Van elég a hazai krizantémból
Van elég a hazai krizantémból

Október végén és november 1-jén talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 14 millió szál krizantémot termeltek a magyarországi kertészetekben. Ennek ellenére a megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint lesz elég mind a cserepes, mind a vágott fajtákból.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből kiderül, hogy egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból a becslések szerint mintegy 12 millió szálat, a közepes virágúakból 1,5–2 millió szálat vásárolnak meg. Emellett csokros fajták – amelyek egész évben keresettek – és cserepes fajták is választhatók. Míg korábban messze a fehér színű volt a legkedveltebb, manapság már egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű (piros és fehér, napsárga és narancs, lila és rózsaszín stb.) iránt.

Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak a népszerűek, az Alföldön és a Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra a divat. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ez az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható.

A krizantém a fejlődése során a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli. Bár idén nyáron nem volt nagyon tartós kánikula, de egyes napokon drasztikusan erős, 850 watt teljesítményű fény is érte a növényeket, ami extrém terhelést jelentett számukra. Továbbá a termelők dolgát az is nehezíti, hogy az EU – némely esetben indokolatlanul – betiltott több hatékony növényvédő szert. Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés, a logisztika és az értékesítés is komoly szervezést, feszes időzítést igényel. A termelők nagy része kiöregedőben van, és összetettsége, erős kitettsége miatt a krizantémtermesztésbe a fiatalabb gazdálkodók közül kevesen vágnak bele.

Magyarországon a krizantém termesztése alapvetően a nagyvárosok közelében jellemző; jelentős termőterület található például Dabason, Lajosmizsén, Kecskeméten és környékén, ahol a fehér változat a leggyakoribb, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehér Creamist részesül előnyben. Ezek mellett az egész országban jellemző valamilyen mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával.

A klímaváltozás miatt általánosságban különösen fontos, hogy a termelők ellenőrzött szaporítóanyagot használjanak, illetve korszerű, környezetkímélő növényvédelmi megoldásokat alkalmazzanak. Mindemellett szükséges lenne fejleszteni a hazai szaporítóanyag-ellátást a kertészeti kutatások, a nemesítés és a fajtafenntartás újraszervezésével.

(NAK)

Fotó: Canva

search icon