Mesterséges intelligencia segíthet az újrahasznosításban
Mesterséges intelligencia segíthet az újrahasznosításban

A londoni University College mérnökei által kifejlesztett mesterséges intelligencia egy egyszerű webkamera képe alapján képes nagy biztonsággal megállapítani a tárgyakról, hogy azok újrahasznosíthatók-e.

A Ryan Grammenos és Youpeng Yu által kifejlesztett megoldás komoly jelentőségre tehet szert a jövőben, ugyanis napjaink egyik nagy problémája, hogy az újrahasznosítható tárgyak nagy része a hulladéklerakókba kerül, ahelyett, hogy benne maradnának a körforgásban. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk, hogy melyik hulladék újrahasznosítható és melyik nem az.

Ahogy a New Scientist cikke alapján az Origo felhívja rá a figyelmet, egy analízis szerint tíz műanyag tárgyból kilenc nem kerül újrahasznosításra. Épp ezért lehet nagy szerepe az ilyen és ehhez hasonló megoldásoknak.

A két mérnök által fejlesztett szoftver egy adott tárgy kinézetéből következtet arra, hogy milyen anyagból készült, mindezt pedig jelenleg 95,4%-os pontossággal képes megtenni. A következő lépés az lehet, hogy a rendszert optimalizálják, hogy kevesebb számítással és gyorsabban tudja azonosítani az egyes hulladékokat. Könnyen lehet, hogy a különféle növényfelismerő applikációk és hasonlók mintájára hamarosan akár az okostelefonunkkal is el tudjuk majd dönteni, hogy mi melyik kukába mehet. A vadabb elképzelések szerint pedig akár a kuka is jelezhet, ha épp olyasmit dobnánk bele, ami nem odavaló.

search icon