Több korábbi cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, hogy miként tudjuk megkülönböztetni egymástól az emberek által gyakran kevert szöcskét, tücsköt és sáskát. Az imádkozó sáskát azonban valószínűleg senki sem téveszti össze más rovarokkal, hiszen jellegzetes, akár ijesztőnek is mondható megjelenése, valamint fogólábainak – a szóban forgó rovar nevét is adó – sajátos tartása könnyen felismerhetővé teszi bárki számára.
Az imádkozó sáska esetében nem mellesleg különösen problémás lenne, ha összekevernénk a sáskákkal, velük ugyanis csupán névrokonságban áll. Meglepő módon közelebbi kapcsolódási pontot jelentenek hozzá a termeszek és a csótányok. Annyi persze azért így is közös az imádkozó sáska, a sáska, a szöcske és a tücsök között, hogy mindegyiket a rovarok osztályába, valamint az ízeltlábúak törzsébe soroljuk, ám az imádkozó sáskák – a felsorolt rovarokkal ellentétben – a fogólábúak rendjébe tartoznak.
Kapcsolódó bejegyzések
Szöcske, sáska, tücsök – Te meg tudod különböztetni őket?
Nem véletlenül keverjük a szöcskét, a sáskát és a tücsköt, hiszen egy felületes szemrevételezés alapján valóban rendkívül hasonlónak tűnhetnek.
Az imádkozó sáska megnevezés tehát kissé félrevezetőnek minősíthető, éppen ezért hazánkban ájtatos manóként is ismert ez az állat, melynek tudományos nevében sem szerepel a sáska szó. Az imádkozó sáska latin neve Mantis religiosa, ez pedig nagyjából azt jelenti, hogy ’vallási jós’. Az ókori görög költő, Theokritosz nádszálak között ülő jósként írt a rovarról, a muszlim hagyományban pedig azt gondolták az imádkozó sáskáról, hogy fogólábaival mindig arrafelé mutat, amerre Mohamed próféta szülőhelye, azaz Mekka található. Ez utóbbit inkább csak belemagyarázták az állat testtartásába, ahogy természetesen jövendőmondást sem érdemes várni az imádkozó sáskától. Azt azonban jól figyelte meg Theokritosz, hogy ezek a rovarok előszeretettel tanyáznak füves-bokros területeken. Emellett kedvelik a meleget, a napsütést, a kopár földek viszont nem vonzzák őket.
Hazánkban is a gyepes élőhelyeken, a füves domboldalakon érdemes tehát keresni az imádkozó sáskákat, ám arra ügyeljünk, hogy megfigyelésüket óvatosan végezzük, az imádkozó sáska ugyanis Magyarországon védett fajnak minősül. A 2012-ben az év rovarjának is választott állat természetvédelmi értéke 5.000 forint.
Mitől olyan ijesztő az imádkozó sáska kinézete?
Sok ember iszonyodik úgy általánosságban a rovaroktól, ez az ellenérzés pedig többnyire annál erősebb, minél nagyobb az adott rovar mérete. Ha a viszonylag nagy mérethez számunkra bizarrnak tűnő testi adottságok párosulnak, ezzel a legtöbb rovarfóbiást a világból is ki lehet kergetni. Az imádkozó sáskával kapcsolatban tehát magabiztosan kijelenthető, hogy nem lesz a rovarundorral küzdő emberek kedvenc állata. Megjelenése a laikusok számára olyannyira ijesztően hat, hogy még a horrorfilmesek fantáziáját is működésbe léptette, így készült el 1957-ben a The Deadly Mantis (magyarul: A halálos imádkozó sáska) című film, bár meglepő lett volna, ha a hangyákat, pókokat, legyeket felvonultató 50-es évekbeli rovarhorrorok hullámából pont ez az állat marad ki.
Az imádkozó sáska bizarr kinézetében nagy szerepe van fogólábainak, melyeket bár úgy tart, mintha imára kulcsolná össze őket, valójában azonban a rovar halálosztó fegyverként használja első, hajlított alakú végtagjait. Ezek egyébként már csak a rajtuk elhelyezkedő tüskék miatt sem nyújtanak kellemes látványt. Mindemellett az imádkozó sáska elsősorban megnyúlt előtoráról ismerhető fel, illetve jellegzetesen zöldes vagy barnás színezetéről, amitől olyannyira hatékonyan képes beleolvadni a környezetébe, hogy a táplálékát jelentő egyéb rovarok sok esetben egyenesen rámásznak, hogy aztán a következő pillanatban már prédává is váljanak.
Az igazán ijesztő látványt a nőstény imádkozó sáskák nyújtják, melyek nagyobbak és zömökebbek is, mint a hím egyedek. A nőstények testhossza a 8 cm-t is megközelítheti, potrohuk pedig erősen felduzzadhat a benne tárolt petéktől. Ezzel szemben a hím imádkozó sáskákra a karcsúság jellemző, termetük apróbbnak mondható, testük hossza általában 4 és 5 cm körül alakul, szemeik mérete viszont túltesz a nőstényekén. Emellett sokak számára hátborzongatóan hangozhat, hogy az imádkozó sáskák fején az előre irányuló, összetett szemeken kívül további három szem található, arról nem beszélve, hogy ezek a rovarok gyakorlatilag bármilyen irányba képesek elfordítani a fejüket, így anélkül figyelhetik meg a környezetüket, hogy helyet változtatnának.
Mivel és hogyan táplálkozik az imádkozó sáska?
Az imádkozó sáska csillapíthatatlan étvágyú ragadozóként éli mindennapjait. Többnyire röpképes rovarokat zsákmányol, sem a szöcskéket, sem a sáskákat nem kíméli, de rokonaival, a csótányokkal sem kivételezik, őket is kíméletlenül levadássza, és elfogyasztja, ha úgy hozza a helyzet. Igazán hidegrázós látványt azonban akkor nyújt az imádkozó sáska, amikor nem rovartársaival, hanem komolyabb zsákmányállatokkal, például madárfiókákkal, kisebb denevérekkel, kígyókkal, békákkal, gyíkokkal, esetleg egerekkel táplálkozik, néha pedig még kolibriket is elejt, ezeknek ráadásul az agyát kedveli legjobban elfogyasztani.
Az imádkozó sáska azonban nem egyszerűen ragadozó, hanem egy vérbeli stratéga, ha vadászatról van szó. Korábban már említettük, milyen könnyen olvad bele környezetébe, és állít csapdát leendő áldozatainak. Ehhez olykor hintázó mozdulatot végez, így ugyanis el tudja hitetni a környezetével, hogy csupán egy falevél, amelyet a szellő fújdogál. Nem ez az egyetlen trükk azonban a tarsolyában. Az imádkozó sáska nem mindig várja meg, hogy a zsákmánya jöjjön el hozzá, előfordul, hogy ő cserkészi be a prédát: először ügyesen és észrevétlenül a közelébe férkőzik, majd a megfelelő pillanatban elrugaszkodik, és ráveti magát. Bármelyik taktikához is nyúljon, mindig tüskés fogólábaival ragadja meg a zsákmányt, hogy aztán biztosan tarthassa, miközben bekebelezi.
Jelenthet-e veszélyt az emberre az imádkozó sáska?
Mivel már rengeteg szót ejtettünk arról, mennyire ijesztő és bizarr látványt nyújthat sokak számára az imádkozó sáska, ideje rátérnünk arra, hogy vajon van-e alapja a rovarral kapcsolatos esetleges ellenérzéseinknek, kell-e tartanunk attól, hogy rosszul sülhet el egy imádkozó sáskával való találkozásunk.
A válasz az, hogy nem különösebben, ám ettől függetlenül előfordult már olyan eset, amikor egy imádkozó sáska megharapott valakit. Ilyesmire azonban igen ritkán kerül sor, az imádkozó sáskák ugyanis sem prédájuknak, sem pedig ellenségeiknek nem tekintik az embereket, maximum akkor támadnak rájuk, ha veszélyeztetve, fenyegetve érzik magukat általuk. Hasonló helyzetben nem feltétlenül harapnak, az is előfordulhat, hogy fogólábaikkal ragadják meg valahol a veszélyesnek vélt személyt, és abban az esetben, ha a rovar nagyobb méretű, a tüskés fogása csípéshez hasonló érzést válthat ki. Különösebben aggódnunk viszont sem az imádkozó sáska harapása, sem a csípése esetén nem kell, ugyanis a rovar ezáltal nem juttat mérget a szervezetünkbe, így csupán a pillanatnyi kellemetlenséget kell elszenvednünk.
Kapcsolódó bejegyzések
Rovarok, amelyek a véredet akarják – Így védekezz ellenük!
Nehéz ellenük védekezni, de nem lehetetlen: használd a természet adta megoldásokat!
Szaporodás és kannibalizmus kapcsolata az imádkozó sáska életében
Az imádkozó sáska párzási és szaporodási időszaka nyár végére tehető. A petékből frissen kikelt ivadékok rendkívüli módon hasonlítanak a már kifejlett példányokra, ám kisebbek náluk, valamint még szárnyaik sincsenek.
Az imádkozó sáska rémhíréhez hozzátesz a szaporodásával kapcsolatos, viszonylag széles körben elterjedt legenda is, miszerint a nőstény állat a párzást követően, rosszabb esetben pedig párosodás közben kivégzi a hímet, majd el is fogyasztja. Mindennek természetesen van valóságalapja, ám erős túlzás úgy fogalmazni, hogy a kannibalizmus minden egyes párosodási aktusra igaz. Ha a statisztikai adatokat nézzük, ritkán ér így véget az imádkozó sáskák együttléte, hiszen a hímek csupán az esetek 13–28 százalékában kénytelenek az életüket áldozni génjeik továbbörökítéséért.
Kétségtelenül megfagy a vér az ereinkben, ha belegondolunk, hogy a kannibalizmussal járó párzások során előfordul, hogy a hím imádkozó sáska már lefejezett és megcsonkított állapotban kénytelen befejezni az aktust. Ám ne gondoljuk, hogy mindez azért történik, mert a nőstény egyedek beteg és gonosz elméjűek lennének! Az imádkozó sáskáknak azért van szükségük arra, hogy olykor párosodás közben kannibalizmushoz folyamodjanak, mert a nőstény állatok ezáltal olyan aminosavakhoz jutnak hozzá, amelyek révén jelentősen több petét képesek lerakni az együttlétet követően. Ez tehát végső soron a hímek számára is kedvező fejlemény lehet, hiszen nő annak az esélye, hogy génállományuk a haláluk után is fennmarad.
Kiemelt kép: Canva
