

A halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatására nyert csaknem 450 millió forint támogatást a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.
A projekt, amelynek célja a társaság kezelésében álló halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása, az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra Alap, valamint a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.
A hortobágyi halgazdaság az ország egyik nagy múltú és legkiterjedtebb tógazdasága, amely a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén működik páratlan természeti környezetben. A társaság 2245,63 hektáron elterülő hortobágyi, balmazújvárosi, egyeki, nagyhegyesi és újszentmargitai halastavai nemcsak a haltermelés szempontjából jelentősek, hanem kiemelt szerepet játszanak a természeti értékek megőrzésében is: élőhelyet biztosítanak védett növény- és állatfajok, köztük vonuló madarak számára – ismertették.
A közlemény rámutat arra, hogy a vizes élőhelyek fenntartása komoly kihívást jelent, mivel a természetvédelmi szempontból értékes tavak gyakran termelési veszteségeket okoznak. A halakkal táplálkozó védett madárfajok jelenléte jelentős jövedelemkieséssel járhat a gazdálkodók számára.

Kép: canva
Az ötéves projekt célja, hogy részben kompenzálja ezeket a veszteségeket, és hosszú távon segítse a természetbarát tógazdálkodás fenntartását. A támogatás hozzájárul a fenntartható haltermeléshez, a tájképi értékek megőrzéséhez, valamint az ökológiai egyensúly megtartásához – írták.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 120 dolgozót foglalkoztató halgazdaság tavalyi értékesítési nettó árbevétele 1,314 milliárd forint, egy évvel korábban 1,457 milliárd forint volt. Az adózott eredményük 2024-ben meghaladta a 129 millió, 2023-ban pedig a 158 millió forintot.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: canva
