A kertészkedés a szabadidő eltöltésének hasznos és egészséges módja, amikor nagyszerű lehetőségünk nyílik összekapcsolódni a természettel. Azonban ez a kapcsolódás – biológiai ismeretek és ökológiai szemlélet hiányában – a kertben lakó élőlényekkel való értelmetlen csatározássá fajulhat. Ilyen, amikor ártalmatlan és akár védett bogárfajok lárvái is a túlbuzgó kertészek áldozataivá válnak, mert tévesen cserebogárpajorként azonosítják őket.

De mi is az a pajor?

Az interneten fellelhető írások útvesztőjében sajnos sok megtévesztő információval találkozhatunk. Rendszeresen előfordul, hogy a pajorokat féregként azonosítják, de olyan cikkek is olvashatók, melyek a lótücsök lárvájának nyilvánítják ezt a kis állatot. Természetesen egyik feltételezés sem igaz, hiszen bogárlárváról van szó.

A meggörbült testű, nagy rágókkal és három pár lábbal rendelkező, csontszínű pajorforma egy igen sikeres és elterjedt evolúciós „konstrukció”, hiszen a lárvakorukban így fejlődő bogárfajok száma világszerte meghaladja a 35 ezret.

Soraikban olyan prominens képviselőket találunk, mint az ókori Egyiptomban szentként tisztelt szkarabeusz vagy a trópusokon élő, hatalmas góliátbogár.

Hazánkban több mint 100 ilyen faj fordul elő. Köztük a védett pompás virágbogár, az óriás galacsinhajtó, valamint Európa legnagyobb bogara, a nagy szarvasbogár és a szintén impozáns termetű orrszarvúbogár. Ezen fajok mind pajorként élnek lárvakorukban, és néhányukkal a kertünkben is találkozhatunk, könnyen összetévesztve őket a cserebogár lárváival.

Virágláda földje, korhadó faanyag, komposzt – Nem cserebogárnak való élőhely

A pajorok jelentős része nyirkos avarréteg mélyén él, ahol bomló növényi anyagokkal táplálkoznak. Egyes fajok elhalt fák törzsében, tuskójában vagy odvában fejlődnek, vagy a talajban szorgoskodva elpusztult gyökereket fogyasztanak, így nélkülözhetetlen lebontó szervezetként segítik a termékeny, élő talaj gyarapodását, fennmaradását, az anyagkörforgást a természetben.

Kapcsolódó bejegyzések

Holtfák a természet szolgálatában

Az erdő fái és egyéb élőlényei ökoszisztémát alkotnak, ennek a rendszernek egyik alapköve a korhadék, vagyis a holtfa. A Balaton-felvidéken Varga Szabolcs létrehozta az első holtfaparkot.

Ha a kertünk nem térkőből, golfgyepből és tujasorból áll, hanem változatos, ökológiai szempontból értékes terület, akkor ezek a jótékony bogárfajok nálunk is megtelepedhetnek.

Számukra ideális hely lehet például a komposzthalom, mely nagyban hasonlít az erdők talaját borító vastag avarszőnyegre. Így megjelenhetnek benne – többek között –  a virágbogarak, melyek komposztgyártó tehetsége a gilisztákéval vetekszik. Időnként a tápanyagdús virágföldben, akár a balkonládákban is növekedhetnek, de soha nem az élő gyökereket fogyasztják.

Közismert és gyakori az aranyos rózsabogár, de akadnak védett fajok is, például a smaragdzöld virágbogár, mely jellemzően korhadó faanyagban fejlődik.

Az egyébként korhadó, elhalt faanyaggal táplálkozó orrszarvúbogár is rákényszerülhet a kerti komposztra, mert a számára szükséges holtfa, a földben hagyott tuskók, az öreg tölgyesek nagyon megfogyatkoztak napjainkra, ami a bogár megritkulásához vezetett. Nagy szerencse, ha ez a faj épp a kertünket választja, a lárvája 4-5 év alatt bő hüvelykujjnyi méretűre is megnő. De a mérete önmagában nem elegendő az azonosításához, hiszen a lárva – a 6–10 centiméteres végső termete ellenére – fejlődése kezdetén éppen olyan kicsi, mint a cserebogár pajorjai.

Ha szeretnénk segíteni az orrszarvúbogár fennmaradását, akkor ne távolítsuk el a földből az elpusztult, kivágott fák tuskóit. De a kertünk egy eldugott sarkában néhány talicskányi faforgácsból vagy ágaprítékból egy kis dombot is létesíthetünk számukra, amelynek legalsó, talajjal keveredő nyirkos rétegeiben kedvükre fejlődhetnek. (Lehetőleg tölgyet vagy egyéb lombos fafajt használjunk!)

A kertekben a kis szarvasbogár is gyakori vendég lehet. Pajorja szintén korhadó, halott faanyaggal táplálkozik. Így akár a rég korhadásnak indult facölöpök, a bomló ágyásszegélyek is táplálékot jelenthetnek a lárvái számára.

A kertben meghagyott holtfa jó hatással lehet az állományukra. Akár egy földre fektetett, éveken át háborítatlanul hagyott, comb vastagságú ág is tökéletesen megteszi.

A hazánkban élő 6 szarvasbogárfaj legismertebb képviselője, a nagy szarvasbogár is tiszteletét teheti a kertünkben. Kifejezetten a korhadó faanyaghoz kötődik. Leginkább a tölgyfát kedveli, de jobb híján elpusztult gyümölcsfák tuskójával is beéri. Számára is fontos, hogy ne legyünk „túl rendes” kertészek, és adjunk teret a természetnek a holtfa meghagyásával.

A szarvasbogár esetében is igaz, hogy a lárvák évekig nem nőnek nagyobbra, mint a cserebogárpajorok, így a méretük alapján ilyenkor könnyen összetéveszthetők velük!

A komposztban, a korhadó faanyagban és az ezek környezetében lévő talajban tehát általában a fenti, lebontást végző fajok munkálkodnak. Például a védett orrszarvúbogár vagy az aranyos rózsabogár egyedei. Mindig óvjuk ezeket az állatokat! Lehetőleg ne távolítsuk el a korhadó fatuskókat a kertünkből, az érett komposzt kitermelésekor pedig helyezzük vissza a lárvákat, és hagyjunk meg nekik némi élőhelyet, ahová befúrhatják magukat. Így megmaradhatnak kis kerti segítőink.

A májusi cserebogár és rokonai – Ahol a konfliktusok kezdődnek

Ha cserebogárról esik szó, akkor általában a májusi cserebogárra vagy a hozzá nagyon hasonló erdei cserebogárra szoktunk gondolni. De rajtuk kívül még több mint tucatnyi rokon fajuk említhető. A mindössze 8–10 mm-es homoki kiscserebogártól kezdve a nagy termetű, 30–35 mm-es kalló cserebogárig.

A holt növényi anyaggal táplálkozó szarvas-, orrszarvú-, illetve virágbogarakkal szemben a cserebogarak lárvái főként élő növényi részeket fogyasztanak, így a laza talajban ásva szinte bárhol találkozhatunk egy-egy példányukkal. A velük való konfliktusunk abból ered, hogy a pajorok megrághatják a haszonnövényeink gyökereit is.

Sajnos még napjainkban is jellemző, hogy összetett ökológiai szemléletű gondolkodás helyett „káros” és „hasznos” csoportokra osztjuk fel a minket körülvevő élőlényeket. Azonban fontos tisztában lennünk azzal, hogy ezek a címkék szűk látókörűen, kizárólag emberi szempontok alapján meghozott ítéletek eredményei. És hosszú távon még a mi érdekeinket sem szolgálják.

Az általunk kártevőnek nyilvánított cserebogárfajok tökéletes összhangban élnek a természeti környezettel, hiszen egy fajgazdag, változatos élőhelyre nem jelentenek veszélyt.

A probléma a mi munkálkodásunkkal kezdődik. Például akkor, amikor az elegyes korú és összetételű öreg erdőket letaroljuk, és monokultúrás, fiatal faültetvényekkel pótoljuk őket. Ilyenkor drasztikusan felborítjuk az ökológiai egyensúlyt, csökkentjük a biológiai sokféleséget, és így a korábbi erdővel tökéletesen együtt élő fajok egy részéből „kártevőket” kreálunk.

Új keletű és abszurd példája a természettől elrugaszkodott szemléletünknek, amikor a víz- és energiaigényes kerti „golfgyepünk” alól mérgekkel próbáljuk kiirtani a talaj természetes élővilágának szereplőit – köztük a cserebogarakat –, akik miatt a pázsitunk makulátlan szépsége csorbát szenvedhet. A fű zöldje mindenekfelett?

Lehet, hogy néha okoznak némi bosszúságot, de ne feledjük, hogy a cserebogarak mind lárva-, mind kifejlett korban fontos elemei az ökológiai rendszereknek! A hosszú csőrével keresgélő búbosbanka fiókái számára éppúgy kiadós csemege egy-egy zsákmányul ejtett kövér lárva, mint ahogy a denevéreknek is energiadús préda a hangos zúgással repülő májusi cserebogár, melynek jelenléte hozzátartozik a kellemes tavaszi esték hangulatához.