Nagy az érdeklődés a termelői piacok iránt
Nagy az érdeklődés a termelői piacok iránt

Jelentős az érdeklődés a vidéki termelői piacok létrehozására indított pályázati program iránt.

Nagy István agrárminiszter emlékeztetett, a 2020 októberében megjelent felhívás szerint a vidéki térségben működő önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok és nonprofit szervezetek nyújthattak be legfeljebb 100 millió forint támogatási kérelmet új, vagy már meglévő helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére 85 és 95 százalék közötti támogatási intenzitással.

A döntések 2021 májusától folyamatosak, eddig 158 kérelem rendelkezik támogatói okirattal – ismertette a tárcavezető. Elmondta, a mezőgazdasági kisüzemek támogatási programja esetében 15 ezer eurónak megfelelő forrásra pályázhattak az őstermelők és a kisvállalkozások, ez a program kiegészíti a helyhatóságok termelői piacok létrehozására indított beruházásokat.

Ennek a „rendszernek” köszönhetően az emberek megismerték a kézműves termék fogalmát, amelyek aztán forradalmasították a magyar gasztronómiát – vélekedett Nagy István, hozzátéve, a termelők a hagyományos termelésre alapozva, a hagyományos ízeket megőrizve tudják a legszélesebb körben portékáikat a piacra juttatni.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, a piac visszatért az eredeti, ősi szerepéhez, mert agóra, találkozóhely lett belőle. Ez nemcsak arról szól, hogy itt kiváló minőségű terméket lehet megvásárolni, hanem arról, hogy a termelő találkozik a vásárlóval, s így kialakulhat köztük a személyes kapcsolat.

A természet adta, növényi alapú élelmiszerek a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is bemutatásra kerültek, számos alternatívát mutatva az egészségesebb ételek elkészítéséhez és fogyasztásához.

(Agrárminisztérium)

Fotó: Canva

search icon