Egy delfinrajongó srác, Ali Tabrizi megelégelte, hogy a tengerpartot elborítja a műanyag szemét, így arra jutott, hogy egy dokumentumfilm forgatásával hívja fel a figyelmet a problémára. Rövidesen a teljes világot behálózó gyilkos iparág kellős közepén találta magát, amelynek egyetlen célja az, hogy minél több halat fogjon ki a tengerből gyakorlatilag bármi áron.
Részrehajló dokumentumfilm a halászatról
Azt fontos már az elején leszögezni, hogy a Netflixen magyar felirattal megtekinthető alkotás nem objektív oknyomozáson alapuló dokumentumfilm, hanem néhány ponton megkérdőjelezhető, hamis adatokkal alátámasztott, részrehajló és a saját narratíváját erőltető mű. Ha azonban ezzel együtt is hajlandóak vagyunk megnézni, akkor olyan kép rajzolódik ki, amely – a megkérdőjelezhető adatok és a hatásvadász jelenetek ellenére is – letaglózó és baljós képet fest a jövőnkről.
Kapcsolódó bejegyzések
A vonóhálós halászat karbonlábnyoma a repülés kibocsátásával vetekszik
Évente több száz millió tonna szén-dioxid szabadul fel az óceánok fenekének felszántásával egy új tanulmány szerint.
A tengerek szennyezése valós és nagyon súlyos probléma. A film sztorija szerint Tabrizinek is ebből lett elege, ezért – ahelyett, hogy másokra várt volna – zsákot ragadott, és elkezdte gyűjteni a tengerparton heverő szemetet, miközben egyre több elpusztult állat tetemére bukkant. Emellett pénzzel támogatott olyan civileket, akik a tengerek tisztaságáért dolgoznak, és teljesen elhagyta az egyszer használatos műanyagokat.
A történet viszonylag hamar eljut odáig, hogy a rendező a japán bálnavadászok nyomába szegődik. Innen bontakozik ki a film azon részlete, amely a delfinek, a bálnák vadászatát és számos halfaj pusztító módszerekkel és elképesztő méretekben zajló halászatát mutatja be.
A halászat brutális iparág
Ha az adatok néhány helyen nem is stimmelnek, az nyilvánvaló, hogy a megdöbbentő, sokszor véres és gyomorforgató képsorok azt a valóságot mutatják, amely sajnos a legtöbbször kikerekedik az ember és a természet interakciójából.
Kapcsolódó bejegyzések
Pár évtized alatt elfogyhat a termőföld az egész bolygón – filmajánló
A Kiss the Ground című dokumentumfilm nem állít kevesebbet, minthogy a klímaváltozás visszafordítható, ha a mezőgazdaság jobban fókuszálna a talajban élő organizmusok jóllétére.
Járulékos fogás
A film bemutatja, melyek azok a legjelentősebb problémák, melyeket a nagyüzemi halászat okoz. Ilyen például a már általunk is említett járulékos fogás. Ez azt jelenti, hogy egy-egy halászhajó csak bizonyos fajtákra vadászik, ha más faj egyedeit fogják ki, ezeket visszadobják a tengerbe. A baj az, hogy a halak vagy az emlősök ekkor már nem élnek.
Egészen elképesztő mennyiségű hal végzi így – értelmetlen áldozatként – a gazdasági megfontolások oltárán. Az adatok nyilván nagyon eltérőek, de egyes elemzések szerint az összefogás 20–60%-a is lehet a visszadobott halak aránya. Ezek többsége legtöbbször ehető, azonban – mivel értékük kisebb, mint a halászott fajé – a halászhajók tárolóit véges kapacitásuk miatt gazdaságtalan lenne velük feltölteni.
Túlhalászás
A világ óceánjai évezredek óta szinte kifogyhatatlan élelemforrások az emberiség számára. Az utóbbi évtizedekben azonban sokkal több halat fogtunk ki, mint amennyit szabad lett volna, ezzel számos halfajt a kihalás szélére sodortunk.
A legnépszerűbb halak, mint amilyen például a méregdrága kékúszójú tonhal, olyan mértékben szorultak vissza, hogy mai állományuk 95–99%-al kisebb lehet, mint az ipari halászat előtti időkben.
A tengeri ökoszisztémák megsemmisülése
A mai halászati technikák jelentős része nem csupán a halpopulációk számára okoz rettenetes károkat, de a tengeri élővilág többi szereplőjét sem kíméli. Ennek legismertebb példája a vonóhálós halászat, amely elképesztő méretű területen – az esőerdők irtásterületének sokszorosán – pusztít el mindent a tengerfenéken.
Ha azt gondolnánk, hogy ez minket kevésbé érint, nem jó úton járunk. A tengeri ökoszisztémák megbolygatása ugyanis a szárazföldre is kihat. A világ legnagyobb szén-dioxid-elnyelője a tenger és az élővilága. Nélkülük a klímaváltozás lassítására, megfékezésére alig van esélyünk.
Miben lehet ma még hinni?
Egyes vélemények szerint a film egyenesen kárt okoz azoknak a civileknek, akik – szemben a filmben bemutatott és többé-kevésbé csalónak titulált szervezetekkel – valóban tudnak és akarnak tenni a tengerekért, a tengeri élővilág megvédéséért. Ez részben igaz lehet.
Nem hagyhatjuk szó nélkül azonban a haltermékeket minősítő szervezetek hitelességének a kérdését. Ezek azok a szervezetek, amelyek emblémája azt hivatott jelezni, hogy egy adott termék fenntartható módon lett előállítva, a halászat során bizonyos halászati technikákat nem alkalmaztak, és figyeltek arra, hogy a halászat során ne pusztuljanak el delfinek.
Ugyanígy megkérdőjelezhető a sok esetben megoldásként hangoztatott haltenyésztés vagy akvakultúra. Ez a film szerint nem működőképes, mert a túlzsúfolt farmokon a halak és más vízi élőlények sokszor betegségektől szenvedve elpusztulnak, miközben ezek a telepek irdatlan mértékű szennyezést okoznak a környezetnek. A rendező szemléletesen illusztrálja ennek a termelésnek az árnyoldalát azzal, hogy a tenyésztett lazacok húsának rózsaszín árnyalatát a termelők egy színskáláról választják ki, majd a húst ennek megfelelő adalékanyaggal színezik.
Inverz greenwashing?
A filmet sok bírálat érte megjelenése óta, számos helyen lehetett olvasni, hogy nagyon sok a téves adat, a szubjektív kijelentés, és hogy lényegében burkolt vegánpropagandával van dolgunk. A kritika nem alaptalan, etikai értelemben is támadható, hogy Tabrizi filmje számos ponton valótlan vagy bizonytalanul megítélhető dolgot állít.
De vajon muszáj-e a grál lovagnak makulátlannak lennie? Ha a Coca-Colától a Shellig számos – környezetpusztításban élen járó – multinacionális cég zöldre moshatja magát, akkor mennyire helyénvaló megkérdőjelezni azokat, akik épp az ilyen cégek vagy az őket segítő álcivilek ellen küzdve torzítják egy kicsit a valóságot?
Az tény, hogy Ali Tabrizi filmje sok ponton valótlant állít. Az is nyilvánvaló, hogy ez nem korrekt a dokumentumfilm műfajában. De közben azt se felejtsük el, hogy Ali olyan célért küzd, amely megkérdőjelezhetetlenül az emberiség és a tengeri élővilág javát szolgálja.
A kritikák ellenére a filmet megnéző laikusok számára sokkal fontosabb és erősebb az a mondanivaló, hogy valami nincs rendben azzal, ahogyan az emberiség az óceánokkal bánik.
A magyar nézők számára – mivel nem élünk tenger vagy óceán közelében – talán kevésbé húsbavágó az ábrázolt probléma. Mégis megéri megnéznünk a filmet, hogy végiggondolhassuk, milyen viszonyban vagyunk a körülöttünk lévő természettel.
