Van, aki szerint fertőzések melegágya, mások szerint egyszerűen csúnya, de vannak, akik egyenesen rajonganak kisebb-nagyobb, földön fekvő, lábon állva korhadó vagy épp élő fán meredező holtfákért; többek között az őket belakó élőlények miatt. Nézzük meg, hogy milyen sokféle élőlény kötődik a holtfához!
Holtfa nélkül nincs erdő
A holtfa a valódi erdők nélkülözhetetlen eleme. Azok a területek, ahol nincs holtfa, ökológiai értelemben nem is igazán erdők. Ahogy a fák öregednek, vagy valamilyen külső hatás – például erős széllökés, vagy egy hód rágása – miatt elpusztulnak, a világ legtermészetesebb dolga, hogy az elhalt faanyag az erdőben marad. Egy tipikus telepített „erdő” csak egy egyhangú ültetvény, ahonnan hiányzik az a szinte végtelen gazdagság, melyet egy természetközeli erdőben tapasztalhatunk.
Gombák, rovarok és madarak kedvencei
Sok gombafaj kifejezetten a holt, korhadó faanyaghoz kötődik. Ezeket szaprotrófoknak nevezzük. Vannak, amelyek csak bizonyos fafajokon, fafajokban élnek. A közönséges petrezselyemgomba (Hericium coralloides) például elsősorban bükkön, míg a nyírfatapló (Fomitopsis betulina) nevének megfelelően nyíren nő. A gombák fontos lebontók, kulcsszereplői a különféle tápanyagok körforgásának. Gombafonalaik számunkra láthatatlanul hálózzák be a faanyagot.
A fa faja mellett a holtfa típusa is meghatározó lehet. Egyes rovarok például kifejezetten az élő fán található kisebb, már elpusztult ágakban fejlődnek, mások rönkökhöz, tuskókhoz kötődnek. A jól ismert nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) és a településeken szintén felbukkanó orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis) lárvái is elhalt fában fejlődnek; maguk a lárvák pedig többek között tőrösdarazsaknak, például a parazitoid óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata) lárváinak szolgálnak gazdaként. Ez csak néhány példa, számtalan más rovar és egyéb élőlény kötődik közvetve vagy közvetlenül a holtfákhoz.
A holtfát fúró, faragó, bontó, aprító élőlények sokasága igen vonzó táplálkozási lehetőséget jelent több harkályfajunknak is. A Magyarországon előforduló 9 harkályféle közül több erősen kötődik a holtában gazdag erdőkhöz. Ilyen például a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) és a fekete harkály (Dryocopus martius). E fajok táplálkozásának nyoma jellegzetes. Mindkét faj gyakran lehántja a holtfák kérgét, megbontja felszínüket, utóbbi pedig előszeretettel vés ki nagyobb üreget is az álló holtfák talajközeli részén.
Holtfák és orchideák
Az, hogy a holt faanyag egy igazán összetett, bonyolult erdei életközösség része, talán a piros madársisak (Cephalanthera rubra) példáján keresztül világítható meg leginkább. Ez a hazai orchideafaj lomberdőkhöz kötődik, színével a hasonló élőhelyeken nyíló harangvirágfajokat (Campanula spp.) utánozza. A harangvirágokat nektárjuk miatt felkereső, így a virágok beporzását végző vadméhfajok tévedésből rászállnak a nektártermelést megspóroló piros madársisakra. Ezzel be is porozzák. A szóban forgó orchideafaj beporzócsalogatási stratégiája tehát a megtévesztés. A holtfa úgy kerül a képbe, hogy az előbb említett vadméhek kizárólag elhalt fatörzsekben szaporodnak. Az orchidea rovarbeporzásához tehát nélkülözhetetlenek a holtfák is.
A méret, a kor, a faj, a holtfa típusa: mind lényeges
Ahogy az előbbiekből kiderül, nincs egyetlen típusú „igazi” holtfa: a legjobb, ha sokféle (és megfelelő mennyiségű) van az erdőben. Egyes élőlények vékonyabb korhadó ágakban élnek, másoknak csak az igazán öreg, vastag holtfák jelentenek megfelelő élőhelyet. Sok olyan erdei faj létezik, amely csak egy vagy néhány fafaj anyagában, anyagán képes fejlődni. Vannak olyan fajok, amelyek az élő fán maradó, ott korhadó ágakat kedvelik, mások az álló holtfát, megint mások pedig az erdő talaján fekvő kidőlt fákat lakják. A holtfa tehát szerves, elválaszthatatlan része a természetközeli erdőknek.
Fotók: Pribéli Levente
