Az északi-sarkvidék vizében is magas a mikroműanyagok koncentrációja
Az északi-sarkvidék vizében is magas a mikroműanyagok koncentrációja

Mikroműanyag szálakkal szennyezett az északi-sarkvidék egésze – állapították meg a kutatók, akik szerint a mikroszálak valószínűleg az európai és észak-amerikai háztartásokban kimosott műszálas ruhákból származnak.

A témában született eddigi legátfogóbb tanulmány készítői az északi sarkvidékről származó 97 vízmintából 96-ban kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét, ráadásul minták többségét a felszíntől számított 3-8 méteres mélységben gyűjtötték, ahol a tengeri élőlények egy jelentős része táplálkozik. Ez azért is jelent komoly problémát, mert ahogy arról már korábban mi is írtunk, a tengeri élőlények telítődnek a szennyezéssel, mi pedig elfogyasztjuk őket.

A megvizsgált mikroműanyagok több mint 92 százaléka mikroszál volt, ezen belül 73 százalék poliészter szál, amely méretében és színében is megegyezett a ruhagyártásban használttal, míg a szakemberek szerint a mikroszálak mindössze kis százaléka származhat halászfelszerelésekből, hiszen azokhoz másfajta műanyagot használnak.

A kutatást vezető Peter Ross, a kanadai Ocean Wise Conservation Association nevű szervezet munkatársa szerint a Jeges-tengert szennyező textilszálak valószínűleg az európai és észak-amerikai háztartásokból kerülnek az Észak-Atlanti-óceánba, ugyanis az északi-sarkvidék területére jóval több víz érkezik az Atlanti-óceán felől, mint a Csendes-óceánból, a mintákból pedig megállapítható volt, hogy mikroműanyag szálak jóval magasabb koncentrációban, valamint hosszabb és kevésbé lebomlott állapotban voltak jelen az Atlanti-óceánhoz közelebb eső mintavételi pontokon.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon