem januárban került sor 1891-ben: a montanai Great Falls városában működő The Hub nevű ruházati bolt ugyanis ezen a néven hirdette meg a karácsony utáni kiárusítását. Magának a Black Friday kifejezésnek a megszületése azonban még ennél is korábbra datálható, és eredetileg semmi köze nem volt a vásárláshoz.

Az elnevezés ugyanis 1869-ben, az Egyesült Államok aranypiacának összeomlásakor tűnt fel először. Ekkor két pénzügyi spekuláns, Jay Gould és Jim Fisk megpróbálta felvásárolni az ország aranykészletét, hogy az árakat mesterségesen felhajtva hatalmas nyereségre tegyen szert. Ám a csalás napvilágra került, a piac pedig zuhanórepülésbe kezdett. A pénteki napra eső krach ezt követően fekete betűkkel íródott be az ország gazdaságtörténetébe.

Ezt követően viszont több téves magyarázat is elterjedt a Black Friday kifejezés eredetével kapcsolatban. Az egyik szerint az üzletek ezen a napon váltottak „vörösből feketébe”, vagyis veszteséges működésből nyereségesbe. Egy másik elterjedt, ám teljes mértékben hamis értelmezés szerint a 19. században a hálaadást követő pénteken a rabszolgákat lehetett kedvezményesen megvenni. Ez utóbbi értelmezésnek azonban semmilyen történelmi alapja sincs, helytállóságát pedig a kutatások is egyértelműen cáfolják.

Az viszont ténylegesen igazolható, hogy a kifejezés az 1950-es évek folyamán Philadelphia városában nyert új értelmet, mivel a helyi rendőrség ebben az időszakban kezdte el a hálaadást követő napot Black Fridaynek hívni. Ezen a napon ugyanis a Army–Navy amerikaifoci-mérkőzés miatt a városba özönlöttek az emberek, és ezzel jelentős forgalmi dugókat, illetve állandósult közlekedési káoszt okoztak, ráadásul a bolti lopások száma is megszaporodott. Vagyis ez a nap igazi rémálom volt a rendfenntartók számára. A kifejezés az 1960-as évekre egész Philadelphiában elterjedt, a kereskedők pedig hiába próbálták meg negatív csengése miatt Big Fridayre átnevezni, igyekezetük nem járt sikerrel.

A kifejezés országos szinten csak a 1990-es évek végén vált igazán ismertté. Ekkor alakult ugyanis át a hálaadást követő péntek a karácsonyi vásárlási szezon kezdetének jelképévé, az üzletek szempontjából pedig az év egyik legfontosabb napjává. Az elemzés tovább olvasható az Energiastratégia Intézet weboldalán.

(Energiastratégia Intézet)

Fotó: Canva

search icon