Februári vendégek a kerti tóban – Megjöttek az erdei békák!

Ha a kétéltűek szaporodási időszakára gondolunk, akkor általában a kellemesen meleg májusi esték jutnak eszünkbe, nem pedig a tél végi hűvös éjszakák, pedig egyes fajok már februárban is felkereshetik a számukra alkalmas kisvizeket. Ebbe a csoportba tartoznak az erdei békák is, melyek ilyenkor néhány napra a kerti tavakat is birtokba veszik.

„Mi ez a fura zselé a tavamban?”

A közösségi média kerti tavas csoportjaiban évről évre megszaporodnak a kérdések ebben az időszakban. Sokan tanácstalanul szembesülnek azzal, hogy váratlanul egy-egy ökölnyi nagyságú, áttetsző „zselégombóc” bukkan fel a vízben, benne több száz borsszemnyi kis golyócskával. Ez jó hír, aggodalomra nincs ok, hiszen ezek az erdei békák petecsomói, melyek az előző éjszakák eseményeiről árulkodnak. Egyéb nyomot többnyire nem is találunk, hiszen napközben általában mind a hímek, mind a nőstények elrejtőznek a víz alatt, de az is lehet, hogy már el is hagyták a tavacskát.

Sajnos azonban a kerti tavak egy része ökológiai csapda a békák számára, mert a zsúfoltan betelepített koi pontyok és aranyhalak esélyt sem adnak az ebihalaknak, elfogyasztják őket. De szerencsére egyre több tó tulajdonosa mellőzi a díszhalakat azért, hogy a természetvédelmi funkciók igazán érvényesülhessenek.

Erre pedig nagy szükség van, hiszen hazánkban a békák számára kedvező mocsarak, lápok, „belvizes” területek, árterek jelentős részét lecsapoltuk, beszántottuk, beépítettük, vagy a talajvízszint süllyedése és a klímaváltozás okán ezek egyszerűen kiszáradtak.

Csendes ugróbajnokok

Az erdei béka az úgynevezett barna- vagy bajszosbéka-fajok közé tartozik, melyek utóbbi elnevezésüket a fej két oldalán található, az orrtól a dobhártyán át húzódó sötétbarna, bajuszszerű mintáról kapták. Az erdei béka mellett a hozzá nagyon hasonló megjelenésű mocsári béka és a szintén nagyon hasonló, de robosztusabb, kevésbé hegyes orrú, hegyvidékeinken szórványosan előforduló gyepi béka képezi ezt a csoportot. Az erdei béka a rokonaihoz képest hosszabb hátsó lábakkal rendelkezik, így igazi atlétának számít. Ha a szárazföldön megzavarjuk, akkor akár 2 méteres ugrásokkal tűnik el az aljnövényzetben.

Nevével ellentétben nemcsak erdei környezetben találkozhatunk vele, hiszen alkalmazkodóképességének köszönhetően a települések külterületein is megjelenik, ha ott talál magának ideális szaporodó- és búvóhelyet. Az év nagy részét a szárazföldön tölti, a kerti tavakat néha egy kis esti fürdőzésre, illetve a februártól áprilisig tartó párzási időszakban keresi fel. Ilyenkor, amint a fagyos esték – akár csak átmenetileg – enyhülnek kicsit, a hideg vízben máris felbukkanhatnak a kisebb termetű, karcsú hímek. Ilyenkor nőstények hiányában egyelőre csak egymással „hadakoznak”, miközben felcsendül párzásra hívó énekük, amely ezen a felvételen meghallgatható.

A békák nászidőszakában általában arra számítunk, hogy igen intenzív esti koncert veszi kezdetét, azonban az erdei béka rendkívül csendes faj. Sokszor csak a tó partján ülve, közelről hallhatjuk meg visszafogott, többnyire víz alatti „ko-ko-ko-ko-ko-ko”-szerű brekegésüket.

A hímeket követve általában pár nap elteltével bukkannak fel a nagyobb termetű, petéktől duzzadó hasú nőstények, hogy túlessenek az udvarlók tolakodó közeledésén, és a petéiket lerakják a vízbe.

Nyugalom, nem lesz békainvázió… Sajnos!

Ha a terjeszkedő úthálózat, ipari- és lakóparkok árnyékában még maradt értékelhető természeti környezet és élővilág a lakóhelyünk környékén, akkor szerencsés esetben akár több nőstény erdei béka is a kertünkbe látogathat, így több petecsomó is felbukkanhat a tóban. Persze ilyenkor sokan megijednek, mert valóságos bibliai csapást, békainváziót látnak lelki szemeik előtt.

Akad, akit úgy kell lebeszélni arról, hogy eltávolítsa a petéket. Mások pedig azzal nyugtatják magukat, hogy majd a halak elintézik a dolgot. Ez azonban rendkívül rossz hozzáállás, hiszen egyre ritkuló, ráadásul védett természeti értékeinkről van szó. Jó lenne, ha gyorsan tudna regenerálódni egy-egy környék kétéltűállománya egy ilyen „invázió” révén, hiszen csupán az elmúlt 10–20 év leforgása alatt országszerte drasztikusan zuhantak össze a populációk. Azonban ez nem ilyen egyszerű…

Ezerből legfeljebb néhány túlélő…

A tavaszi hűs vízben lassú a fejlődés, a petékből fejlődő aprócska, 5–6 mm-es ebihalak általában 4–5 hét múlva hagyják el a védelmező kocsonyás burkot. Egy darabig még annak felületén pihengetnek, de pár nap múlva szétszóródnak, és elrejtőznek a növények között.

Ilyenkor a kerti tavak ellenségének kikiáltott – egyébként teljesen oda való és természetes – fonalas algatelepek is nagyon jó szolgálatot tesznek, hiszen csodás búvóhelyként szolgálnak számukra. A menedékre pedig nagy szükség van, mert a parányi ebihalakra szinte minden vadászik a vízben. A szitakötőlárvák, a hátonúszó poloskák és egyéb vízi ragadozók alaposan megtizedelik az állományt. Ez azonban a békák szaporodási ciklusának természetes velejárója. Azért is produkálnak ilyen sok petét, mert általában ezerből csupán néhány tucatnyi ebihal éri meg, hogy mindössze kisujjkörömnyi apró békaként elhagyja a vizet. Közülük is jó, ha 1–2 állat eléri az ivarérett kort, és 2–3 év múltán visszatér ahhoz a helyhez szaporodni, ahol maga is világra jött.

Sajnos általában épp tavasszal kerül sor a kerti tavak – többnyire felesleges – kitakarítására is, így a kihalászott fonalas algával együtt a benne rejtőző ebihalak is gyakran a komposzton vagy a kukában végzik. Ezért az ilyen karbantartási munkát, már ha egyáltalán szükség van rá, érdemes a szeptemberi időszakra ütemezni, vagy enyhébb napokon már februárban túlesni rajta, nagyon figyelve arra, hogy közben az esetleg ott telelő kétéltűeket, korai petecsomókat ne vegyünk ki a tóból.

Gyors fejlődést követően júniusban kezdődik a partraszállás

A ragadozók támadásait és a kertitó-tulajdonosok tisztaságmániáját túlélő ebihalak gyors növekedésnek indulnak, miközben hihetetlen ütemben eszik meg az algát, amely vékony réteget képezve beborítja a meder alját és a köveket. Így nagyban hozzájárulnak a tavak tisztán tartásához.

Bár a fejlődés üteme még mindig nagyban függ a víz hőmérsékletétől, a hátsó lábak jól látható növekedése már nagyjából a 6. héten elkezdődhet. Miközben a mellső lábak a test belsejébe rejtve fejlődnek, és körülbelül egy hónappal később, akár már a növekedés 10–11. hetében váratlanul, „kész” állapotban bukkannak elő a kopoltyúüregből[1].

Ahogy az ebihalak nőnek, egyre szívesebben fogadják az állati eredetű táplálékot is. Élő halakra nem támadnak, ehhez nincsenek meg a testi adottságaik, de az elhullott tetemek, például egy-egy vízbe fulladt méretes házatlan csiga nagyszerű lakomát jelent számukra. Ilyenkor szinte megvadulva, apró pirayaként tömegesen vetik magukat a húsra, érdes állkapcsukkal „vakargatva”[1] pár nap alatt eltüntetik a pórul járt puhatestű maradványait, ezzel is elősegítve a víz tisztaságát.

Ha elég meleg volt a gyors fejlődéshez, akkor júniusban az ebihalszerű megjelenés már a múlté lesz, immár farokkal rendelkező apró békácskákat láthatunk, ahogy egyre inkább keresik a tó partján lévő szárazulatokat, a vízből kiemelkedő, stabil talajt jelentő vízinövények leveleit, hiszen az eddigi könnyed, halszerű úszótudományuk jóval nehézkesebbé válik. A farkuk pár nap alatt felszívódik, és ezt követően – jellemzően egy csapadékos napot választva – elugrálnak a tó közeléből, és búvóhelyet keresnek a kert zegzugos részein. Innentől kezdve csakis mozgó, eleven prédával, ízeltlábúakkal, férgekkel, csigákkal táplálkoznak.

Alakítsuk úgy a kertet, hogy nagyszerű élőhely legyen számukra!

Az már önmagában is hatalmas segítség, hogy a szaporodásukhoz szükséges díszhalmentes tavacskát biztosítjuk számukra, de még jobb, ha ezen felül megfelelő táplálkozó-, búvó- és telelőhellyel is megvendégeljük őket. Ehhez csupán arra van szükség, hogy szakítsunk kicsit az utóbbi évtizedekben népszerűvé vált rövidre nyírt gyep és térkő kombinációjára alapozott „kertészeti kultúrával”. Ha máshol nem megy, akkor legalább a kertünk eldugottabb részein. Itt alakítsunk ki dús aljnövényzetű, árnyékosabb területeket, legyenek sűrű bokorszigetek, kusza virágágyások és vágatlan gyepterületek.

Itt-ott helyezzünk el egy-egy kis kőrakást, néhány hasáb tűzifát, amely alatt el tudnak rejtőzni! Az is előnyös, ha pár helyre vizet helyezünk ki kisebb-nagyobb cserépalátétekben, ahol a tavat elhagyó kisbékák kedvük szerint megmártózhatnak. Kis szerencsével nappal is, de leginkább esténként, zseblámpa fénye mellett figyelhetjük meg őket, ahogy az ilyen mini „jakuzzikban” hidratálódnak.

Ahogy pedig hűvösebbre fordul az idő, és közelednek a fagyos hónapok, mint minden kétéltű, az erdei békák is igyekeznek elrejtőzni. Erre a célra egyes példányok a kerti tó mélyebb részeit is választhatják, de jellemzően komposzthalomban, falevéllel borított nagyobbacska gally- és rőzserakásokban keresnek menedéket, így fontos, hogy ezeket is biztosítsuk számukra.

Ha mindezt megtesszük, akkor nagyban segítjük ennek a – sajnos egyre ritkább – békafajnak a fennmaradását. Így legalább lokálisan biztosítani tudjuk számukra a szükséges életfeltételeket. Ha pedig mind többen követik a példánkat, akkor a közös erőfeszítés révén az eljövendő generációk is megcsodálhatják majd ezeket a kis ugróbajnokokat.

Ezt a témát és sok más fenntarthatósággal kapcsolatos érdekességet is megtalálhatsz majd a Planet Budapest 2026 rendezvényen a Magyar Vasúttörténeti Parkban február 25. és március 29. között. Bővebb információkért látogass el a 
planetbudapest.hu weboldalra!

Forrás[1]: Bombay Bálint: A magyarországi kétéltűek átfogó határozója

Borítókép: Ujvári Zsolt (Zsolt Ujvari Nature Photography)