Belegondoltál, hogy miért vonzódunk zsigerből a természethez, és hogy miért pont ezek a tájak töltenek el minket derűvel? Ennek a tudományos okait vizsgáljuk, és azt, hogy miként formálódnak a fiatal gyerekek, ha nem épített játszótéren, hanem természeti környezetben tapasztalják meg a játékot.
A Föld népességének több mint 55%-a városi környezetben él, egyes előrejelzések szerint ez az arány 2050-ig elérheti a 68%-ot is. A városi életforma fő vonzerői közé tartozik jobb hozzáférés a termékekhez és a szolgáltatásokhoz, valamint a könnyebb elhelyezkedés a munkaerőpiacon. Ugyanakkor sokan érzékeljük azt is, hogy mindezért cserébe az urbanizált területeken kevésbé tapasztalhatjuk meg a természetes környezetet. Felmerülhet a kérdés, hogy ez valóban probléma-e. Az erdő helyén szántóföld van, amely élelmet termel, a rét helyén kellemes lakópark épült. A lecsapolt mocsár területén új plázát avattak, ahol finom az epershake, és van 3D-mozi! Van hol laknunk és tudunk enni, inni, szórakozni. Veszítünk-e bármit az esztétikai élményen kívül? Habár a válasz egyértelmű igen, fontos a kérdés mélyebb rétegeit is megvizsgálni. Ezúttal nem a környezeti problémák, hanem a természet személyes megtapasztalásának hiánya szempontjából.
A modern korban tapasztalható urbanizáció és megnövekedett fogyasztás kéz a kézben járnak, és idézik elő a természetes élőlénytársulások visszaszorulását. Mindez számos környezeti problémával is összefüggésbe hozható, a biodiverzitás csökkenésétől a klímaváltozáson át az élelem- és az ivóvízválságig. Ugyanakkor a sokasodó környezeti problémák mellett a természet közvetlen megtapasztalásának élménye is eltűnik az életünkből, amelynek negatív hatásairól kevesebbet beszélünk. A következőkben ennek egyes lényegi aspektusai kerülnek górcső alá, Edward O. Wilson biofília hipotéziséből és Richard Louv természethiány-szindróma elméletéből kiindulva.
Kapcsolódó bejegyzések
Hogyan tehetünk a biodiverzitásért a mindennapokban?
Az áruházakban és sokszor a piacokon is csupán egy-két fajtára szűkül a zöldség és gyümölcskínálat, miközben a még létező tájfajták bevonásával több száz új ízt fedezhetnék fel, miközben a biodiverzitást őriznénk.
A biofília hipotézis – Belegondoltál, miért vonzódunk a természethez?
Edward O. Wilson biofília hipotézisének alapvetése, hogy létezik egy velünk született képesség és egyben szükséglet arra, hogy az életre, illetve annak folyamataira fókuszáljunk. A feltevés szerint a természet iránti érdeklődésünk genetikailag belénk van kódolva, és evolúciós folyamatok eredményeképpen alakult ki. Mindez elsősorban a túlélésünkkel hozható összefüggésbe, amely számos természeti létezőhöz való hozzáállásunkat megmagyarázza. Egy nyugodt kutyának a látványa például azért tölt el bennünket kellemes érzésekkel, mert ez az emberiség számára évezredeken keresztül a túlélést jelentette. Azt jelezte, hogy nincs a környezetben veszély. Ugyanígy feltételezhető, hogy bizonyos tájakat azért találunk gyönyörködtetőnek és kellemesnek, mert ezek korábban a menedéket, az élelmet vagy az ivóvizet jelentették. Ebből a feltevésből indul ki az a hipotézis is, amely szerint a szavannaszerű tájakhoz ösztönösen jobban vonzódunk, mivel az emberi faj ebben a környezetben fejlődött ki, és töltötte idejének jelentős részét. Az USA keleti részén végzett vizsgálatok alátámasztották, hogy a fiatal gyermekek valóban jobban kedvelik a szavannaszerű tájakat egyéb tájaknál. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az életkor előrehaladtával már azokat a tájakat preferálják, amelyekhez a személyes élményeik kapcsolódtak, vagyis elsősorban a keménylombú erdőket.
A természet iránti érdeklődésünk különböző attitűdökben nyilvánul meg, amelyeket Stephen R. Kellert kategóriákba sorolt. Amennyiben a haszonelvű attitűd erős bennünk, úgy a természetet nyersanyagok tárházának tekintjük. Erős morális attitűd esetén a természet védelme kerül a fókuszba. Beszélhetünk egyéb hozzáállásokról is: egyeseknek a természet elsősorban esztétikai vagy romantikus élmény, de vannak, akik a működését szeretnék megismerni (pl. a tudósok), vagy elvont jelentéstartalmakkal és szimbólumokkal ruházzák fel (pl. a művészek). Kellert szerint beszélhetünk negativisztikus attitűdről is, ugyanis a természettel kapcsolatban nagyon gyakori a félelemérzet és az undor is. Ezen negatív érzések szintén evolúciós eredetűek, hiszen segítették az ember távolmaradását a veszélyfaktoroktól. Egy másik népszerű értelmezésben a biofóbikus hozzáállás a modern korhoz köthető. Az épített környezet terjedésével ugyanis egyre inkább diszkomfortot érezhetünk a természetben való jelenlétünk miatt. Idegenként és kellemetlenül hat minden, ami nem légkondicionált, nem előre csomagolt vagy éppen nincs megvilágítva.
A természethiány-szindróma
Richard Louv Last Child in Woods című nagy hatású művében a természettől való eltávolodás kapcsán nemcsak negatív érzésekről, hanem egyenesen természethiány-szindrómáról beszél. A fogalom nem tekinthető orvosi terminusnak, Louv ezzel elsősorban az emberiség természettől való eltávolodására kíván utalni. A gyermekeket helyezi a fókuszba, akik szerinte elvesztették rendszeres kapcsolatukat a természettel, mivel generációról generációra egyre kevesebb időt töltenek olyan környezetben, amely nem ember által épített. Louv művében kifejti, hogy a gyermekek egyre növekvő biofób attitűdjeiért leginkább a szüleik felelősek, akik túlóvják őket, így sokszor még a közvetlen környezetük természetes területeit sem ismerik. A Pokémonláz idején végzett vizsgálatok például kimutatták, hogy a 8 évesek sikeresebben teljesítettek a Pokémon-rajzfilmfigurák felismerésében, mint a környezetük alapvető természeti elemeinek beazonosításában (pl. tölgyfa vagy borz).
Jane Clark a „konténerizált kölykök” kifejezést használja azokra a 3 év körüli gyermekekre, akik elvétve vagy soha nem tapasztalják meg a természetet. Ha néha el is hagyják a lakást és a tévéképernyőt, akkor is megmaradnak „konténereikben” babakocsi vagy autós gyerekülés formájában. Louv szerint a természethiány számos társadalmi és egészségügyi probléma kiindulópontja. Az emberi kapcsolatok degradációja, az érzelmi instabilitás, a gyermekkori elhízás, az iskolai teljesítmény romlása, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) gyakorisága a gyerekeknél mind olyan jelenségek, amelyek összefüggésbe hozhatók a természettől való eltávolodással. Az ADHD-t például fokozott mértékű aktivitás, figyelmetlenség és lobbanékonyság jellemzi. Erre Louv szerint az is gyógyítóan tudna hatni, ha a gyermekek szabadon, kötöttségek nélkül játszhatnának és mozoghatnának a természetben. Elképzelése szerint a természetre úgy kell tekintenünk, mint egy vitaminra (N-vitamin mint „nature”), amelyből kellő mennyiségben kell részesülnünk egészségünk megőrzése érdekében.
De miért segít a természet a figyelemhiányos gyermekeknek?
A kérdést a Kaplan házaspár figyelem-helyreállítási elméletén keresztül közelíthetjük meg, amely szerint a természetben az emberi agy egy másik üzemmódba kapcsol át. Az irányított figyelem szinte folyamatosan jelen van hétköznapjainkban. Koncentrálnunk kell a közlekedés során, a munkában, de még a délutáni bevásárlásnál és a főzésnél is. Ezzel szemben a természetben az apró rezdülések, látványok, hangok és illatok automatikusan lekötik a figyelmünket, így az irányított figyelem kikapcsolhat. Ez a passzív figyelem feltölt minket. Nem meglepő hát, ha egy kellemes hétvégi túra után hétfőn sokkal koncentráltabbnak és energikusabbnak érezzük magunkat a munkában.
Különböző kutatások egybehangzó eredményei alapján a természetben való jelenlét nemcsak koncentráltabbá tesz bennünket, hanem egyfajta kognitív nyugalmat is eredményez, ezáltal stresszcsökkentő hatású. Vizsgálatok is megerősítik, hogy azok az alkalmazottak, akiknek az ablaka zöld környezetre néz, jobban kedvelik munkájukat, egészségesebbek, és általában elégedettebbek az életükkel. Egy pennsylvaniai kórházban végzett kutatás ezzel párhuzamosan azt is kimutatta, hogy a műtét utáni felépülési idő is csökkenhet, ha a páciens szobájából természetes környezetre nyílik kilátás. Ez szintén összefüggésbe hozható a stressz-szint csökkenésével. Egy további kísérletben a Michigan állambeli Ann Arbor városban kellett a résztvevőknek másfél órát sétálniuk két csoportban. Az első csoport a városközpontban, míg a második egy botanikus kertben mozgott. A sétákhoz kapcsolódó pszichológiai tesztek alátámasztották, hogy a botanikus kertben tartózkodó csoportnak javult a hangulata. További fontos eredménynek számít, hogy ez utóbbi csoportnak a teljesítőképessége is sokkal jobb lett a természetben való mozgást követően. A fentiekkel összhangban állnak azoknak az általános iskolákban végzett vizsgálatoknak az eredményei, amelyeket az USA-ban végeztek. Ezek is azt igazolják, hogy a diákok teljesítőképessége kiemelkedőbb azokban az osztálytermekben, amelyek több természetes fényt engednek be.
A természetben való játék hatása a fizikai fejlődésre
A természetben töltött idő a gyermekek fizikai fejlődésére is pozitív hatással van. A zöld környezetben való kötetlen játék során a gyermekek ösztönösen olyan mozgásformákat választanak, amelyek leginkább elősegítik fizikai fejlődésüket. Környezetük eszközeit felhasználva, a friss levegőn képesek fejleszteni különböző adottságaikat, többek között egyensúlyérzéküket, motoros készségeiket és állóképességüket. E tekintetben a természet hatékonyabb testnevelési helyszín, mint az épített játszóterek, mivel az egyes környezeti elemeknek (pl. fáknak, növényeknek) nincsenek meghatározott funkcióik. Felhasználási módjaiknak csak a gyermekek fantáziája szab határt. A játékokra való hosszas várakozás szintén az épített játszóterek sajátja. Ez a természetes környezetben nem jellemző, gyakorlatilag végtelen számú környezeti elem válhat játékká.
Az emberi kapcsolatok megváltozása a természetben
A természet nemcsak kedvező egészségügyi, pszichológiai és pedagógiai folyamatokat képes indukálni, hanem az emberek közötti kapcsolatokat is képes alakítani. Gyermeki közösségek vizsgálata kimutatta, hogy másképp alakul a csoportdinamika a hagyományos épített játszótereken és a természetben. Az épített játszótereken elsősorban a fizikai erő alakítja a gyermekek közötti hierarchiát, míg a természetben való játék során sokkal inkább a kreativitás, a találékonyság és a verbális készségek döntik el a gyermekek közti rangsort. Nem feltétlenül ugyanazok a gyerekek dominálnak a két helyszínen. Egy chicagói lakótelepen végzett kutatás arra is rámutatott, hogy a természet közelsége a bűnözési rátát is képes befolyásolni. A vizsgálat során a családi erőszak szintjét vetették össze a lakások környezetében lévő zöld mennyiségével. Habár a lakótelepen az erőszak szintje eleve magas volt, a vizsgálatok kimutatták, hogy a zöldebb környezetben élők szignifikánsan kevesebb agressziót alkalmaztak, mint azok, akik kevésbé zöld területeken éltek.
A témával kapcsolatos szerteágazó kutatási eredmények egyértelműen jelzik, hogy az egyén, illetve az emberi közösségek testi, szellemi és lelki jóllétéhez alapvetően hozzátartozik a természet megtapasztalása. Ebből a szempontból is kiemelten fontos, hogy megőrizzük környezetünk természetes helyszíneit. Boldogabb és teljesebb életet élhetünk, ha rendszeresen kijárunk a természetbe, legyen szó sportolásról, festésről, madarászásról, baráti összejövetelről vagy egyszerűen csak fűben heverészésről. Használjuk hát ki a tavaszt, pótoljuk az N-vitamint!
