A hideg északon élő szivacsok olyan túlélési stratégiát dolgoztak ki, amely elképesztette a kutatókat. Az állatok lényegében olyan táplálékot is meg tudnak emészteni, melyre eddig képtelennek tartották őket.
A Jeges-tenger fenékén talált szivacsok már a méretükkel is meghökkentették a német kutatókat: a felszín alatt 500–600 méteres mélységben húzódó tengerfenéken, a fagypontnál alig melegebb vízben nem ritkán 1 méternél is nagyobb szivacsokat találtak. A Geodia nemzetségbe tartozó faj telepei között pedig több, becslések szerint 300 év körüli egyedet is találtak.
Kapcsolódó bejegyzések
Mi is az a korall, és mi lesz a sorsuk?
A tengeri élővilág 25%-a függ a korallzátonyoktól, amelyek a felmelegedés következtében pusztulnak. Az egyik lehetséges megoldás az óceáni rezervátumok létrehozása lenne.
A Max Planck Intézet, az Alfred Wegener Intézet és a Helmholtz Központ tengerbiológusai által megjelentetett cikk, melyről a Qubit számolt be, arról ír, hogy a tengerbiológia jelenlegi állása szerint a tengerfenéknek ezen a részén nem is élhetnének ezek az állatok.
Ennek az a magyarázata, hogy a kérdéses régióban nincsenek olyan áramlatok, melyek táplálékot hordoznának, sem olyan hidrotermális kürtők, melyek hővel és értékes ásványi anyagokkal látnák el a helyi ökoszisztémát.
Az ellentmondás feloldásához a kutatók mintákat vettek az állatokból. Ezek segítségével sikerült megállapítani, hogy a szivacsok a Chloroflexi törzsbe tartozó baktériumok közreműködésével jutnak táplálékhoz. Ezek alakítják a szivacsoknak is emészthető szerves anyagokká a sok ezer éve elpusztult csőférgek és kéthéjú kagylók maradványaiból kioldódó vegyületeket.
Borítóképünk illusztráció