Aki ismer, tudja, hogy 18 éves korom óta szenvedélyesen szeretem a lélektannal és a pszichológiával kapcsolatos témákat. Folyamatosan kutatom az emberi viselkedés mozgatórugóit, így nem hagyhattam ki egy olyan témát, mint a Zöld Pszichológia. Főleg, hogy a Greendex.hu célkitűzései között a klímaszorongás csökkentése, és az aktív cselekvés pártolása az első helyen szerepel.
Csizmadia Máté segített a kérdéseimre választ találni.

„Zöld Pszichológia”, már a nevét is imádom. Máté, hogyan jött ez az ötlet?

Még 2010-ben történt egy agrárkonferencián, ahol az egyik előadónak – miközben a magyar agrárvállalkozások körülményeit ecsetelte -, volt egy gondolata az üzemméret és a környezettudatosság összefüggéséről. A téma lényege az volt, hogy ahogy nő a gazdaság mérete, úgy nő a környezetbarát cselekedetek száma is. A gazdálkodók egyre jobban betartják például a hulladékkezelési előírásokat, és egyre több gondot fordítanak az erőforrás felhasználás hatékonyságára is. Az okok közöt szerepelt, hogy a nagyobb gazdálkodók könnyebben elérhetők, könnyebben ellenőrizhetők, ezért jobban is félnek a büntetésektől. Az összefüggés akkoriban eléggé ellentmondott az uralkodó vélekedéseknek, különösen városon, de volt benne ráció.

Elkezdtem a téma után kutakodni és lenyűgözött, hogy a környezetvédelem területén felbukkanó jelenségek mögött, milyen sok pszichológia van. Ugyanakkor évek óta csak technikai ügyekről vitatkozunk, meg hogy kinek a dolga lenne ezeket a környezetvédelmi feladatokat elvégezni. Magáról az emberi működés mikéntjéről kevés szó esett.
Végül 2013-ban döntöttem úgy, hogy egy blog keretei között fogok írni a témáról.

Nagyon érdekes hangzik, próbálom követni az írásaidat és látom, hogy abszolút nyitott rá a közönség. Mi a célod a bloggal?

Ahogyan Daniel J. Boorstin amerikai író mondta egyszer: „Azért írok, hogy kiderüljön, mit is gondolok.” A téma nálam ugyan adott volt, de a források, illetve az alkalmazható elméletek, stratégiák meglehetősen szűkösen álltak a rendelkezésemre. Aztán ahogy egyre mélyebbre ástam a kérdésben, úgy kezdett körvonalazódni a tennivaló, illetve a cél is. Első körben leginkább feltáró és ismeretterjesztő tevékenységet szerettem volna végezni. Az már a középiskolai tanulmányaim során is világossá vált, hogy számos környezetvédelmi probléma egyáltalán nem ismeretlen a társadalom előtt, jó néhányra már megoldás is létezik, a helyzet mégis egyre rosszabb.

Végül az egyik feladat hozta a másikat. Az ismeretterjesztés kibővült a tanácsadással, illetve az érdekképviselettel. Ami szintén nem meglepő, hiszen számos vállalat, szervezet, de akár magánszemély is van, aki megunta az egy helyben toporgást. Nyitottabbá váltak az újfajta megoldások iránt. Illetve nem szabad elfelejtenünk, hogy valamilyen szinten változott a közhangulat is.

Hogyan jött, hogy vegyíted a hulladékmentességet a pszichológiával?

Tulajdonképpen hasonlóan ahhoz, ahogy maga a Zöld Pszichológia is.
Minél több környezetvédelmi szervezettel kerültem kapcsolatba, annál inkább nyilvánvalóbbá vált, hogy a téma nem csak a kutatóintézetek és a nagy nemzetközi zöld szervezetek ügye.

A lakosság egyre jelentősebb része nyitott arra, hogy tegyen valamit. Ugyanakkor ebben az elképesztő információ-kavalkádban sokszor tanácstalanul állnak, illetve ha tesznek is valamit, sokszor téves feltételezések, gondolati torzítások és egymásnak ellentmondó információk alapján. Nem véletlen, hogy az ökoszorongásnak/klímaszorongásnak nevezett jelenség ütötte fel a fejét a világ fejlettebb részein. Egyszer azt mondják, a vászon szatyor a megoldás a szemétproblémára, másszor épphogy az a káros. Nem kérek szívószálat, cserébe úgy érzem, vehetek egy új ruhát. Hosszasan lehetne sorolni a jelenségeket. Így jött, hogy a nagy elméleteken túl szükségesnek látszik a mindennapi gyakorlatok pszichológiájával is foglalkozni.

Az egyre rémisztőbb adatok, illetve a megoldások egy része már korábban is ismert volt. Mégsem történt túl sok minden. Hogy látod, hogyan lehet változtatni?

Érezhető volt, hogy itt az emberi gondolkodás területén kell tapogatózni. Egyfelől elítéljük az esőerdők pusztulást, de sok pénzt költünk el sokszor felesleges termékekre. Alapból az a véleményem, hogy a reklámiparnak több évtizedes előnye van a pszichológia gyakorlati alkalmazásában. A számítógépet bekapcsolva vagy belépve egy bevásárlóközpontba olyan mértékű pszichés befolyásolásnak vagyunk kitéve, ami ma már gyakorlatilag felfoghatatlan. Fogyasztunk, tehát vagyunk. Ez lett a norma.

Tehát úgy gondolom, hogy itt a pszichológia adósa a társadalomnak. És ez az adósság a közösségi média megjelenésével csak még nyilvánvalóbb. Lassan közhely, de ezek a cégek olyan viselkedési információkkal bírnak rólunk, amivel még mi magunk sem. Mintha minden pszichológiai tudásunk csak arra szolgálna, hogy egyre többet habzsoljunk termékekből, ideológiákból vagy műsorokból. A másik serpenyőben pedig sokkal kevesebb van.

Máté, számodra mit jelent a fenntarthatóság?

Könyveket lehet megtölteni azzal, hogy melyik fogalom alatt mit értünk. Úgyhogy nem akarok ilyesmibe nagyon belemenni.

Ugyanakkor azt mindenképpen szükségesnek tartom elmondani, hogy ma úgy néz ki, hogy egy maréknyi egyéntől eltekintve senki sem él fenntarthatóan.

A környezetszennyezést a körénk épült rendszerek és a tudatalattink jórészt elvégzi helyettünk. Azt, hogy valaki fenntartható életet él-e vagy sem, számok hiányában, nemigen lehet megmondani. Ráadásul a növekvő népesség miatt a mutatók egyébként is egyre romlanak. A kutatások szerint még egy alapszükséglet fenntartható biztosítása is nagyon nehéz lesz a túlnépesedő lakosságnak, nemhogy a jóléti intézkedéseké. Ráadásul, ahogy említettem, nehéz eligazodni, hogy melyik termék mennyire fenntartható valójában.

Éppen ezért nálam a minimalizmus volt az, ami egyfajta vezérlő elvként leginkább segítette a fenntartható viselkedést. Amellett, hogy még szerintem pénzügyileg is kedvező hatása van, vitathatatlanul zöld. Hiszen, amit nem gyártasz le az nem szennyez. De ott van még a hulladékmentesség is, ami azt kell mondjam majdhogynem nehezebb dió, mint kevesebbet vásárolni. Ennek ellenére örömteli látni, hogy terjedőben van. Harmadiknak pedig az aktivistáskodást említeném. Ahogy az ember elkezd ilyen kérdésekkel foglalkozni, óhatatlanul szembesül azzal, hogy milyen kis porszem.

Olvastam tőled egy cikket a szemétszedés lélektanáról. Mesélsz nekem erről?

Tulajdonképpen itt a szemétszedés, de inkább hulladékgyűjtés egy pszichológiai elmélet illusztrációjaként szerepelt. A lényeg maga az elmélet volt, amely arról szól, hogy a környezetbarát cselekvéseink jó részét megelőzi a szándék. Ez tiszta sor. Ugyanakkor a szándék is több dologból tevődik össze.


Borzasztó izgalmasan hangzik. Melyek ezek?

Egyrészt nagyon fontos, hogy milyen a hozzáállásunk az egyes kérdésekhez. Szakkifejezéssel élve, milyen az attitűdünk. Teljesen logikus hogyha nem hiszek a klímaváltozásban, akkor nem is fogok a megelőzésén dolgozni. Illetve a szemétszedésnél maradva, ha azt hiszem, hogy összeöntik a szelektíven gyűjtött hulladékot, és egy új kutatás szerint a magyarok harmada még mindig így véli, akkor feleslegesnek fogom tartani magát a szelektív gyűjtést is.

A második nagyon fontos dolog, amely a szándékaink hátterében áll, az az, hogy mit gondolnak az emberek, mit tesznek mások. Szakkifejezéssel élve, melyek az uralkodó normák a társadalomban. Egy kísérletben például az alanyok majd ötször annyit szemeteltek rendetlen környezetben, mint a tisztában. Tehát nem mindegy, milyen a közvélekedés. A harmadik tényező az észlelt kontroll, ami tulajdonképpen a viselkedés akadályairól, költségeiről való tudást, hitet jelenti. Hiába tartom fontosnak a szelektív hulladékgyűjtést, hiába látom, hogy ez egy olyan norma, amit támogat a közösség, ha mondjuk nincsenek meg a szelektív hulladékgyűjtés feltételei. Elsőre felesleges szöszölésnek tűnik a cselekedeteink ilyen részletes boncolgatása, ugyanakkor meg kell értenünk, hogy az emberi működés rendkívül sokrétű. Aki csak a környezettudatosságban tud gondolkodni, nagyon kevés ismerettel rendelkezik az elménk működéséről.

Plusz azt sem érdemes szem elől téveszteni, hogy ahogy a természetben is minden mindennel összefügg, úgy a gazdaságban is. Ma már nem elég azt mondani, hogy Védd a fákat, egyél hódot. Mégis, számos ötletünk csupán idáig terjed. Nem tartozom azok közé, akik szerint olyan nagyon sok mindent tanít majd nekünk a koronavírus. Legalábbis, ami a környezetvédelmet illeti. Arra azonban nagyon szépen rávilágított, hogy mit jelent rövid távon, ha kevesebbet utazunk és vásárlunk. Kevesebb bevételt és fogyatkozó munkahelyeket. Márpedig az ember szavannán szelektálódott elméje először a rövidtávú veszélyeket fogja előre sorolni. A munkahelyem, a fizetésem és vele a családom túlélése óhatatlanul nagyobb prioritást fog élvezni az olyan távoli dolgokkal szemben, mint például a klímaváltozás. Szomorú de így van. Ugyanakkor ebbe nem kell beletörődnünk. Nem szabad, hogy a működésünk igazolja tétlenségünket.

A kultúra, a közösségi rendszerek felül tudják írni a zsigeri működést, segíthetnek figyelembe venni a hosszabb távlatokat és túllendülni a rövidtávú nehézségeken. Az új rendszerek építésénél azonban feltétlenül számításba kell vennünk az emberi elme sajátosságait, és lehetőleg el kell mozdulnunk a fogyasztás maximalizálásától.

Nyitókép: Olivier Mesnage, Unsplash