



Az MCC Klímapolitikai Intézete kerekasztal-beszélgetést szervezett a hazai hulladékgazdálkodás aktuális helyzetéről és jövőbeli irányairól. A „Palackba zárt jövő” című rendezvény központi témája a körforgásos gazdaság és az ennek keretében bevezetett új intézkedések voltak.
A panelbeszélgetésen Gondola Csaba, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára, valamint Runtág Tivadar, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. operatív igazgatója vett részt. A moderátor Kovács Erik vezető kutató volt.
A résztvevők hangsúlyozták, hogy a hulladékgazdálkodás, a körforgásos gazdaság és a klímapolitika a kormány prioritásai közé tartoznak. Szó esett a koncessziós rendszer sajátosságairól, az üvegvisszaváltás eddigi tapasztalatairól, valamint arról, hogy a hazai gyakorlat miként illeszkedik az Európai Unió körforgásos gazdaságra vonatkozó célkitűzéseihez.
A beszélgetésen elhangzott, hogy Magyarországon percenként mintegy 2000 üveget váltanak vissza, a lakosság 95 százaléka használja aktívan a rendszert. Ez jól mutatja, hogy a fogyasztók egyre környezettudatosabban állnak a hulladékkezelés kérdéséhez, és a vállalatok is egyre inkább bekapcsolódnak a fenntartható működésbe.
Az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy a kormányzat és a piaci szereplők nézőpontjából egyaránt megközelítsük és jobban megértsük a hulladékgazdálkodás kihívásait és lehetőségeit.
Fotó: Canva