
Egy magyar cég, a Navitasoft Zrt. segíti a balti államok energiahálózatainak lekapcsolódását az orosz áramhálózatról, és az ő szoftvereik biztosítják Ukrajna villamosenergiáját is. Erről és az energia hatékony termelésének, tárolásának kihívásairól is beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Füzi Ákossal, a Navitasoft Zrt. vezérigazgatójával a Kék Bolygó című podcast legújabb adásában.
A Navitasoft éles piaci versenyben is képes Európa 14 országában, köztük a háborús Ukrajnában is az energiapiacot, a termelés, elosztás, szállítás és fogyasztás koordinálását kiszolgáló szoftverekkel támogatni. Ezekben a hetekben éppen a három balti államot segítik leválasztani az orosz áramhálózatról, Ukrajna villamosenergiáját pedig háborús körülmények között is biztosítják.
Észtország, Lettország és Litvánia szorosan együttműködik. A Navitasoft Zrt. mintegy féléves munkával készítette elő az orosz energiahálózatról való leválásukat, bár ehhez kellettek a korábbi 6-8 évben kifejlesztett megoldások. Ukrajnában 8 millió dolláros világbanki finanszírozású projektje fut a cégnek. Olyan villamosenergiahálózatot kell üzemeltetni, amely háborús körülmények között is folyamatosan működik, miközben az is bizonytalan, hogy „mikor melyik trafó esik ki” – mondta Füzi Ákos.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett arra, hogy az oroszok az ukrán energetikai rendszert – termelést, elosztást és hálózatot is – támadták. A Navitasoft Zrt. segített abban, hogy egy orosz támadás után minél hamarabb helyreálljon az ukrán áramszolgáltatás.
Füzi Ákos hozzáfűzte: egy ilyen munka jó referenciát jelent a cég számára, nemzetközi szakmai rendezvényeken is megvitatják. A szakember elmondta: az idei év egyik nagy kihívása lesz a mesterséges intelligencia felhasználása az adaptív, alkalmazkodó rendszerekben.
A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)
Fotó: Canva