Az idei legsúlyosabb jégolvadás zajlik épp Grönlandon az északi-sarkvidéki hőmérséklet emelkedése miatt. Mindössze egyetlen nap alatt annyi jég olvadt el a szigeten, amennyi öt centiméter vízzel borítaná be egész Florida államot.

Csak kedden több mint 8,5 milliárd tonnát és vasárnap óta már több mint 27 milliárd tonnát veszített Grönland a felszíni tömegéből. A Dán Meteorológiai Intézet közlése szerint a mostani jégveszteség nem olyan szélsőséges, mint a rekordévnek számító 2019 egy hasonló eseménye, de az is igaz, hogy az olvadásban most érintett jégtakaró kiterjedése nagyobb az akkorinál.

Július 27-én Grönland keleti felének döntő része az északi csücsöktől egészen a déliig zömében olvadt, ami szokatlan”

–mondta Ted Scambos, a Coloradói Egyetem országos hó- és jégadatközpontjának kutatója.

Ahogy az ember okozta éghajlatváltozás hatására a bolygó egyre melegszik, a jégveszteség is felgyorsult. Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az 1990-es évek közepe óta a Föld 28 billió tonna jeget veszített, ennek jelentős hányadát az északi-sarkvidék, beleértve Grönland területéről. A jövőben ráadásul még gyakoribbakká fognak válni a keddihez hasonló olvadások a klímaváltozás miatt.

Ennek pedig súlyos következményei lehetnek. A szakemberek becslései szerint csak a grönlandi jég olvadása 2–10 centiméterrel növelheti majd meg a globális tengerszintet a század végére. Egy-egy a mostanihoz hasonló olvadási esemény bár óriási mennyiségű vizet juttat az óceánba, önmagában rendkívül alacsony hatással bír, azonban a sok kicsi sokra megy:

2019-ben nagyjából 532 milliárd tonna grönlandi jég olvadt bele a tengerbe, a szokatlanul meleg tavasz és a júniusi forróság következtében, amely összességében 1,5 milliméterrel növelte meg a globális tengerszintet.

(CNN/MTI)

hirdetés
Planet Budapest 2023 videó
Exit mobile version