Habár a filmek és televíziós műsorok végén viszonylag kevesen ülik végig a stáblistát, azért bizonyosan vannak olyanok, akik már megtették ezt néhányszor, és feltűnt nekik az utolsó kreditek között egy logó, amely egy elefántot, egy lovat, valamint egy kutyát ábrázol. Ez alatt többnyire a „No Animals Were Harmed”, vagyis az „egyetlen állatnak sem esett bántódása” felirat következik, amelyet megnyugtató lehet olvasni, ám jó, ha tudjuk, hogy sajnos a hollywoodi álomgyárnak nem volt mindig lényeges az állatszereplők biztonsága.
Kutyák, lovak, macskák, madarak, majmok és még sorolhatnánk, hányféle állatot láthattunk fontos vagy kevésbé fontos szerepeket alakítani filmekben és a televíziós sorozatokban. Ez egyrészről örömteli tény, hiszen szerencsére sokan szeretik az állatokat, és mivel a mindennapi életünk részei, alapvető, hogy például a kutyák és a macskák az egyébként nem állatközpontú sztorit mesélő játékfilmekben is megjelennek. A westerneket és bizonyos történelmi filmeket sem képzelhetjük el lovak nélkül, egyes állatok (Lassie, Beethoven, Willy stb.) pedig egyenesen odáig jutottak, hogy címszereplő vált belőlük, és rájuk, köréjük épült a teljes mozi cselekménye, de alighanem az MGM stúdió oroszlánját sem kell bemutatnunk senkinek.
Másrészről azonban súlyos kérdéseket vet fel az állatok szereplése a filmekben, hiszen – akárhogy is nézzük – mindezt akaratukon kívül, kizárólag az emberek szórakoztatásának céljából teszik. Aki tehát a cirkuszokat az állatok kizsákmányolásával vádolja, lényegében joggal tehetné ugyanezt a filmiparral is. Hollywood mellett pedig ugyancsak találni állatkínzásos eseteket az európai és az ázsiai filmtörténetben, ám jelenlegi cikkünk kizárólag az amerikai filmgyártásra fókuszál.
Kapcsolódó bejegyzések
Állatkísérletek a gyógyszeriparban
Mégis miért van szükség az állatkísérletekre? Mi az előnyük, és hogyan lehet kíméletesen, állatkínzás nélkül tesztelni a készítményeket?
„Az állatkínzás nem szórakoztatás!”
Ez a jelmondat az 1939-es Jesse James, a nép bálványa című film premierje alkalmával került a mozik előtt tüntető állatvédők tábláira. Joggal, hiszen a Tyrone Power és Henry Fonda nevével fémjelzett alkotás készítése során egy lovat arra kényszerítettek, hogy egy jelenet kedvéért ugorjon le egy meredek szikláról a tengerbe, a veszélyes mutatvány közben pedig az állat elpusztult.
Ez volt az az eset, amely egy időre életre hívta az állatvédelmet Hollywoodban, hiszen a ló kegyetlen halála körüli közfelháborodás nyomást helyezett a 20th Century Foxra, ezzel együtt pedig a többi hollywoodi nagy stúdióra is, amelyek korábban szintén érintve voltak hasonló incidensekben. Mivel a stúdiók irtóztak a pereskedéstől, az érdekeiket védő egyesület hatalmat adott az American Humane nevű, állatjóléttel és állatbiztonsággal foglalkozó szervezetnek arra, hogy a jövőben felügyelje, hogy megfelelően és emberségesen bánnak-e az állatokkal a hollywoodi filmek forgatásain.
Csakhogy minderre megkésve került sor, és nem is tartott örökké!
Mire a Jesse James, a nép bálványa című film lovas incidense kiverte a biztosítékot, addigra rengeteg másik állat adta teljesen feleslegesen az életét a gyöngyvásznon csillogó álomvilágért. A filmes állatkínzások origójának talán az 1903-ban készült Egy elefánt kivégzése árammal című dokumentumfilmet lehetne megtenni. Ebben az alig több mint egy perc játékidejű némafilmben ugyan nem a kamerák kedvéért sokkolnak halálra egy cirkuszi elefántot, hanem azért, mert a Topsy névre keresztelt állat korábban kioltotta egy látogató életét, aki részegen megégette az ormányát a szivarjával, ám ettől még remekül illusztrálja azt a tényt, hogy sokáig a filmeken szerepeltetett állatok élete másodlagos volt a szórakoztatás mellett.
A kutyák, a lovak és társaik tehát csupán kellékek, csúnyább szóval fogyóeszközök voltak a hollywoodi filmstúdiók számára. Az 1925-ös kosztümös szuperprodukció, a némafilmes Ben Hur fogathajtásos jelenetének forgatása például 150 ló életét követelte, de a western műfajának egyik alapköve, a John Ford által rendezett Hatosfogat sem azért kerül itt említésre, mert a forgatásán megfelelően gondoskodtak volna a paripák testi épségéről. A Jesse James-hez fűződő botrány után ez megváltozott, és a forgatásokon használt állatok egy darabig biztonságban érezhették magukat, hiszen rendkívül szigorú szabályok szerint, kizárólag az American Humane felügyelete mellett dolgozhattak velük a filmstábok, a korlátozások azonban a 60-as évek végén megszűntek.
Ekkor ugyanis hatályon kívül helyezték a hollywoodi filmesek számára kötelező erkölcsi iránymutatót diktáló Hays-kódexet, illetve az ezt érvényesítő jogi hivatalt, mivel pedig az American Humane tőlük kapta a felhatalmazást a produkciók monitorozására, ez is odalett, a mozgóképen feltűnő állatok épsége pedig újból veszélybe került. Hogy csak egy példát említsünk az innentől kezdődő rengeteg állatkínzásnak nevezhető forgatási incidens közül: a filmtörténeti klasszikus, a Francis Ford Coppola által rendezett, Martin Sheen és Marlon Brando nevével fémjelzett Apokalipszis most felvétele során valóban kivégezték azt a bivalyt, amelynek sokkoló levágása a kész filmbe is belekerült. A forgatást maguk a stábtagok is szörnyűnek és emberpróbálónak írták le.
Az újabb fordulópontot egy hatalmas filmtörténeti bukta hozta el
Az állatszereplők sorsa csak a 80-as évek elején fordult jobbra Amerikában, mégpedig A mennyország kapuja című óriásprodukció kapcsán. Michael Cimino majdnem négyórás játékidővel bíró alkotása nem csupán arról híres ugyanis, hogy anyagi elhasalásával csődbe vitte a United Artists stúdióját, hanem arról is, hogy a forgatása során elképesztően sok állatkínzásos eset történt. Ezúttal nemcsak lovakkal kegyetlenkedtek a filmesek, hanem az egyik jelenet kedvéért kakasokat kényszerítettek viadalra, illetve csirkék lefejezése is a számlájukra írható, amire ráadásul pusztán azért került sor, hogy az állatok vérét művér helyett használhassák az emberi szereplőkön. Ezek az állatok azonban legalább nem szenvedtek hiába, hiszen tragikus történetük eljutott az American Humane hollywoodi irodájához, akik bizonyítékokat gyűjtöttek a kegyetlen bánásmódról, majd jogi útra terelték a dolgot.
Innentől kezdve az American Humane újra felügyeleti jogot kapott azon filmes produkciókkal kapcsolatban, amelyeken a készítők állatokat is szerepeltetni terveztek, ez pedig azt jelenti, hogy az állatvédelmi szervezet máig minden olyan forgatókönyvet átnéz, amelyben akár csak egy jelenet erejéig is feltűnik például egy kutya. Az American Humane egyrészt tanácsokat ad ahhoz, miként lehetne a szerepeltetni kívánt állatot anélkül bevonni a forgatási folyamatba, hogy az bármilyen szinten sérülne, másrészt az előírások betartását egy helyszínre kirendelt állatvédelmi szakemberrel felügyelteti.
A forgatási állatok teljes biztonsága így sem garantálható
Az, hogy a hollywoodi állatok teljes biztonságot élvezzenek, sajnos így is csak illúzió marad, hiszen olyan is előfordult már, hogy az American Humane-nel együttműködő állatvédelmi szakemberről derült ki, hogy a valóságban nem feltétlenül olyan humánus módszerekkel bánik az állatokkal, mint ahogyan azt kommunikálja magáról. A The Hollywood Reporter filmes lap által indított egyik nyomozás révén például napvilágot látott egy felvétel, amelyen az az állatkert-tulajdonos fenyíti ostorral a tigrisét, aki a Pí élete forgatásán a filmben szereplő tigris biztonságáért felelt. A Pí élete tigrise a pletykák szerint egyébként szintén nem volt megfelelően kezelve a forgatás alatt, hiszen az állat egy alkalommal állítólag majdnem meg is fulladt. És akkor még nem beszéltünk az előre nem látható balesetekről, amelyeket képtelenség kivédeni, ezek az American Humane szigorú ellenőrzése dacára is megtörténhetnek.
Mivel tehát lehetetlen elérni azt, hogy a forgatási állatok százszázalékos biztonságban legyenek, sokan úgy gondolják, hogy a „No Animals Were Harmed” feliratokat kizárólag az olyan filmek stáblistáin szabadna elhelyezni, amelyekben számítógépes animációval jelenítik meg az állatokat. Így készült például Az oroszlánkirály 2019-es remake-je, amellyel kapcsolatban viszont sokan azt nehezményezték, hogy túlságosan mesterségesnek hatnak benne az állatok.
Ebben a filmben ez a tény még kevésbé zavaró, hiszen kizárólag állati szereplőkkel dolgozik. Ám az olyanokban, ahol például egy ember és egy kutya közötti kapcsolatot kellene hitelesen ábrázolni, a gazdát játszó színész alakítását is ronthatja, ha nem egy valódi kutyával működhet együtt a jelenetekben, csupán egy utómunkával odaanimált állattal, amellyel így nyilvánvalóan nem tud megszületni az a kémia, amit a nézők szívesen látnának majd a vásznon. Azt már meg sem említve, hogy az igényes CGI meglehetősen drága, így a kisebb költségvetésű produkciók nem biztos, hogy ki tudnának gazdálkodni a keretükből egy olyan animációs kutyát, amelyről el is hisszük nézőként, hogy tényleg kutya, a felbukkanása pedig nem hat ránk túlságosan kizökkentően.
Kapcsolódó bejegyzések
A kutyád 7 jelzése – Segítünk őket lefordítani!
A kutyák fejlett érzékszervekkel rendelkeznek, tévhit, hogy színvakok, egyes jelzéseikből pedig olvashatunk.
Hogyan nézzük ezután kedvenc filmjeinket?
A drámai hatáskeltésnek tehát bizonyosan nem kedvezne a CGI-megoldás, ha viszont az állatok biztonságát előbbre valónak tartjuk, tényleg ez lehet a helyes döntés. Ettől pedig még ugyanúgy lehet szeretni és nézni azokat a klasszikusokat, amelyek elkészülte állatvédelmi szempontból kifogásolhatónak bizonyult, hiszen művészeti értékük vitathatatlan. A lényeg, hogy közben ne feledkezzünk meg a filmekben szereplő állatokról, mert a legtöbbet mégiscsak ők tették hozzá a sikerhez. Az életüket adták érte, így az alkotással párhuzamosan az ő emlékük is megérdemli a halhatatlanságot.
Bolygónk gazdag élővilágának megismerése, óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ilyen módon részt vegyenek a természet védelmében.
Kiemelt kép: Canva
