Jobb lenne, ha kevesebb ország gyártana napelemeket?
Jobb lenne, ha kevesebb ország gyártana napelemeket?

A napelemek akár 25 százalékkal drágábbak lehetnének 2030-ban, ha ellehetetlenül a globalizált gyártásuk, ami még nehezebbé tenné a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény klímacéljainak elérését – állítja egy, a Nature-ben szerda délután közölt kutatás.

John Paul Helveston, a washingtoni George Washington Egyetem rendszermérnöki tanszékének kutatója és kollégái szerint a globalizált napelemgyártás 67 milliárd dollárnyi telepítési költséget spórolhatott meg az elmúlt években az Egyesült Államoknak, Németországnak és Kínának. Ez az első olyan vizsgálat, amely konkrétan megbecsülte, hogy a hazai gyártáshoz képest mekkora megtakarítások érhetők el a globalizált ellátási láncok segítségével a napelemgyártásban.

Úgy látjuk, hogy a nemzetközi klímapolitikának a globális ellátási láncok megtartása vagy a hazai technológiai fejlesztés között kell választania

– mondta John Paul Helveston, a kutatás egyik vezetője.

A tanulmány a kínai napelemekre kivetett amerikai és európai uniós vámok, valamint az amerikai gyártás felpörgetését célzó kormányzati döntések után jelent meg, egy olyan időszakban, amikor tovább fokozódik az Egyesült Államok és Kína közt zajló stratégiai versengés. Ennek legújabb állomása az október elején indított amerikai chipháború, amely jelentősen visszavetheti Kína chipgyártását és szuperszámítógépeinek fejlesztését.

Eredményeik tükrében a szakemberek szerint a belföldi napelemgyártási munkahelyek elvesztése nem feltétlenül jó indok a hazai gyártás felpörgetésére. Ennek az az oka, hogy a rendszerek telepítése tízszer annyi munkahelyet tart fenn például az USA-ban, mint amennyi a gyártásban lenne, és ezeket a magasabb árak veszélyeztethetik.

Ennek ellenére úgy látják, vannak reális indokok arra, hogy ne néhány országba koncentrálódjon egy kritikusan fontos ellátási lánc, amelynek zavarai jelentkezhetnek természeti katasztrófák vagy katonai konfliktusok esetén, valamint súlyos etikai problémákat is felvethet. A kutatók szerint a megoldást az irányított diverzifikáció jelentheti, de a klímacélok betartása érdekében modelljeik azt sugallják, hogy valamilyen szinten mindenképpen szükség lenne a globális ellátási láncok fenntartására.

(forrás: qubit.hu)

search icon