A púposbálna-populáció csodával határos módon helyreállt a majdnem kihalás széléről, de a növekvő egyedszám egyre több tragikus találkozást jelent az emberek által hátrahagyott csapdákkal.

Wayne Phillips, a queenslandi SeaWorld 51 éves vezetője felügyeli a park tengeri mentőcsapatát, ami négy vágóból, egy koordinátorból, egy kapitányból és egy videósból áll, akik a kötélbe és hálóba gabalyodott púpos bálnákat szabadítják ki. Akik a vágásért felelnek egy úgynevezett gaffot használnak, ami egy horgászbothoz hasonló grafitrúd, amelynek a tetején egy fordított kés van, hogy nehogy megvágják mentés közben vele a bálnákat. Mindig párban dolgoznak, hogy leküzdjék az izomfáradtságot. Phillips 28 éve dolgozik a tengeri mentésben, ahol delfineknek, fókáknak, teknősöknek és más állatoknak segít, ha azok csapdába esnek, bajba kerülnek vagy megbetegszenek. Mostanában munkájának egyre nagyobb részét képezi a púpos bálnák mentése.

A púpos bálnák száma a kihalás közeli állapotból mintegy 30 000-re emelkedett, amit széles körben a természetvédelem diadalának tartanak. Most azonban a faj egy új emberi fenyegetéssel néz szembe: az éghajlatváltozással. Ahogy a világ óceánjai melegednek és savasodnak, a púpos bálnák – más tengeri fajokhoz hasonlóan – megváltoztatják ősi vándorlási szokásaikat, hogy élelmet és menedéket keressenek. Mivel Ausztrália partjai mentén új területekre vándorolnak, az emberi világgal való egyre nagyobb arányú átfedés végzetes lehet számukra. Világszerte becslések szerint évente többezer nagytestű bálna és delfin pusztul el annak következtében, hogy hálóba gabalyodnak. Phillips szerint tavaly Ausztrália keleti partvidéke mentén 28 jelentés érkezett csapdába esett bálnákról, amelyek közül csapatának két esetben sikerült segítenie.

Munkájuk általában júniusban kezdődik, néhány hónappal azután, hogy az első púpos bálnákat észak felé tartó éves vándorlásuk során Sydney előtt észlelik, s amikor is az első jelentések érkeznek arról, hogy a bálnák – néha több méter hosszú – halászeszközöket vontatnak maguk után. A munkálatok egészen novemberig tartanak, amikor az állatok végül elindulnak hosszú, 10 000 kilométeres útjukra délre, az Antarktisz felé.

Dr. Olaf Meynecke, a Griffith Egyetem bálnakutatója szerint az éghajlatváltozás már most is hatással van az állatokra. „A bálnák életében mindent a táplálékforrás mozgat, és évente hat hónapig vándorolnak. Ez rengeteg energiát igényel” – mondja. „Az éghajlatváltozás befolyásolja a rendelkezésre álló táplálék helyét és mennyiségét.” Meynecke szerint más bálnafajok is az emberhez közeli vizekbe nyomulnak, és vélhetően ugyanez történik most az ausztráliai púpos bálnákkal.

Forrás (theguardian)