Hulmán érkezett a Nyíregyházi Állatparkba
Hulmán érkezett a Nyíregyházi Állatparkba

Hím hulmánnal gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark majomgyűjteménye.

A 23 éves állat az Európai Fajmegőrzési Program révén csatlakozott az eddig két nőstényből álló nyíregyházi csapathoz. A hulmánok zárt tartási körülmények között ritkaságnak számítanak, az egész világon összesen 122 egyed él ebből a közepes termetű majomfajból az állatkertekben – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője.

A park állatai – éppen úgy, mint a természetben – nappal aktívak, és leggyakrabban a fák lombkoronájában tartózkodnak, ahol elsősorban a fák leveleivel táplálkoznak, de rügyeket, magvakat és gyümölcsöket egyaránt fogyasztanak. A faj alkalmazkodóképessége bámulatos, a természetben éppúgy megtalálható a Himalája 4 ezer méter feletti hófödte hegyei között, mint Ázsia félsivatagos vagy trópusi esőerdőiben, sőt, Észak-India sűrűn lakott városaiba is bemerészkedik, köszönhetően annak, hogy a hinduk szent állata.

A hinduizmusban Hanumán majomisten leszármazottjának tartják, akinek akkor perzselődött meg az arca, a keze és a lába, amikor Ráma isten feleségének kiszabadítása után felgyújtotta Lanka városát. Ez a különleges színezet, azaz a fekete, szőrtelen arc, valamint kéz- és lábfej a szürke majmok jellegzetessége.

A hulmánok nem csak a hinduizmusban ismert állatok, Kipling A dzsungel könyve című regényében az Elveszett Városban élő „majmok népét” is ők alkotják. Annak ellenére, hogy élőhelyén szent állat, természetes élőhelyének pusztulása miatt egyre inkább visszaszorul. A helyi lakosság egyre nehezebben tűri el a földeken és kertekben garázdálkodó állatokat, így a faj egyedszáma Indiában időközben nagyjából 200 ezerre csökkent, ezért is fontos, hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket.

(MTI)

Fotó: Canva

search icon