A kertek eltékozolt kincse: a holtfa és élővilága

Sajnos a legtöbb ember ökológiai tudása igencsak hiányos. Sokan egyáltalán nem ismerik a közvetlen természeti környezetük működési folyamatait, ezért például a kertük kialakítása, rendezése során gyakran katasztrofális döntéseket hoznak, legalábbis ami az élővilág igényeit illeti. Ilyen döntés, amikor az öreg, elpusztult fákat eltávolítják. Munkával, költségekkel nem spórolva kiszedik a talajban maradt tuskókat és gyökereket, szemétnek nyilvánítva elvitetik őket, még rosszabb esetben elégetik a kert végében lévő korhadó rönk-, ág- és gallykupacokat. Pedig a holtfa ritka kincs, általa jelentősen gazdagodhat kertünk élővilága!

A halott fa az élet szolgálatában

Mindannyian jártunk már hazánk középhegységi kirándulóhelyein, ahol a látszólag dús rengetegben a fák szabadon nőnek – kis túlzással –, míg a szem ellát. Így azt gondolhatnánk, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy milyen egy igazi erdő. Azonban ez téves következtetés, mert a szép emlékű túráink ellenére valószínűleg még soha nem voltunk valódi erdőben! Olyan helyen, ahol a fák nem fűrész által, fiatalon, hanem akár több évszázadot látott matuzsálemként, állva halnak meg, majd évek múltán ledőlnek a talajra, hogy aztán hosszú évtizedek elteltével eggyé váljanak vele. Ilyen erdő – néhány aprócska foltot, rezervátumot leszámítva – már nem létezik Magyarországon.

Egy természetes vagy természetközeli állapotú erdőben hektáronként általában több mint 100 köbméter holt faanyag található (a Bükki őserdőben például átlagosan 175 köbméter), azonban az ember által „kezelt” területeken ennek csak a töredéke jellemző, legrosszabb esetben csupán néhány köbméter.

Sajnos általában nem engedjük, hogy a fák beteljesítsék természet adta küldetésüket: az erdészek által túltartott állománynak minősített erdőkben a vastag törzsbe vájt madárfészek, a rejtett „mókusvár”, a sérült, leváló kéreg alatt kialakult denevérlak és a korhadó faanyagba rágott rovarbölcső, „bogártanya” az ember szemében általában csak a drága faanyag elpazarlását jelenti, hiszen mennyivel jobb megelőzni ezt a „leromlott” állapotot és a még egészséges fát kivágni és például elégetni, rossz hatásfokkal elfüstölni egy biomassza-erőműben, mint hagyni, hogy a természet birtokba vegye úgy, ahogy azt az ember megjelenése előtt tette földtörténeti időkön át?

Miért rossz az élővilágnak az, hogy ilyen kevés a holtfa?

A természetben semmi sem vész kárba. Az anyagok körforgása szüntelenül zajlik, így folyamatos a megújulás. Az élet sarjad, kiteljesedik, majd leépül és elhal, ezzel újabb életnek teremt lehetőséget. Így az erdőkben keletkező holtfa is, amely a hosszú – a tölgyek esetében akár 100–200 évig tartó – leépülés különböző fázisaiban rengeteg fajnak biztosít nélkülözhetetlen élő- és szaporodóhelyet, táplálékot.

A madarak, a kisemlősök, a gombák és megannyi élőlény mellett a lebontást végző rovarok, köztük a bogarak szerepe kiemelkedő. A hazánkban élő védett bogárfajok 60%-a kötődik a holtfához. A védett státuszuk indokolt, hiszen sajnos nagy részük populációja jelentősen megritkult az erdőkből hiányzó korhadó faanyaggal együtt.

A még lábon álló, beteg, részben elhalt fák kéregrepedéseibe cincérek rakják le petéiket, majd a lárvák évekig a vastag törzs anyagát rágva fejlődnek. Az odvak belsejében, a korhadt, nedves aprítékban virágbogarak pajorjai növekednek, a talajban, a bomló gyökereken táplálkozva pedig a nagy szarvasbogár vagy az orrszarvúbogár lárvái élik rejtett életüket.

Ezek az élőlények egyrészt fontos táplálékforrást jelentenek a rájuk vadászó ragadozóknak, másrészt lebontó tevékenységük révén nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy végül majd humuszban gazdag, termékeny talaj szolgálja az öreg, elpusztult fák helyén fejlődő növényeket.

Mit tehetünk, ha a kertünkben szeretnénk segíteni ezeket az élőlényeket?

Természetes körülmények között az igazán értékes holtfás élőhelyek kialakulása minimum évtizedeket igényel, hiszen az öreg, kiszáradt tölgyek, fűzfák vagy dió- és egyéb gyümölcsfák emberöltőkkel korábban kezdték meg az életútjukat, amely végül idáig vezetett. Sajnos sokan az ilyen fákat egyszerűen kivágatják, és „eltakarítják” a kertből. Ezt a hibát ne kövessük el!

Persze lakóhelyünk közelében nem biztonságos magas, kiszáradt fákat őrizgetni, mert a korhadó gyökerek előbb-utóbb már nem fognak kellő támasztékot nyújtani, és a törzs kidől. Azonban ez a veszély csökkenthető, ha – a rendelkezésre álló hely függvényében – akár néhány méter magasan levágjuk a koronát, így a legértékesebb részt, a vaskos törzset az élővilág még birtokba veheti. A már említett cincérek mellett például díszbogarak, hangyák, fürkészdarazsak, fadongók és egyéb magányos méhek lelhetnek benne otthonra.

Ha a törzs meghagyására sincs lehetőség, akkor legalább a tuskót őrizzük meg a talajban! Habár így már kevesebb élőlénynek lesz ideális, de a gyökerek között élő fajok számára még tökéletes élőhelyet tudunk biztosítani.

Szerezzünk be rönkdarabokat!

Ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy kertünk készen kínálja az említett természet adta lehetőséget, akkor sem érdemes feladni, mert mesterségesen is kialakíthatunk értékes, holtfás élőhelyeket. Ha a környéken fát vágnak ki, esetleg valamelyik szomszédunknál láncfűrésszel dolgoznak, akkor érdemes elkérni néhány darabot. Minél nagyobb a rönk átmérője, annál értékesebb a zsákmány. Érdemes esetleg tűzifatelepeken is érdeklődni. A céljainkhoz ideális, korhadt, üreges darabokat talán olcsóbban is megvásárolhatjuk, hiszen ezek fűtőértéke már nem az igazi.

Figyeljünk oda arra, hogy lehetőleg őshonos fafajokat válasszunk, hiszen a helyi élővilág ezekhez alkalmazkodott. Fontos, hogy a beszerzett rönköt olyan helyre tegyük, ahol érintkezik a talajjal, hiszen számos rovarfaj csak ott él meg, ahol a korhadó faanyag és a talaj keveredik egymással. Erről a keveredésről természetesen a lebontást végző élőlények gondoskodni fognak.

A holtfa értéke csak évek múltán kezd igazán megmutatkozni. Míg – fajtól függően akár hosszú évtizedek alatt – megadja magát az idő múlásának, egyre több és több élőlény találhat benne otthonra. Ezért mindig a végleges helyére tegyük, és később már ne költöztessük, mert alatta, a bomló anyaggal kevert talajban kialakuló ökoszisztémát veszélyeztetnénk ezzel.

Kapcsolódó bejegyzések

A kertben talált pajor védett, ritka bogárfaj lárvája is lehet

Hazánkban több mint 100 ilyen faj fordul elő, köztük a pompás virágbogár, az óriás galacsinhajtó, az orrszarvúbogár, és a nagy szarvasbogár.

A fűrészpor és a faforgács is tökéletes

Ha nem áll rendelkezésünkre vaskos faág vagy rönk, akkor faipari üzemekben, fűrésztelepen próbálkozhatunk néhány zsáknyi faforgács, fűrészpor beszerzésével is. Lehetőleg ilyenkor is helyben honos, lombos fafajból válasszunk! Ezt követően a halmot nemes egyszerűséggel borítsuk le a kertünk egy eldugott részén, és a többit bízzuk a természetre! Esetleg néhány tűzifahasábot keverhetünk bele, de ez nem kötelező. Ebben az esetben azokat a fajokat fogjuk a kertünkbe csalogatni, melyek az ilyen, már felaprózott, előrehaladott bomlási állapotban lévő fát dolgozzák fel. Így például szarvas- és orrszarvúbogarak, vagy ritka virágbogárfajok megjelenése várható.

Az ágak és a gallyak is értékesek, készítsünk holtfasövényt!

A kertben kivágott fák vékonyabb ágai, gallyai is fontos segítséget nyújthatnak az élővilágnak. Ezekből nagyszerű holtfasövényt készíthetünk, amelyben a rovarok mellett akár madarak, gyíkok, kétéltűek és kisemlősök is megfelelő búvóhelyet és vadászterületet találhatnak.

Ha meghagyjuk az elhalt fákat, azzal mi is sok élménnyel gazdagodhatunk, hiszen gyermeki kíváncsiságot előcsalogató, örömteli és izgalmas pillanat lehet egy júniusi estén a kertben sétálva az orrszarvúbogár mélyen zúgó röptére felfigyelni, a hatalmas diófacincérhímek ádáz harcát megcsodálni a zseblámpa fényében, vagy a szürkületi órákban a gallysövény alóli rejtekéből portyára induló sünnel találkozni.

A holtfa tehát áldás, érték. Ne szabadulni próbáljunk tőle, hanem kertünk díszeként, kreatív módon felhasználva állítsuk a természet szolgálatába!

Kiemelt fotó: Kántás Zoltán