Erős földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd reggel 9 óra körül Tibet egyik távoli régióját. A rezgéseket a szomszédos Nepálban és India északi területein is észlelték. Jelenleg 126 halottról és több mint 180 sérültről számoltak be a hatóságok.
A 7,1 magnitúdó erősségű, 10 km mélységű földrengés epicentruma Dingri megyében, egy magasan fekvő tibeti fennsíkon volt, közel a Nepál északi határán húzódó Himalájához, a Mount Everesttől kb. 80 kilométerre – olvasható a CNN tudósításában. Számos utórengés kísérte, amelyeket Nepál fővárosában, Katmanduban is érzékeltek.
A terület ritkán lakott, apró és nehezen megközelíthető települések vannak ebben a régióban, a legközelebbi nagyváros a 180 kilométerre fekvő szent város, Sigace. Becslések szerint 27 falu található a rengés epicentrumát övező 20 km-es körzetben, amely nagyjából 6900 ember lakóhelye. Nem ismeretlenek a földrengések errefelé, de ez volt a legerősebb az elmúlt években – írta a BBC.
A kínai légierő katonáit az érintett területre vezényelték, és több mint 14 000 mentésben segítő folytatja a kutatást a túlélők után. Több száz embert menekítettek ki eddig, a mentőakciót drónok is segítik. A víz- és az áramellátás károkat szenvedett, de a kínai állami média tájékoztatása szerint áram- és mobilszolgáltatás már van Dingri megyében. Legalább 3600 épület megrongálódott, és több mint 30 ezer embert kellett kitelepíteni. Ezrek maradtak fedél nélkül, az emberek helyzetét nehezíti a téli hideg, éjszakánként -18 fokra is süllyedt a hőmérséklet. A kimenekítetteknek meleg és biztonságos szállást biztosítanak.
Ez az időszak nem különösebben népszerű a hegymászók körében, de a Mount Everest alaptáborát lezárták, és turistákat sem engednek a közelbe.
Fotó: Canva