Mérföldkő előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás – Podcast
Mérföldkő előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás – Podcast

Nagy változás előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás: a július 1-jétől induló koncessziós rendszerben egy kézben összpontosul majd a feladat koordinálása, ez pedig jelentősen növelheti a hulladékgazdálkodás hatékonyságát. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, és hogyan kell elképzelni, a koncessziót elnyerő MoHu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával, Pethő Zsolttal beszélgettünk.

Ahhoz hogy megértsük, milyen változások jönnek, és miért van ezekre szükség, fontos látni azt is, hol tartunk most. Ahogy vendégünk elmondja, hazánkban a hulladék fele még jelenleg is a föld alatt végzi, egyszerűen elássák a megfelelően kialakított hulladéklerakókban. Ez azonban rettenetes pazarlás, hiszen ezzel számos értékes, újrahasznosítható nyersanyagot vonunk ki a rendszerből. A körforgásnak és az erre az elvre épülő gazdasági modellnek azonban az a célja, hogy az egyes anyagfajtákat a lehető leghosszabb ideig a rendszerben tartsa. Az Európai Unió célkitűzése nyomán a MoHu vállalta, hogy 2035-ig a települési hulladék újrahasznosításának tekintetében a jelenlegi 10%-os arányt 65%-ra emeli, míg a hulladéklerakókra kerülő mennyiséget – a jelenlegi 50% környékéről – 10%-ra csökkenti.

Ez jelentős feladat, és – ahogy erre Pethő Zsolt is felhívja a figyelmet – a lakosság segítségére is szükség lesz abban, hogy sikerülhessen. Mint mondja, az újrahasznosítás első lépése a megfelelő szelektív hulladékgyűjtés, ami otthon kezdődik, ráadásul könnyedén elvégezhető. Ebbe pedig egyre inkább beletartoznak olyan hulladékfajták is, melyekre korábban nem tekintettünk ilyen szemmel: ilyen például a használt ruha, vagy épp a már ma is számos helyen leadható használt sütőolaj. A folyamatot segítheti, hogy várhatóan a közeljövőben a hulladékudvarok működését is egyszerűbbé és kényelmesebbé alakítják, melyek így könnyebben hozzáférhetőkké válnak.

Pethő Zsolt, a MoHu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója

Az új koncessziós rendszer egyik lényeges, a lakosság által is kézzel fogható elemét az italospalackok visszagyűjtésének betétdíjas rendszerbe történő szervezése jelenti. Ennek keretében január 1-jétől az üdítős csomagolások vásárlásakor betétdíjat kell fizetnünk, melyet azonban a visszaváltáskor visszakapunk. Ez nemcsak azért fontos, mert kevesebb újrahasznosítható hulladék kerül a lerakókra, de edukatív szerepe is van, hiszen így a lakosság is szembesül azzal, hogy amit korábban szemétként kezeltünk, az valójában értékes nyersanyag.

A július 1-jével kezdődő változás nemcsak a lakosság és a környezet számára fontos, de a koncessziót elnyerő MOL életében is mérföldkövet jelent. Ahogy ez az adásban is elhangzik, a jövőben az olajcégeknek változtatniuk kell, ha talpon akarnak maradni, hiszen a piaci igények és a szabályozások is egyre gyorsabban változnak. A magyar olajcég stratégiája is a diverzifikálás irányába mutat, melyben kiemelkedő fontosságú lábat jelenthet a hulladékgazdálkodás.

Az adásban beszélünk még az egyes hulladékfajtákról, az újrahasznosítás lehetőségeiről, a hulladék válogatásának mikéntjéről, a fenntarthatóságról és az iparág jövőjéről, valamint arról is, hogy mindebben milyen felelőssége van a MoHu-nak. Tartsatok velünk!

search icon