Egyre több tenyésztett halat etetnek növényi eredetű tápokkal, emellett pedig a hínár és kagylótenyésztés is kezd felfutni, ahol külön tápanyagokra nincs is szükség.
Rosamond Naylor, a Stanford Egyetem földrendszertani tudományok professzora és kutatótársai 20 évvel ezelőtt nagyszabású vizsgálatot folytattak le az akkoriban felfutó nagyüzemi akvakultúrás haltenyésztés hatásairól.
A következtetéseik megrázóak voltak, a kor haltenyésztési normái mellett a természetes halpopulációk összeomlását és a halbetegségek terjedését vetítették előre, miközben a világ tengereinek elszennyezésével fenyegettek.
Naylor és munkatársai 20 év elteltével most újra megvizsgálták a kérdést több száz tanulmány elemzésével. Biztató eredményeiket a Nature című tudományos folyóiratban közölték.
Az eredeti kutatás a legnagyobb veszélyként a lazacok más halfajtákkal (elsősorban szardíniával) történő etetését jelölte meg, mert ehhez a vadon élő halak olyan mértékű lehalászására volt szükség, ami rövid távon a populációk összeomlásához vezetett volna.
Ehhez képest az elmúlt két évtizedben a lazactenyésztés a háromszorosára nőtt, míg a haltápot jelentő vad halfajták kifogott mennyisége visszaesett. Ennek az az oka, hogy a legtöbb halfarmon növényi alapanyagból készült tápokra álltak át, illetve az étrend változása miatt a halak közt terjedő betegségek is erősen visszaszorultak.
További komoly pozitívumként értékelték, hogy a haltenyésztés mellett a hínár- és kagylótermesztés is kezd felfutni, mert ezeknek nincs szükségük extra tápanyagra, a tengervízből szűrik ki azt.
Ezzel együtt a helyzet továbbra is aggodalomra ad okot, például a tenyésztés során használt antibiotikumok mennyiségét sok országban nem szabályozzák, ez pedig akár gyógyszer-rezisztens kórokozók megjelenését is eredményezheti. A fenntarthatóság szempontjából pedig az sem mellékes, hogy a haltáp leggyakoribb alapját jelentő szóját milyen módszerekkel és körülmények között termesztik.
Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!
(444)