Akár 200 évig is fedezhetnék az EU földgáz-felhasználását a becsült európai nem hagyományos készletek, azonban ennek részleges kitermelése sem szerepel az orosz energiafüggőség felszámolására irányuló tervek között, legalábbis egyelőre.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború következtében az Európai Unióban átmenetileg a klímavédelmi megfontolásoknál is fontosabb céllá vált a közösség energiafelhasználásának negyedét kitevő orosz fosszilis energiaimporttól való minél gyorsabb szabadulás. Önmagában a megújulóenergia-termelés felpörgetése és az energiahatékonyság javítása rövid távon nem oldja meg a problémát, így az uniós tervekben hangsúlyosan szerepel alternatív gázforrások bevonása, de az egyes országoknak akár a nukleáris energiára és a szénfelhasználás fokozására is szükségük lehet energiaellátásuk biztosításához.
A földgázzal kapcsolatos uniós elképzelések közös beszerzéssel, a vezetékes gázimport diverzifikálásával, és az LNG behozatalának növelésével tervezik részlegesen kiváltani az évente az EU-ba behozott 150-160 milliárd köbméternyi orosz földgázból (2022 végéig körülbelül 60 milliárd köbmétert). A saját termelés fokozása, így a nem konvencionális európai gázkészlet kitermelése nem opció, pedig Európa készletei jókorák, melyek részleges kitermelése globális klímaszempontból nem feltétlen rosszabb választás, mint a világ túlfelén, lazább szabályozás mellett kitermelt, nagy energiafelhasználással cseppfolyósított és hajóztatott, az importkitettséget nem csökkentő LNG-import vagy a szénfelhasználás növelése.
Több mint 200 évre elegendő gázkészleten ülünk
A nem hagyományos gáztermelési módok között különösen érdekes és értékes lehetőséget kínál az úgynevezett hidraulikus rétegrepesztés technológiája, más néven a „frakkolás” világszerte és Magyarországon is régóta ismert és több évtizede alkalmazott eljárása. Az eljárás lényege, hogy az akár 4-6 kilométer mélyen, tömör, kevéssé áteresztő kőzetbe (pl. palarétegbe) zárt gázt mesterséges repedéseken és sűrű kúthálózaton keresztül hozzák felszínre. Ennek során vertikális, majd horizontális fúrással magas nyomáson víz, homok (granulátum) és vegyi anyagok keverékét juttatják a mélybe, amely megrepeszti a szénhidrogénnel teli kőzetet, majd a repedéseken keresztül nyerik ki a gázt és az olajat.
A technológia főszerepet játszott az Egyesült Államok gáztermelésének ezredforduló utáni, illetve olajtermelésének a 2010-es évtizedben látott meredek felfuttatásában is, amire a „palagáz-forradalom”, illetve „palaolaj-forradalom” kifejezések is utalnak. A palagázt Európában is a legnagyobb fejlesztési potenciállal rendelkező nem hagyományos fosszilis forrásként tartják számon, a kitermelésével kapcsolatos környezet- és klímavédelmi aggályok, valamint a szigorú szabályozás miatt azonban az Egyesült Királyságon kívül jelenleg érdemben nem folyik ilyen tevékenység.
Pedig bizonyos országok, például Lengyelország korábban komoly érdeklődést mutattak a palagázforrások feltárása iránt, és az Európai Bizottság is elismeri, hogy a nem hagyományos szénhidrogének hozzájárulhatnak az EU ellátásbiztonságához és versenyképességéhez. A Bizottság, illetve a Geological Surveys of Europe által 2015-2017-ben Ukrajnára kiterjedően is elvégzett páneurópai kutatás eredménye szerint pedig a kontinens irdatlan nagy, nem hagyományos gáz- és olajkészlettel rendelkezik.
E szerint az európai palagázkészlet becsült nagysága körülbelül 89 ezer milliárd köbméter (legalább 50 százalékos valószínűséggel), mely a tavalyi 400 milliárd köbméter körüli EU-s fogyasztással számolva több mint 200 évig tudná fedezni az Unió felhasználását. Ebből Magyarország 813 milliárd köbméterrel részesedik, amely a 10 milliárd köbméter közeli éves hazai gázigény kielégítésére a 21. század végéig elegendő lenne. Az Egyesült Államokban látottak alapján a kitermelés optimális körülmények között elvileg viszonylag rövid idő, pár év alatt is felfuttatható lenne, az európai helyzet azonban merőben eltér a tengerentúlitól, ezért itt több ok miatt sem várható hasonlóan gyors és nagy eredmény
Saját gáz helyett amerikai LNG
Az európai szabályozás szigorúbb, mint az amerikai, sok országban pedig egyenesen tiltják a hidraulikus rétegrepesztést. Bár a nem konvencionális lelőhelyek esetén a fúrás kockázati tényezői alapvetően megegyeznek egy konvencionális mélyfúráséval, a rétegrepesztéssel járó többlet zajterhelés, a sok kút létesítéséből adódó földhasználati és tájképi változások, a felszín alatti vízkészletek esetleges elszennyeződése, illetve a repesztések által több kilométer mélységben gerjesztett, és akár a felszínen is érzékelhető földrengések kockázatai azonban a sűrűbben lakott Európában erősebben esnek a latba, nem beszélve a kitermeléssel járó gázemisszióról, vagy a felszínre hozott repesztő folyadék tárolási problémáiról.
Kapcsolódó bejegyzések
Vajon kibírja az energiaellátásunk az orosz-ukrán háborút?
Európa és Magyarország energiaellátása közvetlenül függ Oroszországtól. De ezt mennyire befolyásolja a háború? Van-e félnivalónk, és milyen alternatívái vannak kontinensünknek?
Ráadásul az öreg kontinens geológiai adottságai sem olyan kedvezőek az ilyen kitermeléshez, amivel a hazai tapasztalatok is egybevágnak. A Makói-árok hatalmas, nem hagyományos gázkészletét számos, az iparágban meghatározó vállalat igyekezett kitermelni, azonban a technológiai nehézségek és az akkor még jóval alacsonyabb piaci gázárak miatt pár évvel ezelőtt felhagytak a próbálkozással.
A repesztéssel kapcsolatos kétségkívül nem alaptalan kockázatok többsége jó szabályozással kezelhető, azonban nem utolsósorban a technológiával szemben tapasztalható elutasítás miatt az európai kormányok nagy része még a mostani helyzetben is elzárkózik attól, hogy a belföldi hidraulikus rétegrepesztéssel az orosz energiafüggőség felszámolásának reális lehetőségeként számoljon. Közben az amerikai LNG-import hivatalos tervekben szereplő növelése jelentős részben a tengerentúli hidraulikus rétegrepesztéses kitermelésből fog származni, vagyis Európa a probléma bizonyos mértékű exportálásával igyekszik biztosítani saját határain belül a fenntarthatóságot.
A témával kapcsolatos egyik legsúlyosabb állítás azonban az, hogy a hidraulikus rétegrepesztés elleni környezetvédelmi aktivizmust Európában és esetleg az Egyesült Államokban is orosz pénzből finanszírozták, legalábbis részben. Ezt nem csak oknyomozó újságíró állítja, de lényegében Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár is erről beszélt 2014-ben, amikor a szövetségesekre hivatkozva azt mondta, Oroszország kifinomult információs és dezinformációs műveleteik részeként aktívan együttműködött bizonyos, a palagáz ellen küzdő környezetvédelmi szervezetekkel, hogy fenntartsák Európa függését az importált orosz gáztól. Akárhogy is, az európai nem konvencionális gáztermelés mint opció nem szerepel az orosz energiafüggőség felszámolására irányuló tervek között, legalábbis egyelőre.
