A komposztálás a természet csodás metamorfózisa, amelynek során a szerves hulladék lebomlik, és tápanyagdús növényi trágyává, azaz komposzttá alakul. Nemcsak a hulladékcsökkentésben lehet segítségünkre, a folyamattal támogathatjuk a természet önmegújító képességét, az érett komposzttal pedig kertünk, növényeink kondícióját. De hogyan megy végbe ez az átalakulás? A komposztálásról szóló cikksorozatunk soron következő részében most erről rántjuk le a leplet. Senki ne mondjon le arról, hogy a tettek mezejére lépjen, mert bár a komposztálás elméletben összetett és sokszereplős folyamat, a gyakorlatban közel sem bonyolult, ha engedjük, hogy a természet tegye a dolgát.

Hulladékból tápanyag: mi szükséges a komposztáláshoz?

Ahhoz, hogy a szerves (növényi) hulladék humuszképző anyagokban gazdag trágyává alakuljon, tulajdonképp két elemi anyag szükséges: víz és oxigén. Szerencsére mindkettő rendelkezésünkre áll természetes formában, így különösen sok emberi beavatkozást nem igényel, ha a szabad ég alatt komposztálunk. A lakásban történő komposztálás ettől kicsit eltér, erről itt és itt olvashattok részletesen.

Kapcsolódó bejegyzések

Komposzt, bioszén és a szivacsvárosok

Az Agrofutura Kft. agroökológiai tevékenységet, valamint Gardenfutura néven szivacsváros-technológiát szolgáltat.

A levegő és a nedvesség azon jótékony mikroorganizmusok tevékenységéhez szükséges, melyek az átalakító munka dandárját végzik. A komposztálás egy lassú korhadási folyamat, amely során az aerob (oxigénnel táplálkozó) baktériumok jutnak kiemelt szerephez, szemben a rothadással, amely légmentes környezetben, az anaerob baktériumok tevékenysége révén valósul meg. (A hulladék ez utóbbi esetben is átalakul, ám az eredmény más lesz.) A nedves környezet is a jótékony mikroorganizmusok munkáját támogatja, ugyanakkor a túl sok nedvesség már a rothadást segíti elő.

Általánosságban elmondható, hogy egy alulról-felülről nyitott, szabadtéri komposztáló vagy komposztdomb nem igényli külön a víz- és a levegőháztartás szabályozását. A kellő nedvességről a friss zöld hulladék, valamint a csapadék gondoskodik, alul pedig távozhat a szükségtelen mennyiség. A megfelelő oxigénellátás a nyitott komposztáló esetében szintén megoldott, ha szükséges, akkor a hulladék átforgatásával javíthatunk rajta.

A szén és a nitrogén optimális aránya

Valójában az egymásra kupacolt szerves hulladék előbb utóbb átalakul különösebb beavatkozás nélkül is. Ám ha nagyon szakszerűen szeretnénk komposztálni, és gyorsítani kívánjuk a folyamatot, akkor ezt a szén és a nitrogén kedvező arányának beállításával érhetjük el. A mikrofauna számára ez az optimális arány 30–25:1 a szén javára. Ez ne ijesszen meg senkit, nem kell bonyolult matematikai egyenleteket megoldani, hogy megteremtsük az ideális közeget, elég hozzá néhány fő szabályt követnünk és hagyatkozni az érzékszerveinkre.

A szerves hulladék szén- és nitrogéntartalma szabad szemmel „megsaccolható”: a barna színű, szárazabb részek (pl. ágak, gallyak, szalma) magasabb széntartalmúak, a ránézésre zöld színű, lédúsabb növényi hulladék (pl. vágott fű, konyhai hulladék, zöldségmaradvány) képviseli a nitrogéndúsabb komponenst. Ha túl magas a komposzt nitrogéntartalma, az elősegítheti a rothadást, a magasabb széntartalom viszont lelassítja a komposztálódás folyamatát.

A gyakorlatban a legegyszerűbb azt az egyszerű szabályt követnünk, hogy a barna hulladék ne haladja meg a teljes hulladék egyharmadát. Ugyanakkor itt is igaz, ami általában főzéskor: minél többféle anyagot vegyítünk, annál kielégítőbb lesz a végeredmény. Viszonyításképp néhány gyakran használt összetevő szén-nitrogén aránya: faforgács 400:1, szalma 70:1, friss avar 30:1, száraz avar 25:1, kávézacc 20:1, frissen vágott fű 15:1, konyhai hulladék 12:1.

A komposztdomb titkos lakói: a mikroorganizmusok

A komposzt érésében a legfontosabb szerephez a szabad szemmel nem látható mikroszervezetek jutnak: aerob és anaerob baktériumok, gombák, sugárgombák, algák és protozonok (egysejtűek). A komposztálódás különböző fázisaiban más-más baktériumtörzsek veszik át egymástól a stafétát. A komposztálódás folyamatát így 4 olyan szakaszra bonthatjuk, amelyek a komposztdomb maghőmérsékletét is meghatározzák:

• A rövid (pár napos) bevezető szakaszban az optimális körülmények közé kerülő mikroorganizmusok nagy sebességgel szaporodni kezdenek.
• A lebomlási (termofil) szakaszban a mezofil mikroorganizmusok dolgoznak, melyek intenzív anyagcseréjének hatására a hőmérséklet jelentősen emelkedik. Megkezdődik a zsírok, a fehérjék, a cukor és a keményítő bontása. 50 °C felett a mezofil baktériumok nagy számban pusztulnak, ezzel párhuzamosan szaporodnak a termofil mikroorganizmusok, melyek a következő, azaz az átalakulási (mezofil) szakaszban jutnak főszerephez.
• Az átalakulási (mezofil) szakaszban a komposzt hőmérséklete jelentősen lecsökken, a mikroorganizmusok megkezdik a nehezen bontható lignin (cellulóz) bontását.
• Az utolsó, érési szakaszban a szerves anyagok humifikálódnak, a hőmérséklet 15 és 20 °C közé esik, ami a pszikrofil (hidegkedvelő) baktériumok és penészgombák tevékenységének kedvez. Eredményképp stabil humuszanyagok, huminsavak képződnek.

Kapcsolódó bejegyzések

Miért komposztáljunk?

A komposztálás a legjobb dolog, ami a kertben történhet: miért érdemes csinálnunk?

Bár mozgalmas életük láthatatlan marad, ezek a parányi élőlények remekül végzik a dolgukat a komposztálóban, nekünk pedig leginkább a türelmes várakozás jut, amíg a munkájuk végére nem érnek. Mindaz, amit a fenti folyamatból valójában érzékelhetünk, az, hogy a komposztáló tartalma jelentősen összeesik, térfogata lecsökken, a szabad szemmel kivehető növényi részek szinte teljesen eltűnnek. Végeredményképp sötétbarna, földszerű anyag keletkezik, amelynek illata is a friss földhöz hasonló, ám minden jóságot tartalmaz, amelyre kertünknek, növényeinknek szüksége lehet.

Önkéntes segítőink, a giliszták és pajorok

A folyamat utolsó, érési szakaszába bekapcsolódnak egyéb magasabb rendű élőlények is, melyek segítenek az aprításban, a keverésben; munkájukkal elsősorban az érett komposzt fizikai jellemzőit határozzák meg. Ne lepődjünk hát meg, ha beletúrva a friss komposztba azt tapasztaljuk, hogy hemzseg a „bogaraktól”. Fontos, hogy ezek az élőlények kizárólag élettelen növényi részekkel táplálkoznak, számunkra hasznos munkát végeznek, és bár lehet, hogy nem túl vonzók, semmiképp ne bántsuk őket!

A komposztdomb legismertebb lakója a földigiliszta. Jótékony talajmunkásként régóta népszerű, Kleopátra szent állattá is nyilvánította ezért. Rajta kívül felbukkanhatnak még a komposztálóban hangyák, ászkarákok, százlábúak, ugróvillások, pajorok, sőt akár sündisznó is fészket verhet a kupac aljában. A komposztdomb jellemző és látványos állatkája a rózsabogár lárvája, egyes példányok egészen kikerekednek tavaszra, így első látásra az újdonsült komposztmesterekben viszolygást kelthetnek. Ismét megjegyzem, hogy nagyon hasznos segítőink, igyekezzünk hát legyőzni a késztetést, hogy kárt tegyünk bennük! Az érett komposzt kinyerését követően célszerű visszatelepíteni őket a komposztálóba, hogy folytathassák jótékony munkájukat.

Kezdő hobbikertészként a rózsabogárpajort nem nehéz összekeverni a cserebogárpajorral, amely az egyetlen „nem kertbarát” lárva a többi között, tekintve, hogy a növények gyökereit rágcsálja. Kinézetükben különbség, hogy a cserebogárpajor erős szájszervvel és hosszú lábakkal büszkélkedhet, ugyanakkor tipikus élőhelye nem a komposztdomb. Elvétve találkozhatunk viszont a komposztálóban is szarvasbogár- vagy orrszarvúbogár-lárvával, ők korhadt farészeket fogyasztanak, szintén nem kártékonyak, ráadásul védett állatok. Mindenképp tájékozódjunk tehát, mielőtt nagy „lárvátlanításba” kezdenénk a komposztáló körül (vagy a kert bármely szegletén)! Ehhez segítségképp ebben a cikkben olvashattok részletesen a kertben felbukkanó hasznos pajorokról és ezek megkülönböztető jegyeiről.

Mindazonáltal a komposztálás segítségünkre lehet abban is, hogy ezeket a hasznos élőlényeket a kertben felszaporítsuk. Az egészséges ökoszisztéma a biológiai sokszínűségen alapszik, és ez igaz kertünk, környezetünk élővilágára is. Ebben a rendszerben fontos szerephez jutnak a komposztdomb kevésbé vonzó állatkái is, melyek a kártevők megfékezésében is segítségünkre lehetnek, és jelenlétükkel hozzájárulnak az ökológiai egyensúly fenntartásához.

Kiemelt kép: canva