A kínai időjárási hivatal jelentése alapján az ország átlaghőmérséklete a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben nőtt az elmúlt 70 évben és a klímaváltozás fokozódása miatt ez a jövőben is így maradhat.
A hivatal közlése szerint 1951 óta évtizedenként 0,26 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet, szemben a globális, 0,15 Celsius fokos átlaggal. Juan Jiashuang, a kínai Nemzeti Éghajlati Központ (NCC) igazgatóhelyettese a jövőre vonatkozólag arról beszélt, hogy a régió melegedésének üteme a jövőben is hasonlóan alakulhat majd. Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy ez megboríthatja az ország vízkészleteinek egyensúlyát, azon keresztül pedig a gazdaság egyes ágazatait is nehéz helyzetbe hozhatja.
Kínában egyébként már hetek óta komoly hőhullámok uralkodnak, a hőmérséklet a délnyugati Jünnanban és az északi Hopej tartományban többször is meghaladta a 44 Celsius-fokot. Az NCC adatai szerint idén már 131 meteorológiai állomáson regisztráltak olyan hőmérsékletet, amely elérte vagy meghaladta a történelmi csúcsokat – tavaly ez a szám még csak 62 volt.
A Reuters cikkében idézik Antonio Guterres ENSZ-főtitkár múlt hónapban tett figyelmeztetését, mely szerint „egyetlen nemzet sem immunis” az éghajlatváltozással szemben, ezért a világnak most választania kell a „kollektív cselekvés vagy a kollektív öngyilkosság” között.