Termelőtől az asztalra – Interjú Molnár Eszterrel, a NekedTerem ügyvezető igazgatójával

Termelőtől az asztalra – Interjú Molnár Eszterrel, a NekedTerem ügyvezető igazgatójával
Termelőtől az asztalra – Interjú Molnár Eszterrel, a NekedTerem ügyvezető igazgatójával

Hazánkban is egyre inkább elterjedté válik, hogy az emberek közvetlenül a termelőtől vásárolják a konyhára valót. Így a vásárlók jó áron kiváló, hazai termékeket szerezhetnek be, és környezettudatosabban juthatnak hozzá a mindennapi élelmiszerekhez. Ebben segít a NekedTerem, amely hatalmas online piacként összeköti a termelőket a fogyasztókkal. A trend egyik legnagyobb úttörőjét, Molnár Esztert, a NekedTerem megálmodóját kérdeztük.

Mi inspirálta a NekedTerem megvalósítását? Mi volt a mottó az induláskor?

A NekedTerem megvalósítását az motiválta, hogy jó minőségű, hazai alapanyagokat szeretünk enni. A mottó pedig az volt, hogy „a termelőtől az asztalra”.  Ez több mint tíz éve, az induláskor még csak a piacokon volt lehetséges, illetve volt pár próbálkozás átvevőpontok létesítésével, de házhoz még senki nem szállított, ez a kényelmi szolgáltatás még nem létezett. Egy piacon pedig nem lehet mindig mindenhez hozzájutni, ráadásul a cipekedés meg a parkolás is probléma. Úgy gondoltuk, hogy összegyűjtjük a minőségi hazait, és házhoz szállítjuk. Ez lehetőség lenne a termelők számára, egyben olyan vállalkozás, amellyel értéket teremtünk.

Hogyan fogadták kezdetben az ötletet a hazai kistermelők?

Ez érdekes kérdés. A gazdák közül sokan az internetet meg az e-mailt sem használták, ezért elutasították az ötletet. Kevesen ismerték fel, hogy ha elhozzák hozzánk a terményüket, akkor kevesebbet kell piacra járni, több időt tudnak a termelésre fordítani, és nagyobb forgalmat tudnak bonyolítani úgy, hogy nekik ezért olyan sokat nem kell tenni.

Az Élő Tisza termelői köre kezdetektől a partnerünk, de több bio és vegyszermentes termelő csatlakozott hozzánk. Kezdetben csak szörpök, lekvárok voltak, de aztán ezek kiegészültek hűtött termékekkel, tejtermékkel, kis húsáruval, ma pedig már tőkehúst is árulunk. Igen széles lett a kínálatunk.

Zöldségek a NekedTerem választékából
Fotó: NekedTerem

Ha ma valaki ellátogat a NekedTerem honlapjára, tényleg hatalmas választékot találhat. Mennyi idő volt ilyen sok kistermelőt felkutatni? Mekkora most a közösség?

Most több mint 2000 termékünk van 80 beszállítótól. Sok az állandó vásárlónk. Mi a fair trade hívei vagyunk, és fontos, hogy a termelők, akiket képviselünk, folyamatosan számíthassanak ránk. Annak, aki elköteleződött, díjazzuk a hűségét: minden 10. vásárláskor 10% kedvezményt adunk. 

Nehéz megmondani, hogy mekkora a közösség. A követőtábort lehet látni a közösségimédia-felületeken. Több mint 50 ezer Facebook-követőnk van, az Instagramon is 12 ezer körüli a szám, és már a TikTok-közösséget is építgetjük. Ez egy virtuális közösség, de néha szervezünk találkozókat NekedTerem nap formájában, ahova a termelőket is meghívjuk. Szeretünk találkozni a vásárlókkal, és mivel sokan szeretnek személyesen, hagyományos módon vásárolni, nyitottunk egy boltot a Bécsi út 118/a-ban, ahol minden kész termék hazai és kis családi gazdaságból érkezik. 

Bár a vállalkozás elsősorban a hazai kistermelőket köti össze a vásárlókkal, ha megnézzük a kínálatot, látható, hogy bizonyos termékeket külföldről szereznek be. Milyen megfontolásból nyitottak a külföldi termelők felé?

A csomagolt termékek 100%-ban hazaiak. Zöldségből és gyümölcsből a szezonon kívül kénytelenek vagyunk importot is tartani. Az a tapasztalat, hogy a vásárlók olyan helyen szeretnek vásárolni, ahol széles a kínálat. Így van ez annak ellenére is, hogy a vásárlók egy része tudatos, és nem is szimpatikus nekik, hogy messziről érkező zöldséget vásároljanak, ahogy nekünk sem. A vásárlók megunják télen az almát és a körtét, a káposztát, muszáj kicsit szélesíteni a kínálatot. De ahogy megjelenik a magyar termék, például a paprika, a paradicsom, nálunk rögtön elérhető. Elsőként árulunk például újburgonyát, bébitököt, hazai salátát, ezek már a tavasz elején kaphatók nálunk. 

Hazai termékek
Fotó: NekedTerem

Fontos számunkra a fenntarthatóság, ezért ahogy megjelennek a hazai zöldségek, gyümölcsök, lecseréljük az importot. A termelőket választani egészségesebb életmódot jelent, hiszen a zöldséget, gyümölcsöket frissen szedik, így sok bennük a tápanyag. A feldolgozott élelmiszerekben pedig nincs tartósítószer, stabilizátor, ízfokozó. Emellett a hazai gazdákat támogatja minden elköltött forint. 

A vállalkozás már több mint 10 éves, egy korábbi interjúban úgy fogalmaztak, hogy a NekedTerem „a legnagyobb termelői közösséggé nőtte ki magát”. Hogyan látja, ez alatt az idő alatt a hazai közönség is tudatosabb lett?

Ezt nehéz megítélni. Valóban azt írták rólunk, hogy a legnagyobb közösséggé nőttük ki magunkat, ezt nem mi mondtuk magunkról. Törekszünk arra, hogy élmény legyen nálunk vásárolni. Fontosnak tartjuk, hogy edukáljuk kis közösségünket, így a Facebook-oldalunkon, illetve a hírlevelünkben nagyon sok szórakoztató és érdekes információt közlünk a zöldségekkel, a termelőkkel és a minőségi élelmiszerekkel kapcsolatban. Most, húsvét előtt például a hagyományos kötözött és parasztsonkáról osztjuk meg, hogyan és miből készül, miben más, mint a nagyüzemi sonka, és hogyan kell elkészíteni. Nagyon jó érzés tudni, hogy ki készíti a terméket, amit megeszünk. A tudatosság pénztárca kérdése is. Próbálunk megfizethető, de prémium minőségű termékeket árulni. 

A jövőre nézve milyen terveik vannak? Hol látják ezt a bővülő közösséget 5 év múlva?

Szeretnénk további boltokat nyitni országszerte. Nagy lépés lesz a húsvét után debütáló új weboldal, amely számos funkcióval bővül. Az elmúlt pár évben történtek változások: vidékre, csomagpontra is szállítunk, azonnali kiszállításunk is van. Az új weboldal áttekinthetően tartalmazza a lehetőségeket. Ez az egyik fő célunk, hogy a vásárlást mobil eszközön még inkább felhasználóbaráttá tegyük, mert a vevők több mint 50%-a ott rendel. 

A NekedTerem boltja
Fotó: NekedTerem

Újdonság, hogy a Wolton és a Foodpandán, az Avokádón is rendelhetnek tőlünk azonnali kiszállítással. Ennek az a nehézsége, hogy nálunk egy csomó termék úgy érkezik be, hogy a vásárló megrendelésére készítik el teljesen frissen. Így az azonnali rendelés csak egy szűrt termékkörre érvényes. 

Tudatosan figyelünk emellett a környezetre, a kiszállítás során újrahasznosított rekeszeket és részben elektromos járművet használunk, valamint számos csomagolóanyagot visszagyűjtünk. Ezen a téren további fejlesztéseket tervezünk.

search icon